PharmaPraxis

Ésszerűsítéssel csökkenhetne az adminisztráció

2015. JANUÁR 27.

Szöveg nagyítása:

-
+

A működés feltételeinek szabályozása, és az eszközlisták meghatározása a patikusok szerint is szükséges, ám a rendeletekben olyan előírások is szerepelnek, mint például a magisztrális készítményekhez használt alapanyagok bevizsgálása, amelyet a gyártó, majd a nagykereskedő is elvégez. Mindezt műbizonylattal és minőségi bizonyítvánnyal igazolják, és így szállítják ki a gyógyszertárakba. Az utolsó vizsgálatot a patikusnak kell abszolválnia, az eljáráshoz használt reagens sorok pedig több tízezer forintba kerülnek. Mivel a magisztrális vényelőirat egyre kevesebb, a reagensek sokszor bontatlanul érik meg a szavatossági idő lejártát, de meglétüket ellenőrzi, hiányukat szankcionálja a szakhatóság. Bár ma már hitelesített, abszolút steril szemcseppes flakonok, eszközök, kesztyűk kaphatóak, ennek ellenére jogszabály írja elő a sterilező szekrény és a magisztrális készítmények előállításához – jellemzően már csak egy-két szemcsepp készül helyben – használt manipulátor tartását, amelyet félévente – tetemes összegért – csírátlanítani kell. Mindezek mellett vezetni kell a sterilezési naplót, amely bizonyos tekintetben éppen olyan fölösleges – ám számon kérhető – adminisztrációnak tűnik, mint az Országos Gyógyszerészeti Intézettől (OGYI) interneten érkező, forgalomból kivont gyógyszerek listájának kinyomtatását, elolvasását és láttamozását igazoló, kockás füzetben vezetett nyilvántartás. Ellenőrzött ellenőrzés Az indokolatlan papírmunka ezzel közel sem ért véget. Egy-egy receptet összesen ötször ellenőriznek vissza. A vények alaki megfelelőségét kétszer kell megvizsgálnia a patikusnak. Egyszer, amikor a gépben rögzíti az adatokat, a retaxáláskor pedig újra, ami nagyobb forgalom esetén rengeteg időt vesz el az érdemi munkától. Mindeközben az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) folyamatosan kontrollál: a beütést követően, a heti jelentés alapján, és végül szúrópróbaszerűen. Mindezek után a receptek tárolását öt évig a gyógyszerésznek kell megoldania, csak ekkor kerülnek az OEP-hez. A pénztár az orvosokat nem, ellenben a patikusokat bünteti azért, ha helytelen BNO kód kerül a vényre, hiszen mindaddig nem fizetik ki a készítmény támogatását, amíg nem megfelelő a betegségazonosító kód. Előfordul, hogy az orvosi rendelőkben használt számítógépes program nem jelzi, hogy egy-egy gyógyszer kiemelt támogatása megszűnt. Míg a gyógyszerésznek ilyenkor egyeztetnie kell az orvossal, a hiányosság a betegnek is teher, hiszen a készítmény általános jogcímes árát kell kifizetniük, amíg nem rendeződik a félreértés. Hat éve vezették be, de a mai napig fennakadást okoz az expediálásban, hogy a betegeknek két helyen kell aláírniuk a receptet, amire sokakat még most is a patikusnak kell emlékeztetnie. Ráadásul gyakorlat, hogy a beteg távollétében a kiváltó írja alá mindkét helyen a vényt, hiszen a szignó hiányában nem adható ki a gyógyszer. Változtatni kell A termékek készletezéséhez és expediálásához, az adatok kezeléséhez kapcsolódó adminisztrációs teher is sok, ám mindezeket a gyógyszertárakban tetézi még a vállalkozáshoz köthető bürokrácia. Az informatika és a technológia fejlődése sok teher eltörlését indokolttá teszi, ám vannak olyan eljárások és felszerelések, amelyeket a gyógyszerbiztonság érdekében muszáj megtartani. Mindezek mellé érkezhetnek még újabb, kisebb-nagyobb terhet jelentő rendelkezések, mint például az uniós Közösségi Gyógyszerkódex, vagy az emelt szintű gyógyszerészi gondozás bevezetése, amelyekről korábban már beszámoltunk a PharmaPraxisban. Bár egyelőre az egészségügyért felelős államtitkárság nem nyitotta meg a 41/2007-es, a patikák működését szabályozó kormányrendeletet, de a szakma egyöntetűen támogatja ennek módosítását, ahogyan más, kapcsolódó rendelkezések korrekcióját is. eLitMed.hu, Tarcza Orsolya 2015-01-26

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

PharmaPraxis

Modern kötszerek tudatos választása és alkalmazása a gyógyszertárban

LÉGRÁDI Péter

A megfelelő kötszer kiválasztásának alapja és fő célja, hogy az gyors és optimális sebgyógyulást eredményezzen, csökkentse a fájdalmat, kontrollálja a seb bakteriális állapotát, védjen az infekció ellen, abszorbeálja a sebváladékot, a lehető legkevésbé zavarja a beteget és javítsa az életminőséget. Az alábbi cikkben a modern sebtisztítás, -fertőtlenítés és -kötözés metódusát és eszközeit ismertetjük.

PharmaPraxis

Antimikrobás szerek a patikai gyakorlatban

TÓSAKI Árpád

A baktériumfertőzés esetén alkalmazható készítmények széles tárháza áll a gyógyítók rendelkezésére. Egyes csoportjaik eltérő hatásmechanizmussal pusztítják el a kórokozókat. Jelen cikkben a baktériumok sejtfalszintézisére ható gyógyszerekkel ismerkedünk meg részletesebben.

PharmaPraxis

D vitamin és kálcium pótlás polycisztás ovárium szindrómában szenvedők betegek esetében

D-vitamin és kálcium pótlással kiegészített kezelés hatékonyan csökkenti a hyperandrogenizmus tüneteit, jótékonyan hat a menstruációs ciklus zavarait és eredményesen csökkenti testtömegindexet.

PharmaPraxis

Elavult a gyógyszertári asszisztensek oktatása

A szakmai szervezet több ízben jelezte a mindenkori kormányzat és szaktárca felé, hogy a képzést meghaladta a kor gyógyszergyártási és gyógyszertári gyakorlata, és javasolták, hogy ehhez igazítva szervezzék át az oktatást, ám a döntéshozóknál egyelőre nem sikerült eredményt elérniük.

PharmaPraxis

Gyógyszerész-beteg kapcsolat

A tudományos életet a gyógyszeriparra, az ott kivívott vezetői pozícióját pedig alkalmazott gyógyszerészi státuszra cserélte dr. Kádár Tibor gyógyszertárvezető gyógyszerész. Ma már egy kis budai patika vezetője és résztulajdonosa, de nem csak az adminisztrációval foglalkozik. A gyógyszertár törzsvásárlói gyakorta találkoznak vele a tára mögött.

Kapcsolódó anyagok

PharmaPraxis

Modern kötszerek tudatos választása és alkalmazása a gyógyszertárban

LÉGRÁDI Péter

A megfelelő kötszer kiválasztásának alapja és fő célja, hogy az gyors és optimális sebgyógyulást eredményezzen, csökkentse a fájdalmat, kontrollálja a seb bakteriális állapotát, védjen az infekció ellen, abszorbeálja a sebváladékot, a lehető legkevésbé zavarja a beteget és javítsa az életminőséget. Az alábbi cikkben a modern sebtisztítás, -fertőtlenítés és -kötözés metódusát és eszközeit ismertetjük.

Hírvilág

Hankó: jó a gyógyszerészeknek a jövő évi költségvetés

Biztonságosabban lehet majd étrend-kiegészítőt vásárolni a patikában

PharmaPraxis

Megújult a tisztigyógyszerészeti rendszer

Akár 500 millió forintos bírságot is kiszabhat a Gyógyszerészeti és Élelemezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) azokra a patikákra, kórházi gyógyszertárakra, vagy a nem receptköteles termékeket forgalmazó kereskedelmi egységekre, amelyeknél súlyos hiányosságokat találnak-

PharmaPraxis

A betegek milyen értéket tulajdonítanak a gyógyszertárak minőségi értékelésének?

A tanulmány tárgyát képező vizsgálat elsőként foglalkozott azzal, hogy a páciensek milyen értéket tulajdonítanak a gyógyszertárak minőségi értékelésének. Fontos szempontot jelent-e a számukra az, amit a gyógyszertárakról a nyilvános jelentésekben olvashatnak, befolyásolják-e őket ezek az adatok őket abban, hogy mely egészségügyi szolgáltatót válasszák.

Hírvilág

Egyetértés gyógyszerfronton

Véget ért a három évvel ezelőtt a gyógyszertári szektort jellemző gazdasági, szakmai és etikai válság