Keresési eredmények

Lege Artis Medicinae

2020. SZEPTEMBER 30.

A vesetranszplantáció után „de novo” kialakult daganatok előfordulási gyakorisága és rizikófaktorai

BORDA Bernadett, HÓDI Zoltán, SZEDERKÉNYI Edit, OTTLAKÁN Aurél, SEREGÉLY Edit, LÁZÁR György, KERESZTES Csilla, VIRÁG Katalin

A transzplantáció után alkalmazott immunszuppresszív terápia nemcsak fogékonnyá teszi a beteget a fertőzésekkel szemben, hanem a daganatsejtek felismerésének és eliminálásának funkcióját is károsítja. Vizsgálatunkat a Szegedi Tudományegyetem Sebészeti Kli­ni­káján végeztük. A beválasztási kritériumok megállapítását követően 570 beteget vontunk be a vizsgálatba. Néztük a betegek életkorát, nemét, az alkalmazott immunszuppresszív terápiát, valamint kerestük a különböző immunszuppresszív szerek és a daganat típusa közötti kapcsolatot. 81 esetben diagnosztizáltunk „de novo” daganatot. A cyclosporint és tacrolimust szedők körében az átlagéletkorban (p = 0,734) és a testtömegindexben (p = 0,543) szignifikáns különbséget nem találtunk. A két betegcsoport között a graft működését tekintve szignifikáns eltérés nem mutatkozott (Tac vs. Cyc; 44 vs. 20). A vesetranszplantáltak körében a transz­plantációtól a daganat diagnózisáig eltelt idő függvényében a prostata- és a méhnyakrák alakult ki a leghamarabb, de szignifikáns különbség nem mutatkozott. A bőr­daganatok előfordulása a leggyakoribb, ezt követik a poszttranszplantációs lym­pho­pro­­liferativ betegségek. A tumorok kialakulásának növekvő kockázata legfőképpen az immunszuppresszív terápiára vezethető vissza.

COVID-19

2020. MÁRCIUS 27.

Hematológiai betegek kezelése a COV-19 járvány idején

A British Journal of Haematology levelezési rovatában megjelent közlemény a SARS-CoV-2 koronavírus által okozott COVID-19-fertőzés miatt a különösen veszélyeztetett betegcsoportok közül a hematológiai betegek járvány idején való kezelésére, a folyamatos gondozás alatt álló betegek esetében pedig elsősorban a kockázatokat csökkentő lehetőségekre összpontosít.

Immunonkológia

2018. MÁRCIUS 20.

Az immunonkológiai terápiák jelentősége a Hodgkin-lymphomák kezelésében

MILTÉNYI Zsófia

Mind a Hodgkin- (HL), mind a non-Hodgkin-lymphomás betegek túlélési eredményei jelentősen javultak az utóbbi évtizedekben az újabb kemo(immuno)terápiáknak köszönhetően. Sajnos a betegek 30-40%-a relabál vagy refrakter az elsődleges kezelésre, így ezen betegcsoport kezelése továbbra is nagy kihívást jelent. Az utóbbi évekig nem is rendelkeztünk (az autológ haemopoeticus őssejt-transzplantáción [AHSCT] kívül) olyan terápiás lehetőséggel, amely gyógyuláshoz vezethetne ebben a betegcsoportban, és ez különösen nagy hangsúlyt kap azoknál a betegeknél, akik életkoruk, társbetegségeik vagy az alapbetegség kemorezisztenciája miatt el sem jut(hat)nak az AHSCT-ig.

Klinikai Onkológia

2017. DECEMBER 05.

Haemopoeticus őssejt-transzplantáció gyermekkori nem hematológiai szolid tumorokban

HAUSER Péter, KRIVÁN Gergely

A nagy dózisú kemoterápiát követő autológ őssejt-átültetést és az allogén őssejttranszplantációt mintegy három évtizede alkalmazzák a gyermekkori nem hematológiai szolid tumorok kezelésében. Az autológ őssejt-transzplantáció számos rossz prognózisú kemoszenzitív daganattípus esetében a standard primer kezelés részévé vált (neuroblastoma, Ewing-sarcoma, medulloblastoma), számos betegségben recidiváló és refrakter esetek egy részében hatékonyan alkalmazhatóak (csírasejtes daganatok, Wilms-tumor). A csökkentett intenzitású kondicionálással végzett allogén őssejt-transzplantációk nem váltották be a hozzájuk fűződő reményeket a nem hematológiai szolid tumorok esetében. Jelen tanulmányban részletesen elemezzük az autológ és allogén transzplantáció helyét a különböző szolid tumorok kezelésében.

Klinikai Onkológia

2015. DECEMBER 10.

Az őssejt-transzplantáció szerepe a felnőttkori szolid tumorok kezelésében

GOPCSA László Zsolt, MASSZI Tamás

A közleményben áttekintjük a szolid tumorok autológ és allogén haematopoeticus őssejt-transzplantációjával (HSCT) foglalkozó irodalmat. A felnőttkori szolid tumorok számos típusában az elvégzett autológ HSCT-k száma az elmúlt évtizedekben csökkenést mutat. A legjellegzetesebb az emlőrákban használt autológ HSCT-k számában bekövetkezett jól ismert növekedés és csökkenés. Az emlőrák autológ őssejtátültetésének kérdése ellentmondások területe. Számos randomizált vizsgálatban felmérték az autológ HSCT szerepét magas rizikójú primer emlőrákos betegekben (legalább négy érintett axillaris nyirokcsomó). Összesítve az adatokat a nagy dózisú terápia adjuváns kezelésként megnyújtotta a betegségmentes túlélést, de összesített túlélési előnyt csak szelektált betegeken tárt fel. A csírasejtes tumorok primer refrakter eseteiben és második vagy további relapszusában az autológ HSCT standard indikáció kedvezőtlen prognosztikai faktorok fennállásakor. A 2-3 ciklus szekvenciális HSCT terápia jobb az 1-nél. Felnőtteknél az autológ-HSCT elvégzése klinikai opció medulloblastomában és a Ewing-szarkóma család tumoraiban. A szolid tumorok egyéb típusában az autológ HSCT elvégzése általánosságban nem ajánlott vagy fejlesztés alatt áll, ezért csak prospektív klinikai vizsgálat keretében javasolt. A szolid tumorokban végzett allogén HSCT-k alacsony száma évek óta gyakorlatilag állandó. Az elmúlt évtizedben átmeneti növekedést tapasztaltak a vese-, az emlő- és vastagbélráknak köszönhetően. Szolid tumorokban az allogén HSCT koncepciója nemcsak a nagy dózisú kemoterápia és tumortömeg redukcióján alapul, hanem inkább a graft versus tumor hatáson. Az allogén HSCT vagy egyéb sejtterápiák hatékonyságának javítását célzó klinikai stratégiákat folyamatosan fejlesztik.

Lege Artis Medicinae

2016. JÚNIUS 20.

Kezelt myelomás beteg, neurológiai tünetek - egy plazmasejtes, meningealis infiltráció esete

ZOMBORI Tamás, PIUKOVICS Klára

BEVEZETÉS - A myeloma multiplex meningealis infiltrációja nagyon ritka kórkép. Az összes myeloma multiplexes eset mintegy 1%-ában fordul elő. ESETISMERTETÉS - Az 53 éves nőbetegnél 2014 decemberében kórismézték a myeloma multiplexet, melyet kemoterápiát követően autológ csontvelő-transzplantációval kezeltek 2015 júniusában. A beteg augusztusban került felvételre a Hematológiai Osztályra erős tarkótáji fájdalom, tarkókötöttség miatt. A kivizsgálás során virális encephalitis, meningitis gyanúja merült fel. A kialakuló status epilepticus miatt a beteg az intenzív osztályra került. Az EEG-vizsgálat generalizált lassúhullám-tevékenységet, ritkán megjelenő, jobb temporalis területi epileptiform gócot mutatott. Tizenhét nap észlelést követően a beteg a klinikai agyhalál állapotába került. MEGBESZÉLÉS - A meningealis érintettség myeloma multiplexben szenvedő betegnél ritkaság, azonban esetbemutatásunkkal szeretnénk felhívni a figyelmet a meningealis infiltráció előfordulásának lehetőségére.

Lege Artis Medicinae

2015. JÚLIUS 20.

Incisionalis sérvek és diabetes mellitus. - Tudunk javítani az eredményeken?

MARTIS Gábor, DAMJANOVICH László

CÉLKITŰZÉS - A diabetes mellitust a sebészeti beavatkozásoknál is kockázati tényezőként tartjuk számon. Négy évig prospektíven vizsgáltuk az incisionalis-ventralis sérvek szövődményei és a diabetes mellitus közötti összefüggéseket. Az elsődleges cél a recidív sérvek arányának meghatározása, a másodlagos cél a szövődmények gyakorisága volt két csoportban (I: nem diabeteses és II: diabeteses). BETEGEK ÉS MÓDSZER - A szerzők 2011. január 1. és 2014. december 31. közötti időszakban prospektív adatgyűjtés során elemezték az incisionalis és hasfali sérv­műtétek korai és késői eredményeit. Az adatokat az intézetükben kötelezően, prospektíven vezetett adatbázisból nyerték. Regisztrálták a hasfali rekonstrukció műtéti típusát, elektív vagy akut jellegét, a műtét primer vagy recidív jellegét, a testtömegindexet (BMI, kg/m2), illetve a komplikációk közül a seroma- és fistulaképződést, a reoperációk és a sebfertőzések arányát. Nem különböztették meg az 1-es és 2-es típusú diabeteses betegeket. A tervezett és sürgős műtétek eseteiben külön vizsgálták a HgbA1c-értékeket. EREDMÉNYEK - Összesen 626 incisionalis és/vagy hasfali sérv miatt operált beteg közül 56 (39 férfi, 17 nő, átlagéletkor 54,3 év) betegnek (8,94%) volt cukorbetegsége. Az összes betegre vonatkoztatott kiújulás az átlagos 32 hónapos (6-66 hónap) követés során 19,6% volt. A diabeteses betegek kiújulási aránya 50,0% (48,7% nő és 52,9% férfi) volt. A nem diabeteses betegek sérvkiújulási aránya csak 8,3% volt (11,2% vs. 5,4% férfiak és nők esetében). A diabeteses betegek BMI-je (35,4 kg/m2 vs. 27,75 kg/m2) szintén jelentősen nagyobb volt. A betegek 69,6%-ánál tervezett és 28,6%-ánál sürgős műtét történt. Leggyakrabban direkt hasfali varrat (14,3%), valamint direkt hasfali varrat és szintetikus meshimplantáció (64,3%) történt. Tizenegy betegnél (19,7%) kettőzött, feszülésmentes irhalebeny-rekonstrukció történt. Ebben a csoportban két betegnél (18,2%) észleltek kiújulást. Seroma négy esetben (36,4%), haematoma egy esetben (9,1%) fordult elő autológ dermalis lebeny rekonstrukciókat követően. Az összes betegre vonatkoztatva a recidívák átlagosan 12,3 hónappal, a cukorbe­tegek esetében 9,2 hónappal a műtét után alakultak ki. A tervezett műtétek eseteiben az átlagos HgbA1c-érték 8,1% volt, akut műtétek eseteiben 9,8%-nak adódott. Két beteget (0,36%) vesztettek el a posztoperatív komplikációk következtében. KÖVETKEZTETÉSEK - A diabetes mellitus jelentős kockázati tényező a ventralis-incisionalis sérvműtétek kiújulási arányát és a műtét utáni szövődmények előfordulását tekintve a nem diabeteses betegekhez viszonyítva. A seroma, haematoma és a sebfertőzések aránya szignifikánsan na­gyobb cukorbetegségben. A recidívák hamarább jelennek meg diabeteses betegek esetében, a különbség szignifikáns. A szerzők által végzett autológ, dermalis, feszülésmentes hasfali rekonstrukciók esetében a kiújulás aránya, a posztoperatív szövődmények gyakorisága kisebb, mint az egyéb módon (direkt varrat, direkt varrat és xenograft) rekonstruált hasfali sérvek esetében.

Lege Artis Medicinae

2015. JÚLIUS 20.

A mikofenolát-nátrium-terápia hatása a vesetranszplantáltak életminőségére

LÁZÁR György, SZENOHRADSZKY Pál, SZEDERKÉNYI Edit, SURMANN Ágnes, TORONYI Éva, TÖRÖK Szilárd, FÖLDES Katalin, KALMÁR-NAGY Károly, SZAKÁLY Péter

A gyomornedv-ellenálló bevonatú mikofenolát-nátrium (EC-MPS; Myfortic®, Novar­tis Pharma AG, Basel, Svájc) olyan, gyomornedvvel szemben ellenálló gyógyszerkészítmény, amelyből mikofenolsav (MPA) szabadul fel. A gyomornedv-ellenálló MPS-t azzal a céllal fejlesztették ki, hogy javítsák az MPA tolerálhatóságát a felső gastrointestinalis traktusban úgy, hogy eközben megőrizze terápiás egyenértékű­ségét. A vizsgálat elsődleges célkitűzése az volt, hogy felmérjék a vesetranszplantált betegek életminőségét, különös tekintettel a mikofenolát-nátrium-terápia során ta­pasztalható gastrointestinalis tünetekre. A másodlagos célkitűzés a rutinterápia során alkalmazott mikofenolát-nátrium átlagos napi dózisának meghatározása volt. Ez a két paraméter jelentősen befolyásolhatja a graft hosszú távú túlélését a betegek esetében. A vizsgálat multicentrikus, beavatkozással nem járó, 12 hetes, egykaros, ko­horsz típusú, megfigyeléses volt, amelybe négy vizsgálati centrumban 251 felnőtt, vesetranszplantált beteget vontak be. A vizsgálat részeként, a gastrointestinalis státus megítélésére a betegek a Gastroin­testinalis tüneteket értékelő skála (Gastro­intestinal Symptom Rating Scale, GSRS) című kérdőívet töltötték ki. A betegek átlag­­életkora a bevonáskor 51 (18-80) év volt, 61%-uk férfi, 39%-uk pedig nő. A vese­transzplantáció a szűrővizit előtt átlagosan 6,3 évvel (SD: 4,3 év) történt. Az első vizit során a gastrointestinalis mellékhatások átlagos intenzitása 0,87 volt, míg az utolsó vizit alkalmával 0,28-nak adódott. A gastrointestinalis mellékhatások átlagos számának az első és utolsó vizit között észlelt változását Wilcoxon-próbával vizsgálták és a különbséget szignifikánsnak találták (p<0,0001). A betegek által kitöltött GSRS kérdőív öt gastrointestinalis tünetcsoportra (hasmenés, emésztési zavarok, székrekedés, hasi fájdalom és reflux) kérdezett rá. Mind az öt tünetcsoportban szignifikáns (p<0,0001) javulást észleltek a vizitek között. Eredményeink alátámasztják, hogy az MPA miatt gastrointestinalis nemkívánatos hatásokat tapasztaló, vesetranszplantált betegeknél a gyomornedv-ellenálló mikofenolát-nátrium növelheti az MPA maximális tolerált dózisát és csökkenti a gastrointestinalis rendellenességek előfordulását.

Lege Artis Medicinae

2014. ÁPRILIS 20.

Diagnosztikus nehézségek adolescens lymphomás betegünknél

MAGYARI Ferenc, RAJNAI Hajnalka, BARNA Sándor, MILTÉNYI Zsófia, VÁRÓCZY László, CSOMOR Judit, UDVARDY Miklós, ILLÉS Árpád

BEVEZETÉS - A diffúz nagy B-sejtes nem- Hodgkin-lymphoma és a klasszikus Hodgkin-lymphoma (DLBCL-HL) közötti átmeneti típusú lymphoma egy ritka, sajátságos klinikai, morfológiai és immunfenotípussal rendelkező, korábban a szürkezónalymphomák csoportjába sorolt DLBCL altípus. ESETISMERTETÉS - 2011 decemberében a 17 éves fiúnál bal oldali inguinalis nyirokcsomó- biopszia szövettani vizsgálata során kevert sejtes altípusú Hodgkin-lymphomát véleményeztek. Stádiummegállapító vizsgálatok alapján IV/BXS stádiumú, kedvezőtlen prognózisú betegség igazolódott. Tekintettel a szokatlanul kiterjedt, extranodalis és bulky manifesztációjú megbetegedésre, a hisztológia újra áttekintését javasoltuk. 2012 januárjában fél ciklus ABVD hatására B-tünetei megszűntek, fizikális vizsgálat alapján nodalis regressziót észleltünk. A szövettani minta revíziója DLBCLHL átmeneti típusú lymphomát igazolt, emiatt R-CHOP-14-kezelésre váltottunk. Három ciklust követően végzett 18FDGPET/ CT alapján komplett metabolikus re - misszió (KMR) alakult ki. További négy ciklus R-CHOP-14 után az újra elvégzett staging vizsgálatok 18FDG-PET/CT-n KMR-t véleményeztek, de a hasban nagyméretű, PET-negatív residuum maradt vissza. Tekin - tettel erre és az igen agresszív, kiterjedt átmeneti típusú lymphomára, autológ HSCT-t terveztünk. 2012 augusztusában RDHAP- mobilizációt követően sikeres CD34+ őssejtgyűjtés történt, majd szeptemberben R-BEAM kondicionálást követően autológ-HSCT-t végeztünk. A poszttranszplantációs 18FDG-PET/CT alapján további morfológiai regresszió észlelhető, alapbetegségre utaló tünete nincs, 15 hónapja komplett remisszióban van. KÖVETKEZTETÉS - Esetünk jól példázza, hogy nem típusos klinikai kép, a betegség általában megszokottól eltérő viselkedése esetén érdemes újragondolni az esetet, revideálni a (szövettani) diagnózist, amely a klinikus és patológus szoros együtt - működését igényli.

Ideggyógyászati Szemle

2013. OKTÓBER 05.

Split laminotomia és távtartó cage behelyezése a gerinccsatorna feltárása és tartós dekompressziója céljából a thoracalis intramedullaris daganatok sebészetében

PAPP Zoltán, VAJDA János, BANCZEROWSKI Péter

Célkitűzés - A szerzők fő célja az intramedullaris tumorok eltávolításához kifejlesztett, a gerincoszlop stabilitását megőrző "split laminotomia" technika továbbfejlesztése volt úgy, hogy a dekompresszió során elkerülhetőek legyenek a saját csontgraft kivételével járó szövődmények. Módszer - Öt beteget operáltunk a háti gerincszakaszon elhelyezkedő intramedullaris daganattal több szegmentumot érintő, a processus spinosusok hosszanti kettévágásával és a gerinccsatorna egyidejű tágításával járó technika alkalmazásával. A laminák záródását a behelyezett PEEK távtartók segítségével akadályoztuk meg, így biztosítottuk a gerinccsatorna tartós dekompresszióját. Eredmények - Az általunk kifejlesztett műtéti technika alkalmazásával minden esetben megfelelő tumoreltávolítást tudtunk elérni, és egyidejűleg biztosítottuk a gerinccsatorna tartós dekompresszióját is. A műtétet követően kontroll-MR- és - CT-, valamint neurológiai vizsgálatokkal ellenőriztük betegeinket. Mind az öt esetben a háti gerincszakaszon elhelyezkedő intramedullaris, malignus tumort kezeltünk. A szövettani megoszlás a következő volt: négy astrocytoma, egy ependymoma. Az ependymoma teljes egészében, míg az astrocytomák csak részlegesen kerültek eltávolításra. A feltárás 3-5 laminát érintett. Minden esetben PEEK caget helyeztünk a szétfeszített csigolyaívek közé, a gerinccsatorna dekompresszióját megőrizendő. Az átlagos teljes műtéti idő 118 perc volt (92-134 perc). A betegeket átlagosan 11,2 hónapig (5-16 hónap) követtük. A műtétet követő rendszeres neurológiai kontrollvizsgálatokon neurológiai szövődményt nem észleltünk. A kontroll-CT-vizsgálatok kezdődő csontosodást ábrázoltak a behelyezett távtartón keresztül. Az implantátum összeroppanását vagy elmozdulását nem észleltük. Következtetések - A split laminotomia továbbfejlesztett változata az egyidejű heterolog graft behelyezésével alkalmas a korábban használt laminectomiás feltárások kiváltására úgy, hogy a saját csontgraft kivételével járó komplikációk és szövődmények elkerülhetőek. A szétválasztott csigolyaívek és processus spinosusok közé helyezett távtartók a gerinccsatorna tartós dekompresszióját, valamint a csontos átépülést biztosítják a behelyezett cage-en keresztül.