Fowler és Christakis nagy visszhangot kiváltó közleményükben nem kevesebbet állítottak, mint hogy a boldogság társas kapcsolatok útján terjed. A szerzők a Framingham Heart Study adatait használták, amelyek a társas kapcsolatok elemzésére is használható információkat is tartalmaznak, bár az adatokat egyáltalán nem ilyen célból gyűjtötték. Sok olvasó azonban kevéssé jártas a társas kapcsolatokkal kapcsolatos kutatásban, az elemzési módszerekben, és ezért nem feltétlenül bízhat az eredmények érvényességében. Peter Sainsbury, az egyik ausztráliai megyei egészségügyi ellátási rendszer közegészségügyi igazgatója, a BMJ-ben közölt kommentárjában hasznos tájékoztatással szolgál a kutatáshoz alkalmazott módszerekről és az eredmények értelmezéséről. Mivel az ember társas lény, a társadalom nem csak hogy létezik, de a létezése elkerülhetetlen, és minden embert többféle módon befolyásol a társadalom egésze és a hozzá tartozó csoportok és személyek. Ebből következik, hogy az egyének jellemzőinek (például a viselkedésüknek és az egészségüknek) a megértéséhez szükségesek olyan módszerek is, amelyekkel az emberek közötti társas kapcsolatok tanulmányozhatók. Egyik ilyen módszer a társas hálózatok elemzése. Miről is szól a hálózatkutatás? Leegyszerűsítve, a hálózatkutatók megkérdezik a vizsgálat résztvevőit, hogy kiket ismernek, majd megállapítják, hogy kik ismerik egymást, és ezzel vizuálisan ábrázolják és mennyiségileg elemzik a személyek közötti és körüli hálózat szövedékét. A valóságban persze ennél többről van szó. A kutatók például összpontosíthatnak egyetlen személy körüli kapcsolatokra, vagy összeállíthatják ezeket a kapcsolatrendszereket egy közösség (például egy vállalat vagy egy település) társas hálózatává, vagy tanulmányozhatnak mindenkit, akiket a résztvevők ismernek. Gyakran a kutatásokban csak bizonyos típusú kapcsolatokra összpontosítanak (például a résztvevők családjára vagy azokra az emberekre, akikkel nap mint nap találkoznak). A kutatás céljától függően a kutatók gondosan fogalmazzák meg a résztvevőknek feltett kérdéseket, hogy a résztvevők tényleg azokat az ismerőseiket említsék, akik a kutatás szempontjából lényegesek. Módszertani előnyök Fowler és Christakis vizsgálata több szempontból is jól van kivitelezve. Először is, az adatgyűjtéskor nem a boldogság és a társas hálózatok meghatározása volt a cél. Ezért az adatokat nem torzította a kutatók ilyen irányú törekvése, sem a résztvevők (tudatos vagy tudatalatti) törekvése arra, hogy társadalmilag kívánatos válaszokat adjanak (például hogy ne sértsék meg ismerőseiket azzal, hogy nem említik őket, vagy bizonyítsák, hogy olyan emberekkel állnak kapcsolatban, akikkel „illik”). A vizsgálat további előnye, hogy – annak ellenére, hogy az orvostudományi kutatásban szokatlan és kevéssé ismert módszer a társas hálózatok elemzése – ezt a módszert általánosan használják, és módszertani szempontból megfelelőnek tartják a szociológiai, szociálpszichológiai és más társadalomtudományi kutatásokban. Ugyancsak a vizsgálat eredményeinek megbízhatóságát támasztja alá, hogy a szerzők számos szenzitivitási vizsgálatot végeztek, amelyekben azt próbálták ki, hogy másféle statisztikai elemzési módszerekkel is hasonló eredményt kapnának-e. Ezeknek az elemzéseknek az eredménye feltűnően pozitív volt, tehát az egy bizonyos összefüggés értékelésre alkalmas statisztikai módszerek közül bármelyiket választva hasonló eredményt kaptak volna. Módszertani hátrányok Több okból viszont óvatosság indokolt az eredmények értelmezésében. Először is, a szerzők egyetlen közösséget tanulmányoztak és egyetlen adatbázist, amelyet nem ilyen célból hoztak létre. Lehetséges, hogy a framinghami lakosság egyáltalán nem átlagos, vagy az adatgyűjtés valamilyen ismeretlen, szisztematikus torzítást tartalmazott. A barátokra vonatkozó adatokat is fenntartásokkal kell szemlélni, ugyanis a válaszadók leginkább csak egy barátjukat említettek. A szociális hálózatok kutatásában általában az összes közeli barátra rá szoktak kérdezni, ezzel a hálózatokra vonatkozó adatok jobban közelítenek a teljesség igényéhez, és nagyobb lett volna annak a valószínűsége, hogy a kölcsönös barátságok azonosításra kerülnek. Talán épp ezért a távolinak minősített barátok (a barátok barátainak a barátai) boldogsága által kifejtett hatás (5,6%) túl nagynak tűnik a közvetlen barátok hatásához (14%) képest. A boldogság mérésére használt négy kérdésre adott válasz első megközelítésben valóban jól tükrözi a boldogság érzését, de érdekes lenne megtudni, hogy vajon más mérési módszerekkel is hasonló eredmények születnének-e. Összefoglalás Összességében Fowler és Christakis értékes, érdekes és viszonylag robusztus eredményeket hoztak létre, amelyek a boldogság kutatásában további termékeny kutatásokat fognak ösztönözni. Nem valószínű azonban, hogy az összes eredményt meg fogják erősíteni. Szóval még nem érdemes megszakítanunk a kapcsolatot a boldogtalan barátainkkal. Forrás: Peter Sainsbury: Commentary – Understanding social network analysis BMJ 2008; 337:a1957. Kapcsolódó anyagok: James H Fowler és Nicholas A Christakis: Dynamic spread of happiness in a large social network: longitudinal analysis over 20 years in the Framingham Heart Study Eredeti közlemény angol nyelven: BMJ 2008 337: a2338. A közlemény magyar nyelvű összefoglalója rovatunkban Az összefoglalást készítette: eLitMed.hu, dr. Kern Dávid