Placebo trükkök nélkül - Véletlen besorolásos, kontrollcsoportos vizsgálat irritábilis bél szindrómában
2011. SZEPTEMBER 12.
2011. SZEPTEMBER 12.
Szöveg nagyítása:
Placebo adásával a tünetek szubjektív megélése nagyban befolyásolható. Mindamellett gyakori nézet, hogy a placebóra adott válasz sokszor csalóka. A szerzők azt vizsgáltá, hogy az irritábilis bél szindróma (IBS) kezelésekor beteg és orvosa viszonylatában vajon a nyíltan adott placebóval (nem megtévesztő vagy titkolt alkalmazás) jobb eredmény érhető-e el, mintha a beteg nem kapna semmit.
A két csoport bevonásával végzett, véletlen besorolásos, kontrollcsoportos vizsgálat három hétig zajlott egy egyetemi központban 80, zömmel nőbeteg (70%) bevonásával, akik átlagéletkora 47±18 év volt, és az IBS Szimptóma Súlyossági Skálán (IBS-SSS) több mint 150 pontot értek el, és akiknél Róma III besorolással IBS-t diagnosztizáltak. A betegek véletlen besorolás alapján, ugyanolyan minőségű orvosi ellátás mellett kerültek abba a csoportba, akik nyíltan kapták a placebo tablettákat a következő tájékoztatással: „a placebotabletták hasonlóan a cukorkákhoz, közömbös összetevőkből állnak, és klinikai vizsgálatok alapján az IBS tüneteit a szervezet öngyógyító képességének serkentése útján lényegesen javítják”, illetve abba a csoportba, akik nem kaptak kezelést. Az elsődleges végpont az IBS Teljes Javulási Skála (IBS-GIS) volt. Másodlagos végpontokként az IBS Szimptóma Súlyossági Skálát (IBS-SSS), az IBS Kielégítő Tünetenyhülést (IBS-AR) és az IBS Életminőségi Mutatókat (IBS-QoL) nézték.
A nyíltan placebót kapott csoportban szignifikánsan magasabb volt az átlaga (±SD) a teljes javulási pontszámoknak (IBS-GIS) mind az időközi értékeléskor a 11. napon (5,2±1,0 vs. 4,0±1,1, p<0,001), mind a vizsgálat végén, a 21. napon (5,0±1,5 vs. 3,9±1,3, p=0,002). Hasonlóképpen szignifikáns eredményeket rögzítettek mindkét időpontban a tünetek csökkent súlyossága (IBS-SSS, p=0.008 és p=0.03) és a kielégítő tünetenyhülés terén is (IBS-AR, p=0,02 és p=0,03); illetve a nyíltan placebót kapott csoportban az életminőségi mutatókban (IBS-QoL) is javulás mutatkozott a vizsgálat végére, a 21. napra (p=0,08).
A megtévesztés nélkül adott placebo az IBS terápiájában hatékony módszer lehet. További vizsgálatokra van szükség IBS és esetleg egyéb betegségek esetén is, hogy tisztázódjon, vajon a kezelőorvosok a betegük javát szolgálhatják-e a beteg beleegyezésével alkalmazott placebokezeléssel.
Forrás: Kaptchuk TJ, Friedlander E, Kelley JM, Sanchez MN, Kokkotou E, et al. (2010) Placebos without Deception: A Randomized Controlled Trial in Irritable Bowel Syndrome. PLoS ONE 5(12): e15591. doi:10.1371/journal.pone.0015591
Szemlézte: Lipták Judith dr. , eLitMed.hu
Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma
A rheumatoid arthritis (RA) patomechanizmusának ismert résztvevői az aktivált T-sejtek által stimulált B-sejtek és a monocyta-macrophag rendszer sejtjei, amelyek jelentős mennyiségű gyulladásos citokint termelnek. A citokinek hatásukat a különböző sejteken megjelenő receptorok közvetítésével fejtik ki.
Klinikum
A húgysav keletkezésének vannak endogen (purinszintézis, sejtpusztulás) és exogen (táplálkozás) forrásai. A kezelésnek tehát ennek megfelelően kell, hogy legyen nem csak endogen, hanem exogen útja is, ami magát a táplálkozást (és a helyes életvitelt is) foglalja magába.
Rheumatoid arthritisben (RA) a krónikus progresszív ízületi gyulladás krónikus fájdalomhoz, az ízületek destrukciójához, funkciókárosodáshoz, a komorbiditások révén élethosszcsökkenéshez vezet. A krónikus gyulladás minél korábbi megfékezése javítja a betegség hosszú távú lefolyását, az ízületi károsodások kialakulását.
Gyulladásos bélbetegség esetén több mint duplájára nő a demencia kockázata; IBD-ben szenvedőknél 7 évvel korábban kezdődik az elbutulás.
Egészségpolitika
A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.
A magányosság 1,4-szeresre növeli a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát, míg számos gyógyszer szedése csökkenti, még több gyógyszer pedig növeli incidenciáját.
„Ez egy veszélyes irány” – az eLitMednek nyilatkozó szakértőkkel értékeltük a jelenlegi helyzetet, illetve a most elfogadott salátatörvény részleteit.
Klinikum
A légzőgyakorlatokat könnyű megtanulni, és hatékonyak a vérnyomáscsökkentésben, javítják a diabetest, csökkentik a stresszt és a depressziót.
Egészségpolitika
Kapócs Gábor interjúja Álmos Péterrel, a MOK frissen megválasztott és a leköszönt elnökével, Kincses Gyulával. A MOK két vezetője beszél a kamara elmúlt 4 évéről, a sikerekről és kudarcokról. Beszámolnak a vezetőség előtt álló feladatokról, a társkamarákkal való kapcsolatokról, a közeljövő terveiről és feladatairól. Az interjúban szóba kerül a kormányzattal való viszony is.
Szumatriptán–naproxén-nátrium fix dózisú kombinációja a migrén akut kezelésében – irodalmi áttekintés
Vortioxetin, az új antidepresszívum
1.
2.
3.
4.
5.
Egészségpolitika
Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”1.
2.
3.
Mesterséges intelligencia
A legújabb, MI által asszisztált robotsebészet megérkezett Magyarországra4.
Orvoslás és társadalom
Különleges nap halmozottan sérült gyermekeket nevelő szülők számára a Bükki Nemzeti Parkban5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás