Keresési eredmények

Hypertonia és Nephrologia

2020. SZEPTEMBER 30.

A Covid-19-vírusfertőzés terjedési módjai

KÉKES Ede

A SARS-CoV-2 vírus terjedési módjait részletesen elemezték az elmúlt időszakban. Megállapítható, hogy a mikroméretű vírusrészecskék leülepedése a különböző felületeken, illetve levegőben való terjedése a fő oka a járvány erejének és kiterjedésének az egész világra. A vírus terjedése gyakorlatilag életünk, napi aktivitásunk minden eseményében jelen van. Az ember-ember kontaktus szokványos mozdulatai, az önmagunk életének sajátos szokásai (arcsimítás, szemdörzsölés stb.) növelik a terjedés kockázatát. A legnagyobb veszélyt a fertőzött, de tünetmentes egyének mint vírushordozók jelentik és ebben fő gond a transzmisszió dinamikájának gyorsasága. Erős bizonyítékokkal rendelkezünk, miszerint az 1,5-2 méteres távolságtartás, a maszkviselés és a szem védelme döntő elemek a vírus terjedési gyorsaságának mérséklésében. Feltételezhető, hogy a szokványos influenzavírus-fertőzésekhez hasonlóan a koronavírus megjelenése is szezonális megjelenési formát mutat.

Lege Artis Medicinae

2020. JÚLIUS 01.

A SARS-CoV-2 kimutatásának jelentôsége és a módszerhez kapcsolódó hibalehetôségek

NOSZEK László

A SARS-CoV-2 okozta Covid-19-járvány váratlan kitörése és elterjedése a világon a modern orvostudomány számára is nehezen megoldható problémákat hozott a felszínre. A légúti vírusfertôzések diagnosztikája sokat fejlôdött az elmúlt 20 évben, és ez a folyamat különösen a SARS-, MERS-járványok kapcsán gyorsult fel, megkönnyítve az influenza-, RS-, adenovírusok stb. okozta fertôzések felismerését, igazolását. Ugyanakkor a jelenlegi, új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) esetében is szembesülünk azzal, hogy a kimutatására szolgáló, egyszerûnek mondható mintavételi eljárások (nasopharyngealis és oropharyngealis mintavétel) sok hibalehetôséget hordoznak magukban, így a fals negatív eredmények kockázata nagynak mondható annak ellenére, hogy megfelelô minta esetén az RT-PCR-vizsgálat szenzitív és specifikus, bi­zonyító erejû. A mintavételi eljárás minôségének javítása, a hibalehetôségek kiküszö­bölése, és ezzel a vírusfertôzöttség, illetve a gyógyulás megállapítása lényegesen megbízhatóbbá tehetô a mintavételezôk megfelelô felkészítésével, eduká­ció­jával és a mintavétel szakszerû elvégzé­sével. Ez pe­dig kulcsfontosságú a világjárvány leküz­dé­se szempontjából.

Ideggyógyászati Szemle

2016. JANUÁR 30.

[Facialis vírusinokuláció fertőzi a vestibularis és cochlearis agyidegmagokat ]

HELFFERICH Frigyes, LOURMET Guillaume, SZABÓ Rebeka Éva, BOLDOGKŐI Zsolt, PALKOVITS Miklós

[Háttér és célkitûzés – Számos adat áll rendelkezésre a Bell-féle facialis paresis, a vestibularis neuritis és a hirtelen hallászavar vírusos eredetéről, ugyanakkor patofiziológiai mechanizmusuk kevésbé ismert. A jelen kísérletünkben patkányon vizsgáljuk annak a lehetőségét, hogy perifériás vírusfertőzés okozhatja-e alsó agytörzsi idegek fertőzöttségét. Módszer – Idegi úton retrográd terjedő pseudorabies vírust injektáltunk patkányok nasolabialis régiójába. A beadást követő 5. és 6. napon leölt állatok agymetszetein a vírussal fertőzött sejteket immunhisztokémiai módszerrel mutattuk ki és lokalizáltuk. Eredmény – Az arc facialis területére adott vírus számos idegsejtet fertőzött meg egyes vestibularis, cochlearis és trigeminalis agyidegek egyes agytörzsi magjaiban. Következtetés – A vestibularis és cochlearis magok facialis eredetû fertőzöttsége igazolást nyert. A fertőzés útja háromféle lehet: 1. direkt út: az arcizmokból a motoros magba jutó vírus közvetlenül fertőzheti a medialis vestibularis magot, 2. a trigeminus érző rostjainak közvetítésével, vagy 3. két szinapszisos láncon (facialis-vestibularis/cochlearis-trigeminus útvonalon) át. Bár az adatok patkányra vonatkoznak, feltételezhető, hogy emberben a fenti agyterületek latens infekciói előzik meg a perifériás szervek fertőződését és a tünetek mögött a vírus reaktiválódása áll.]

Hypertonia és Nephrologia

2020. ÁPRILIS 24.

Covid-19-fertőzés és RAAS-gátlók

KÉKES Ede, NAGY Judit, KOVÁCS Tibor

Az utóbbi hetekben a médiában és néhány tudományos közleményben megjelentek olyan hipotézisek, amelyek szerint a jelenlegi világjárványt okozó koronavírussal (Covid-19) fertőzött betegek kórlefolyása egyidejű RAAS-gátló szeres terápia esetén - különösen hypertonia vagy diabetes jelenléte mellett - rosszabb. Az AHA, az ISH, az ESH és a fentiekben közölt Magyar Hypertonia Társaság közleménye határozottan kéri az orvosokat, hogy az ACEI- és ARB-kezelést ne hagyják abba betegeiknél, mert a jelzett hipotézist nem igazolták.

COVID-19

2020. MÁRCIUS 29.

Megjelent a 2020. évben azonosított új koronavírus (SARS-CoV-2) okozta fertőzések (COVID-19) megelőzésének és terápiájának hazai kézikönyve

Nyilvánosságra hozták a Prof. Dr. Kásler Miklós miniszter úr által kiadott, a 2020. évben azonosított új koronavírus (SARS-CoV-2) okozta fertőzések (COVID-19) megelőzésének és terápiájának kézikönyvét. Minden, a SARS CoV-2 okozta fertőzéssel és a COVID-19 ellátásával kapcsolatos kérdéskörre kitér és a jelenlegi legkorszerűbb ismereteket nyújtja. Köszönet a szakértő szerzőknek!

Lege Artis Medicinae

2020. MÁRCIUS 10.

Amit eddig az új koronavírusról tudunk

VARGA János

2019 decemberében egy új típusú koronavírust fedeztek fel a kínai Hupej tartományban lévő Vuhan város egyik súlyos tüdőgyulladással küzdő betegében. A vírus jelenlegi hivatalos elnevezése: SARS-CoV-2. (Az egyértelműség kedvéért, SARS-nak a 2003-as járványt, illetve SARS-CoV-nek az azt okozó vírust nevezzük.) Az új koronavírus okozta járvány összesen 119279 embert fertőzött meg a világban (a betegek nagy többsége Kínában kapta el a fertőzést), és 4287 ember meg is halt a fertőzés következtében. Kínán kívül Dél-Koreában, Iránban és Olaszországban törtek ki tömegeket megfertőző helyi járványok, sok helyütt kellett karanténintézkedéseket életbe léptetni. Lapzártánkkor tizenhárom fertőzöttet fedeztek fel Magyarországon, de már a szomszédos országokban is megjelent a vírus, illetve több, főként Észak-Olaszországból hazatért személyt tartottak karantén alatt. Bár az új (kínai) koronavírusról összehasonlíthatatlanul többet tudunk alig néhány hónappal megjelenése után, mint az akár csak néhány évtizede is lehetséges lett volna (legfőképpen a génszekvenálás és a molekuláris biológia földindulásszerű fejlődésének köszönhetően), számos lényeges kérdés mindeddig tisztázatlan. A vírusról, illetve az általa okozott fertőzésről Müller Viktor biológust, az Eötvös Loránd Tudomány - egyetem Növényrendszertani, Ökológiai és Elméleti Biológiai Tanszékének kutatóját kérdeztük, akinek fő kutatási területe a vírusfertőzésekhez kapcsolódó adatelemzés, klinikai adatok populációs szintű elemzése, genomelemzés, a virulencia evolúciója, az adaptív immunrendszer evolúciója.

COVID-19

2020. MÁRCIUS 16.

Coronavirusok és CNS-betegségek

A respiratorikus vírusok közül jónéhány neuroinvazív képességgel is bír, és a központi idegrendszerben (CNS) szaporodva a direkt sejtkárosító hatás mellett az arra fogékonyakban autoimmun folyamatokat indíthat be. Mivel jelenleg a neurológiai betegségek nagy része ismeretlen etiológiájú, érdemes megfontolni az opportunisztikus respiratorikus kórokozók szerepét ezek kialakulásában, exacerbációjában.

COVID-19

2020. FEBRUÁR 06.

Koronavírus: az innovatív gyógyszergyártók európai közössége egyesült erővel csatlakozik a küzdelemhez

Az új koronavírus-járvány népegészségügyi és humanitárius jelentőségét figyelembe véve globális fellépést kíván mind a járványban már érintettek kezelése, a járvány megfékezése, és nem utolsósorban a jövőbeni járványok megelőzését tekintve. Ebben az erőfeszítésben aktív szereplőként kíván részt venni az innovatív gyógyszergyártók európai közössége.

Hivatásunk

2019. FEBRUÁR 20.

A nyári forróság vonzza a kórokozókat

Bolygónk klímaváltozásának tényét - néhány makacsul tagadóval szemben - a tudományos világ képviselőinek többsége elismeri és közülük a legaktívabbak javaslatokat igyekeznek megfogalmazni a kialakulóban lévő egyre súlyosabb helyzet hatásainak mérséklésére, illetve valamikori megszüntetésére. Magyarországon ezt a szintet még látható módon nem érte el a kutatók vizsgálódása, nálunk egyelőre a klímaváltozás feltételezhető következményeit, tendenciáit elemzik a környezeti hatásoktól az emberek egészségére gyakorolt ártó tényezőkig.

Lege Artis Medicinae

2019. SZEPTEMBER 10.

Allergiaellenes szerek és az ICAM-1-antitestek lehetséges alkalmazása a felső légúti infekciók kontrollálásában

SZABADKA Hajnalka

A felső légúti infekciók több mint 50%-áért a rhinovirusok a felelősek. Jól ismert, hogy a rhinovirusok, valamint az akut másodlagos bakteriális fertőzések jelentős részét okozó Hae­mo­phi­lus influenzae légúti epithelsejtekhez történő kötődésében nagy szerepet játszik az „inter­celluláris adhéziós molekula 1” (ICAM-1). Az ICAM-1 fehérje expresszióját fokozzák mind a rhinovirusok, mind a H. influenzae, elősegítve ezzel a saját és a társ kórokozó epitheladhézióját. ICAM-1-antitestek alkalmazásával kí­sér­letesen igazolták, hogy a receptorfehérje expressziójának visszaszorításával gátolni lehet a rhinovirus-, illetve H. influenzae-fer­tőzések kialakulását. Mivel egyes allergiaellenes szerek - desloratadin, levocetirizin - ugyancsak bizonyítottan gátolják az ICAM-1-receptort, alkalmazásuk ked­ve­ző hatású lehet a rhinovirus- és a H. influen­zae- infekciók kontrollálásában.