Keresési eredmények

Lege Artis Medicinae

2020. JÚLIUS 01.

A hypercholesterinaemia kezelése idôskorban

BARNA István

A 65 éves vagy idôsebb korúak aránya emelkedik a világban, és ezen belül egyre nô a 75 éven felüliek száma. Az athero­sclerosis az idôskorúak egyik legfontosabb, leggyakoribb megbetegedése, a legnagyobb mértékben felel az idôskori halá­lozásért, szellemi hanyatlásért és az élet­minôség romlásáért. A megfelelôen al­kal­mazott lipidcsökkentô kezeléssel a halálozások nagyobb részét kitevô cardiovascularis események kialakulásának esélye visszaszorítható, meghosszabbítható a be­te­gek élete, javítható az életminôségük. Dié­tás kezeléssel a cardiovascularis kockázat csökkentése ugyanolyan jó hatású, mint fiatalkorban. A 65 év vagy a feletti életkorban végzett rendszeres fizikai aktivitás férfiakban 26%-kal, nôkben 20%-kal csökkenti a cardiovascularis és az összes halálozás kockázatát. Ha a betegek kórtörténetében nincs érrendszeri betegség, a statinokat a 65 évesnél idôsebb egyéneknél is egyértelmûen javasoljuk elsôdleges megelôzésre. Statinokat primer prevenciós célra 75 éves vagy annál idôsebb felnôtteknél a kockázat és haszon egyéni elemzésével javasolt alkalmazni. Nagyobb kockázatcsökkenést lehet elérni 65–75 év között, mint a 75 éven felülieknél. Szekunder prevenció szempontjából a statin adása idôskorban kiemelten nagy jelentôségû, alkalmazása bizonyítottan kedvezô. A célérték eléréséhez mind primer, mind szekunder cardiovascularis prevencióban a statin- és ezetimibkezelés ajánlott.

Lege Artis Medicinae

2020. JÚLIUS 01.

A sarcopenia – izomfogyás – patomechanizmusa, klinikai képe és metabolikus társbetegségei

VERECKEI Edit, HODINKA László

A sarcopenia, vagy idôskori izomerô- és izomtömeg-csökkenés napjaink demográfiai változásainak, azaz a hosszabb élettartam miatt az idôsebb korosztály nagyobb számának köszönhetôen is igen komoly népegészségügyi probléma. Az életkor elô­rehaladtával az izomszövet fokozatosan leépül, a folyamat eredményeként pedig csökken az izom tömege és ereje. Ezt az ál­lapotot ne­vezzük sarcopeniának. A sarcopenia az izomtömeg, az izomerô és a funk­cionális füg­getlenség egyidejû csökkenése. Ezzel párhuzamosan a fizikai teljesítmény romlik (gyengeség, lassúság, egyensúlyvesztés). Ezek halmozódó hiányok, következményük a fáradtság, az öregviselkedés, a fogyás. Többnyire szellemi ha­nyatlással jár, és fokozódó elszigetelôdéshez vezet. A sarcopenia elsôdleges formája az izomsejtek energiatermelésének csökkenése, majd az életkorral arányos pusztulása. Másod­la­gosan a hormonális kiesések, az idegrendszer betegségei, a kevés mozgás, a tápanyagok felszívódásának zavarai, éhezés, idült fertôzés gyorsítja ezt a folyamatot és súlyosbítja az érintett állapotát. A sarcopenia kialakulásában összetett genetikai, biokémiai, hormonális mechanizmusok vesznek részt. Involúciós folyamat, amelyben az izomzatot felépítô tényezôk és a lebontás egyensúlya megbomlik. A sarcopeniás állapot kockázatainak felismerésére, szûrésére és kórismézésére kérdôívet és algoritmust dolgoztak ki, amely konkrét határértékek mentén választja el a sarcopeniásokat a nem sarcopeniásoktól. A 65 év felettiek járásának sebessége, a kezek szorítóereje és a mért vagy számított izomtömeg azok a vágáspontok, amelyek alapján a sarcopenia kimondható. A sarcopenia addig tekinthetô az „élet­tani” öregedés részének és azután válik betegséggé, amikor a diagnosztikus határértékek átlépé­sekor az érintett által megélt funkcionális akadályok és az életminôség romlása bekövetkezik. A sarcopenia megelôzése és kezelése, az elesés kockázatának csökkentése a rendszeres erôkifejtést igénylô aktív tornagyakorlatok és mozgáskoordinácós gyakorlatok végzésén alapul. A gyógyszeres kezelés lehetôségei korlátozottak, a kínálkozó molekuláris terápiás célpontok ellenére nincs a látóhatáron meggyôzôen hatásos innovatív terá­piás eszköz. A mozgásterápia mellett az izomfejlôdést serkentô aminosavak, így a leu­cin, illetve a β-hidroxi-metilbutirát ana­lógja alkalmazásának hatásossága mellett szólnak gyenge bizonyítékok.

Hypertonia és Nephrologia

2020. JÚNIUS 24.

Hypertonia és Covid-19 – I. rész Az életkor, az alapbetegségek és az ACEI/ARB kezelés jelentôsége hypertoniában és társbetegségeiben a SARS-CoV-2-fertôzés során

KÉKES Ede, SZÉKÁCS Béla, NAGY Judit, KOVÁCS Tibor

A Covid-19-járvány különbözô világrészeken történô megjelenése sajátos klinikai jellemzôket mutat. Az igazoltan fertôzöttek életkor szerint megközelítôleg 30 évestôl felfelé észlelhetôk, legnagyobb mértékben a 40 és 70 év közöttieket érinti a betegség. Ezzel párhuzamosan azonban a fertôzésben meghaltak jelentôs része 65 év feletti. A hypertoniás populáció prevalenciája és halálozási aránya igen hasonló formációt mutat. Az összegyûjtött adatok alapján nem meglepô, hogy a Covid-19-járványban az elhunytak esetében a hypertonia mint alapbetegség minden feldolgozásban elsô helyen áll. A pontosabb elemzés tisztázta, hogy nem önmagában a hypertonia, hanem a társbetegségek, illetve a hypertonia szövôdményei játszanak elsôdleges szerepet a nagymérvû idôskori mortalitásban, mint a diabetes, koszorúér-betegség, stroke, szívelégtelenség és krónikus vesebetegség. A kínai, észak-amerikai és olaszországi adatok arra utalnak, hogy a megfertôzôdött betegekben a hypertonia és a diabetes – és Észak-Amerikában a kóros obesitas – valójában csak tükrözik az adott populációban ezen betegségek prevalenciáját. A társbetegségek (coronariabetegség, stroke, szívelégtelenség, ritmuszavar, krónikus vesebetegség) jelenléte – többváltozós logisztikus regressziós elemzések alapján – szignifikánsan nagyobb kockázatot jelent a súlyos esetek, illetve a halálozás kialakulása vonatkozásában. Az utóbbi idôben megjelent elemzések erôs bizonyítékokat szolgáltattak arra, hogy az ACEI/ARB kezelés nem jelent nagyobb kockázatot a fertôzés lefolyása, illetve kimenetele szempontjából. Adásukra hypertoniában, társbetegségekben folyamatosan szükség van szervprotektív és a betegségek progresszióját lassító hatásuk miatt.

COVID-19

2020. MÁJUS 04.

Gyakorlati tanácsok diabeteses COVID-19-betegek kezeléséhez

A diabetes az egyik legfontosabb társbetegség, amely fokozza mindhárom ismert humán pathogén coronavirus-fertőzés súlyosságát (a COVID-19-betegek 20-50%-a diabeteses). A diabeteses COVID-19-betegek körében nagyobb a hiperglikémia és a súlyos szövődmények kockázata, továbbá a SARS-CoV-2 infekció a hasnyálmirigy károsítása révén az újonnan kialakuló cukorbetegség esélyét is növelheti. A világ 12 országából, 20 vezető szakember által jegyzett Lancet-tanulmány bemutatja a SARS-CoV-2 infekció és a diabetes közötti kapcsolat lehetséges mechanizmusát, és gyakorlati tanácsot ad a diabeteses betegek kezeléséhez.

Lege Artis Medicinae

2020. MÁRCIUS 10.

A nagyon idős és esendő állapotú betegek antihipertenzív kezelésének gyakorlata az alapellátásban

TORZSA Péter, KALABAY László, CSATLÓS Dalma, HARGITTAY Csenge, MÁRKUS Bernadett, MOHOS András, SZIGETI Mátyás, FERENCI Tamás, MARJOLEIN Verschoor, ROZSNYAI Zsofia, JACOBIJN Gussekloo, ROSALINDE K. E. Poortvliet, SVEN Streit

HÁTTÉR - A nagyon idős, esendő hypertoniás betegek kezelésekor figyelembe kell venni a nagyon idősek általános egészségi állapotát, esendőségét, cardiovascularis betegség (CVD) meglétét és a szisztolés vérnyomásértéket (SBP). CÉLKITŰZÉS - A 29 országban végzett klinikai vizsgálatban a cél a családorvosi gyakorlat antihipertenzív terápiában mutatkozó eltéréseinek elemzése volt a 80 évesnél idősebb betegek körében, illetve arra kerestük a választ, hogy mennyire befolyásolja kezelési döntésüket az időskori esendőség. Tanulmányunk másik célkitűzése a magyar eredmények nemzetközi eredményekkel való összehasonlítása volt. MÓDSZEREK - Az online kérdőíves felmérés során a családorvosoknak különböző karakterisztikájú - esendőség, SBP és CVD tekintetében -, nagyon idős betegeknél kellett dönteniük a vérnyomáscsökkentő kezelés megkezdésének szükségességéről. Országonként összehasonlításra került azon esetek aránya, amelyekben a kezelés mellett döntöttek a családorvosok. Lo­gisz­tikus kevert modellt használtunk az elesettség figyelembevételének többváltozós mo­dellezésére. EREDMÉNYEK - 2543 családorvos vett részt a nemzetközi felmérésben, 52%-uk nő, 51%-uk városban praktizáló. A praxisok 61%-ában fordultak elő több mint 10%-os arányban az igen idős betegek. Magyarországról 247 családorvos vett részt a vizsgálatban, 52,3%-uk nő, 63,1%-uk dolgozik városban. A praxisok 48,8%-ában 10% felett volt az igen idős betegek számaránya. A 29 országból 24 országban (83%) a beteg esendő állapotát a családorvosok azzal a döntéssel kapcsolták össze, hogy inkább nem indítanak kezelést, és ez az SBP, a CVD és a családorvosok jellemzői szerinti korrekció után is igaz volt [esélyhányados (OR) 0,53; 95%-os konfidenciaintervallum (CI) 0,48-0,59; országonként OR 0,11-1,78]. A legalacsonyabb kezelési arány Hollandiában volt (34,2%; 95%-os CI: 32,0-36,5%), a legmagasabb arány pedig Ukrajnában (88,3%; 95%-os CI: 85,3-90,9%). Magyarországon a kezelési arány 50-59% között volt. Az esendőség hatását vizsgálva Magyarország a 27. helyen állt, a magyar családorvosokat nem befolyásolta szignifikánsan a páciens esendősége a kezelés megkezdésében (OR = 1,16; 95% CI 0,85-1,59). A magyar családorvosok ugyan gyakrabban kezdték meg az idős betegek gyógyszeres kezelését, ha a családorvos férfi volt (OR = 1,45; 95% CI: 0,81-2,61), ha az orvos kevesebb mint öt éve dolgozik a praxisában (OR = 2,41; 95% CI: 0,51-11,38), és ha sok 80 év feletti betege van a praxisában (OR = 2,18; 95% CI: 0,70-6,80), de ezek a különbségek statisztikailag nem szignifikánsak. A ma­gyar családorvosoknál a terápia megkezdését szignifikánsan befolyásolta a cardiovascularis megbetegedés (OR = 3,71; 95% CI: 2,64-5,23) és a 160 Hgmm feletti SBP (OR = 190,39; 95% CI: 106,83-339,28). KÖVETKEZTETÉSEK - Vizsgálatunkban jelentős különbség volt az egyes országok között az antihipertenzív kezelés megindításában az igen idős betegek esetében. Magyarország azon országok közé tartozott, ahol a családorvosok inkább kezelik az esendő betegeket. A beteg esendősége nem befolyásolta a terápia megkezdését, sokkal jobban a cardiovascularis megbetegedés és a 160 Hgmm feletti SBP. A vizsgálat fontos üzenete volt, hogy to­vább­ra is szükséges a családorvosok és a csa­ládorvos-rezidensek oktatása az idős, esen­­dő hypertoniás betegek kezelésével kap­csolatban.

Hypertonia és Nephrologia

2019. DECEMBER 12.

A magasvérnyomás-betegség és agyi funkció Hypertonia és demencia kapcsolata a szervezet öregedése során. Fiatalkori vérnyomás-emelkedés - időskori demencia

SZÉKÁCS Béla, KÉKES Ede

A hypertonia által kialakult agyi vascularis károsodások elsősorban kognitív diszfunkcióban nyilvánulnak meg, amelynek hátterében az agyszövet hipoperfúziója, ischaemiás vagy vérzéses stroke, illetve a fehérállomány sérülése áll. A magas vérnyomás nemcsak a vascularis hátterű agyi károsodást - demenciát - eredményezheti, hanem a klasszikus, géneredetű Alzheimer-kór kialakulását, progresszióját is elősegítheti. Az idős és az igen idős életszakaszban a vérnyomás fokozatosan emelkedik és a hypertonia gyakorisága - leginkább mint izolált szisztolés hypertonia - 50-70%-ot is elér. A magas vérnyomás dominánsan vagy teljes értékűen már nemcsak a kiserek keringési ellenállásának növekedését, hanem - a szervezet öregedésének részeként - a nagyerek rugalmatlanságát (stiffness) is jelenti. Ezzel párhuzamosan a demencia gyakorisága az életkor előrehaladásával együtt ugrásszerűen, a 65 év feletti életkor 5-6%-áról a 85-90 éves életszakaszban 20%-ra, majd e felett 40% fölé emelkedik. A magas vérnyomás és a demencia viszonya a fiatalkortól az igen idős életkorig terjedő életszakaszokban az aktuális életkor függvényében módosulhat. Az igen idős életszakaszban mind az érállapot, mind az agyfunkció romlásában egyre meghatározóbb a hypertonián kívül egyéb kóros tényezők individuálisan változó befolyása. Ebben a késői életszakaszban az éröregedés előrehaladt mértéke és a nutritív véráramlás gyakran magasabb perfúziós nyomást igényel és a nem kellően átgondolt mérvű vérnyomáscsökkentés inkább károsító, mintsem protektív befolyást eredményezhet az agy állapotára, funkciójára. A SPRINT MIND az intenzív vérnyomás - csökkentéssel nem oldotta meg a kérdést, sőt jogosan feltehetjük, hogy inkább a 130-140 Hgmm SBP a legkedvezőbb a demencia szempontjából. A DBP 70 Hgmm alatti értéke mindenképpen kedvezőtlen.

Gondolat

2019. NOVEMBER 29.

Lege Artis Medicinae

2019. NOVEMBER 15.

Az időskori hypertonia

BARNA István

Az életkor előrehaladtával az emelkedett izolált szisztolés nyomás a leggyakoribb és a legnagyobb szív- és érrendszeri kockázati té­nyező. A hypertonia prevalenciája az életkorral nö­vekszik, és 70 év felett meghaladja a 60%-ot. Az időskori hypertonia megfelelő kezelése még nagyon idős korban (>80 év) is növeli a várható élettartamot és csökkenti a cardiovascularis események kockázatát. A 65 évnél idő­sebbekben a kezelés során a vérnyomás cél­tartománya 130-139/70-80 Hgmm, ha a beteg a ke­zelést jól tűri. Az esendő, gyengébb állapotú idős betegekben a szisztolés célvérnyomás <150 Hgmm lehet. Gyakori a fe­hér­kö­peny-hypertonia, nő a nondipperek ará­nya, gyakoribb az autonóm idegrendszeri regulációs zavar, az or­to­szta­tikus vér­nyo­más­csök­kenés. Csök­kent mér­vű vagy már beszűkült a vesefunkció, romló kognitív funkció miatt gyak­ran ki­sebb fokú a beteg terápiás együtt­működése. A cél­zott élet­mód-változtatás vér­nyomást csök­kentő ha­tása megegyező lehet a gyógyszeres monoterápiával, a fő hátránya az idővel csök­kenő adherencia (terápiahűség), melynek le­küzdéséhez a megfelelő orvos-beteg kapcsolat nélkülözhetetlen. Az elsőként vá­lasztandó szerek között időskori hyper­to­niá­ban az angiotenzinkonvertálóenzim-gátlók (ACE-gátlók), az angiotenzinreceptor-blokkolók (ARB), a hosszú hatású kal­cium­csa­torna-blokkolók és a tiazid, tia­zid­­szerű diu­re­­ti­ku­mok szerepelnek. A β-blok­kolókat ak­kor vá­lasszuk az időskori hypertonia kezelésében, ha egyéb indikációjuk is van (koszorúér-betegség, szívelégtelenség, arrhyt­hmiák). A hypertoniás betegek több mint 70%-ában kombinációs kezelést kell al­kalmaznunk a célvérnyomás elérésére. Hasz­­náljuk ki a fix dózisú kombináció nyújtotta előnyöket, mellyel a com­p­liance javítása lehetséges, hogy a ke­ze­lést optimalizálhassuk.

Lege Artis Medicinae

2019. MÁRCIUS 20.

Időskori fiziológiás-kóros izomsorvadás, a progresszív folyamat fékezési lehetőségei

SZÉKÁCS Béla, MOLNÁR Andrea, BESENYEI Attila, MARTONY Zsuzsanna

Idős és igen idős életkorban a szervezet hanyatlásának egyik legáltalánosabban érvényesülő jele az izomtömeg és izomerő, az összerendezett mozgásképesség fokozatos csökkenése. Az izomzat jelentősége rendkívül sokrétű a szervezeti életfolyamatok fiziológiás regulációjában. Tömegének vesztése és működésének hanyatlása 70, majd még határozottabban 80 év felett részben fiziológiás öregedés eredménye, részben ezeknek a változásoknak az összefonódása patológiás történésekkel. A szerzők az etiopatogenezist és patomechanizmust molekuláris biológiai adatokkal is kiegészítve rámutatnak a klinikai következmények sokrétűségére is, amelyek általános gyengüléshez, elesésekhez, társbetegségek progressziójának gyorsulásához, az önellátó képesség behatárolódásához, végül elesettség/esendőség (frailty) szindrómához, majd halálhoz vezetnek. A tanulmány végül a kóros mérvű izomsorvadás diagnosztikai lehetőségeit, majd prevencióját, vagy a már kialakult sarcopenia progressziójának fékezési lehetőségeit tekinti át. Az utóbbi beavatkozások sikeressége rendszeres izomtréning és speciális fehérjében gazdag táplálásterápia, plusz D-vitamin kombinált alkalmazásán alapul.

Korszerű Kaleidoszkóp

2018. OKTÓBER 20.

A pneumonia időskorban - A megelőzés lehetőségei

SZÉKELY Éva

Az idős emberek száma világszerte emelkedik, a lakosság elöregszik. Egyre többször kell szembenéznünk a korral járó változások okozta problémákkal, köztük a csökkent védekezőképesség miatt kialakuló súlyos infekciókkal is. Az infekciók között legnagyobb jelentősége gyakorisága és súlyossága miatt a pneumoniának van. A betegség következményei miatt komoly terhet jelent mind az egyén, mind a társadalom számára. Az időskori pneumonia kialakulásáért felelős két jelentős kórokozóval szemben rendelkezésünkre állnak védőoltások, és bizonyított, hogy ezek megfelelő használatával szignifikánsan csökkenthető a súlyos légúti infekciók, pneumoniák és a halálozás az idős betegek körében is.