Keresési eredmények

Gondolat

2020. ÁPRILIS 20.

Kodálytól Kodályig - Interjú Somogyi-Tóth Dániellel

Somogyi-Tóth Dániel orgonaművész, karmesterrel, a Kodály Filharmónia Debrecen igazgatójával beszélgettünk az idei március hozta megváltozott világunkról, zenéről, működésről, tapasztalásokról.

Klinikai Onkológia

2019. ÁPRILIS 10.

Fémek és daganatok

VETLÉNYI Enikő, RÁCZ Gergely

A betegségek eredetének felkutatása során gyakran hajlamosak vagyunk megfeledkezni a környezetünkről. A belélegzett levegő, az elfogyasztott ivóvíz és élelmiszer, a bőrrel érintkező anyagok mindmind hatást gyakorolnak az emberi szervezetre. A fémek mindennapjaink nélkülözhetetlen részét képezik. Bányászatuk, feldolgozásuk és felhasználásuk folyamatos fémterhelést okoz és sokféleképpen fejtik ki hatásukat a szervezetre. Számos fém nélkülözhetetlen a homeosztázis fenntartásához, azonban a túlzott, illetve a káros fémek bevitele egészségkárosodáshoz, többek között daganat kialakulásához is vezethet. A fémek tumorkeltő hatásaikat több támadásponton keresztül fejtik ki. Helyettesítik egymást például a különböző transzportfolyamatok során és a fehérjék szerkezetében, oxidatív stresszt alakítanak ki, továbbá hajlamosak kötődni a DNS-hez, károsítva azt. Megfelelő alkalmazásuk esetén a fémvegyületek proapoptotikus hatása kerül előtérbe, így a daganatterápia eszközévé váltak. Napjainkban is széles körben alkalmazzák a platina(II)- vegyületeket kemoterápiás szerként, valamint számos kutatás irányul újabb, ideális terápiás és mellékhatásprofi llal rendelkező fémvegyületek felderítésére. Az összefoglaló közlemény célja felhívni a figyelmet a fémekben rejlő veszélyforrásokra, továbbá bemutatni változatos felhasználási lehetőségeiket a daganatterápia és a diagnosztika területén napjainkban és a jövőben.

Klinikai Onkológia

2019. DECEMBER 30.

A daganatos betegek vénás thromboemboliájának megelőzése és kezelése

A vénás thromboembolia (VTE) kialakulása gyakori és súlyos komplikáció a daganatos betegségek esetén. A mélyvénás thrombosis és a pulmonalis embolia a második leggyakoribb halálok a daganatos betegekben. A daganatos betegek fokozott VTE-kockázatáért mind a daganattal, mind az onkológiai kezeléssel összefüggő tényezők felelnek, amelyekhez a beteg általános állapotából, társbetegségeiből adódó további rizikótényezők is társulnak. A kemoterápiás kezelés a VTE egyik legfontosabb kockázati faktora, amely 6,5-szeresére emeli a VTE gyakoriságát. Összefoglaló dolgozatomban áttekintem a VTE megelőzésével és kezelésével kapcsolatos jelenlegi irányelveket. A hospitalizált, aktív daganatos betegeknek nagyobb a VTE-kockázata, ezért minden esetben thrombosisprofi laxis javasolt. Az ambuláns, járóbeteg-ellátás keretei között onkológiai kezelésben részesülő betegeknél csak magas kockázat (Khorana-érték ≥ 3) esetén indokolt profi laxis. A daganatos betegség során a rizikótényezők változhatnak, a pontértéket folyamatosan revideálni kell, és szükség esetén a profi laktikus kezelést változtatni. Mind az elsődleges, mind a másodlagos profi laxis és kezelés során az ajánlott szer az LMWH. A direkt orális antikoagulánsok (DOAC) alkalmazásához további klinikai vizsgálatokra van szükség indikációs körük pontos meghatározásához.

Ideggyógyászati Szemle

2020. NOVEMBER 30.

Az idegtudományi kutatások új eredményeinek tanulságai – a mentális zavarok tünettani és etiológiai heterogenitásának háttértényezôi

OSVÁTH Péter

Napjainkban a genetikai, neurobiológiai, neuropszichológiai és pszichoszociális kutatások középpontjában a pszichiátriai betegségek etiológiájának pontosabb felderítése áll, különös tekintettel az egyes rizikófaktorok szerepére és komplex interakcióira. Azonban egyre nagyobb kihívást jelent az eltérô szempontú és módszerû kutatások eredményeinek koherens elméleti keretben való értelmezése, pedig csak ez vezet­het a pszichiátriai betegségek komplexitásának és ki­alakulásuk mechanizmusának pontosabb megérté­sé­hez. A közlemény célja a mentális zavarok etioló­giai hátteré­vel kapcsolatos új kutatási irányvonalak áttekintése, valamint az ezek integrálása érdekében kidolgozott Research Domain Criteria (RDoC) rendszer bemutatása. A legrangosabb pszichiátriai szaklapokban az elmúlt öt évben megjelent nagy esetszámú kutatások­ról beszámoló közlemények áttekintése, melyek a mentális zavarok etiológiájával kapcsolatos új eredményeket foglalták össze. Bár a jelenlegi osztályozás szerint a mentális zavarok szigorúan elkülönített diagnosztikus kategó­riákat alkotnak, az új eredmények arra utalnak, hogy ezek a markáns különbségek a tünettani, genetikai és neurobiológiai háttér vonatkozásában nem észlelhetôk, hiszen kiderült, hogy számos mentális zavar hátterében közös molekuláris genetikai rizikófaktorok vannak, melyek közös neurobiológiai patomechanizmusokra utalhatnak. A kutatási eredmények a pszichiátriai nozológia etiológiai alapokon történô újragondolásának szükségességét támasztják alá, és fontos elôrelépést je­lentenek a mentális zavarok neurobiológiai háttérténye­zôinek pontosabb felderítésében és így a célzottabb terápiás módszerek kifejlesztésében is. Ebben komoly segítséget jelenthet az RDoC szempontrendszerének kidolgozása, hiszen ez a dimenzionális megközelítés annak esélyét nyújtja, hogy a – napjainkban még sokszor diffúz vagy akár ellentmondásos – idegtudományi kutatási eredményeket egy­séges elméleti keretbe integrálva a mentális zavarok etiológiájának, nozológiájának és terápiájának új aspektusai is megismerhetôek legyenek.

Hírvilág

2020. NOVEMBER 13.

Arany fokozatú minősítést kapott az SZTE Neurológiai Klinika stroke ellátása

Az Európai Stroke Társaság (ESO) és az Angels nemzetközi szervezet arany fokozatú minősítést adományozott az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Neurológiai Klinika stroke ellátása színvonaláért. Az országban egyedül csak itt tudják komplexen biztosítani a hiperakut stádiumtól kezdődően egészen a rehabilitációs szakaszig terjedően az ellátást.

Klinikai Onkológia

2019. AUGUSZTUS 30.

A kalcium-anyagcsere változásának szerepe a daganatos betegségekben

MÉSZÁROS Szilvia, TAKÁCS István

A kalcium alapvető szerepet tölt be az emberi szervezetben. Nélkülözhetetlen a megfelelő csontszilárdsághoz, szükséges a normális izom- és idegműködéshez, befolyásolja számos enzim aktivitását és nem utolsósorban fontos szerepet játszik a sejten belüli jelátvitelben. Az utóbbi évek számos kutatása és klinikai tapasztalata igazolta a kalcium-anyagcsere és a daganatos betegségek kapcsolatát. A szabályozás zavara súlyos, esetenként életveszélyes kalciumeltérésekhez vezethet. Daganatos betegekben a fi ziológiás szabályozás eltolódása mellett patológiás tényezők is befolyásolhatják a csontáttétek és a hypercalcaemia kialakulását. Emiatt is rendkívül fontos ismerni a daganatos betegségekben kialakuló kalciumanyagcsereváltozásokat és azok kezelési lehetőségeit.

Klinikai Onkológia

2019. AUGUSZTUS 30.

Egy vegyész gondolatai az „alternatív” gyógyításról

FÁBIÁN István

Az úgynevezett alternatív gyógyítók azzal érvelnek, hogy a XXI. századi evidenciaalapú gyógymódokat, amellyel a halálozási és gyógyítási mutatókat jelentősen javítani lehetett, ki lehet váltani olcsóbbakkal, hatékonyabbakkal. Az elméleti megfontolásokat azonban nem igazolják sem kísérleti, sem klinikai bizonyítékok. A gyógyszermarketingnek mára kialakult a saját etikája, amely szigorúan ügyel a beteg és a gyógyító alapvető érdekeire a gazdasági érdekek mellett. Sajnálatos módon az alternatív medicina a minimálisan elvárható piaci etikai normákat sem tartja be, így szerezve jogtalan előnyöket. A nagy tekintélyű nemzetközi szervezetek ismételt állásfoglalásai mellett nagy szükség van a betegek folyamatos, alapismeretekre alapozó, érthető tájékoztatására arról, hogy ezen „új típusú” gyógykészítmények valódi bizonyítékokra alapozott hatékonysága erősen megkérdőjelezhető.

Hypertonia és Nephrologia

2020. NOVEMBER 04.

A maszkviselés hatása az orvos-beteg kapcsolatra

VONYIK Gabriella, FARKAS Martin, TURNER Andrea, FINTA Ervin, BORSZÉKI Judit

A védőmaszk viselése fontos kiegészítő járványügyi intézkedés a légzőszervi betegségek, így a Covid-19-vírus terjedési kockázatának csökkentésére is. Ezek a maszkok az arcfelület mintegy 60-70 százalékát lefedik, olyan területen, amely elengedhetetlenül fontos a mentális állapotok hatékony verbális és nem verbális kommunikációjához és észleléséhez, ennek következtében bonyolíthatják a társadalmi interakciókat, különösen a klinikai környezetben, ahol a kommunikációs készségek és a jó orvos-beteg kapcsolat nélkülözhetetlenek a minőségi ellátáshoz. A szerzők áttekintik az arcmaszkok hatékony orvos-beteg kommunikációra gyakorolt hatásával kapcsolatos szakirodalmat és kutatási eredményeket, valamint javaslatokat tesznek a nehézségek kompenzálására olyan kiegészítő kommunikációs módozatok bemutatásával, amelyek lehetővé teszik, hogy az orvos-beteg interakciók a pandémia következtében előírt védőfelszerelések és maszkok mögött is jó eséllyel a megszokottól eltérő, mégis hatékony módon működjenek.

Hypertonia és Nephrologia

2020. NOVEMBER 04.

Hyperkalaemia V. rész

DEÁK György, PATÓ Éva, KÉKES Ede

Az amerikai Food and Nutrition Board javaslata szerint egészséges egyének számára napi 4,7 g a megfelelő mennyiségű káliumbevitel. A WHO napi 3,9 g káliumbevitelt tanácsol annak érdekében, hogy csökkenjen a vérnyomás és kisebb legyen az ischaemiás szívbetegség, stroke, illetve általában a cardiovascularis betegségek megjelenésének kockázata. A legújabb összegző elemzések alapján, krónikus vesebetegség (KVB) esetében a korai stádiumokban – hyperkalaemia-kockázat fennállása nélkül – nem szükséges a káliumbevitel korlátozása, azonban 3 g/nap alá kell vinni a bevitelt >5,3 mmol/l szérumkáliumszint esetén.

Hypertonia és Nephrologia

2020. NOVEMBER 04.

A stresszkezelés szerepe a hypertonia gondozásában és a cardiovascularis betegségek kezelésében

SOMOGYI Éva, KISS Zoltán, STAUDER Adrienne

A tanulmány célja a stressz és a hypertonia, illetve a cardiovascularis betegségek kapcsolatának áttekintése, valamint egy Magyarországon is elérhető, a stresszkezelést segítő, bizonyítottan hatékony magatartásorvoslási program bemutatása. Számos, a patogenezist és a klinikai végpontokat vizsgáló tanulmány bizonyítja a cardiovascularis megbetegedések és a pszichoszociális tényezők (ideértve a mentális betegségek egyidejű fennállását, egyes személyiségtényezőket vagy éppen a társas környezetet) szoros összefüggését. Ezzel összhangban az Európai Kardiológiai Társaság 2016. évi szakmai irányelvei I.A szintű ajánlásként tartalmazzák a pszichoszociális problémák azonosítását és magatartásorvoslási módszerekkel történő kezelését. A szakmai irányelvek minél szélesebb körű, átfogó gyakorlati alkalmazása elengedhetetlen a cardiovascularis kockázat csökkentése érdekében. Ennek fontos eleme a klinikumban dolgozó szakemberek képzése, a multidiszciplináris együttműködés erősítése, és a magatartásorvoslási beavatkozások integrálása a mindennapi ellátásba. A Williams Életkészségek® program egy nemzetközi, Magyarországon is széles körben elérhető stresszkezelő, kommunikációs készségfejlesztő program. Fő célkitűzése olyan egyszerű, a mindennapi életben alkalmazható megküzdési készségek elsajátítása, amelyek lehetővé teszik a pszichoszociális stresszhelyzetek sikeresebb kezelését, valamint a testi és lelki feszültségszint tudatos csökkentését. Cardiovascularis betegségben szenvedőknél javul a kimenetel és az életminőség. Az egészségügyi dolgozók számára kiemelten javasolt az átlagosnál magasabb stresszterhelés és a kiégés kockázatának csökkentésére. A gyógyítók és pácienseik együttműködése során a stressz mindkét felet érintheti. A Bálint-csoportok pozitívan befolyásolják az orvos-beteg kapcsolatot, segítik a betegségek komplexebb megközelítését, és hatékonyak az egészségügyi dolgozók kiégése elleni küzdelemben.