A 20. században a Föld lakossága három, különböző súlyosságú influenza-világjárványt vészelt át: 1918-ban (kb. 50 millió halott), 1957-ben és 1968-ban (kb. 1-1 millió halott). Egy pandémia kialakulásának kezdetekor jelenleg a gyógyszeres kezelés egyetlen módját a neuraminidázinhibitorok jelenthetik, ezért ezekből a szerekből a legtöbb országban pandémiás tartalékokat halmoznak fel, egy esetleges világjárványra történő felkészülés részeként. Bizonyított, hogy a tünetek kialakulását követő 48 órán belül megkezdett neuraminidázinhibitor- (zanamivir, oseltamivir) kezelés körülbelül 1,5 nappal rövidítheti az influenza A és B által okozott betegség időtartamát, és csökkenti a hospitalizáció-, valamint a szövődmények kialakulási kockázatát. Az "Emerging Infectious Diseases" című lapban olvasható tanulmányban Raymond Gani és munkacsoportja azt tanulmányozta, hogy a fertőzések kezelése céljából felhalmozott neuraminidáz-inhibitor-tartalékok mérete hogyan befolyásolhatja a kórházi kezelések előfordulási arányát. A munkacsoport becslései szerint a lakosság 20-25%-át lefedő gyógyszerkészletszint elegendő lehet a klinikai esetek többségének kezelésére. A hospitalizációt igénylő esetek aránya 50-77%-kal csökkenhet. A számítások szerint a gyógyszereket a szövődmények kialakulása szempontjából fokozott kockázatú csoportok számára fenntartva, akár kisebb gyógyszerkészletszinttel is jelentősen mértékben csökkenthető a kórházi kezelést igénylő esetek száma. A hospitalizáció és a terjedés kockázatának csökkentésére a legkisebb készletek esetén a legeredményesebb stratégia a nagy kockázatot jelentő csoportok célzott kezelése lehet, míg nagy készletek esetén az lehet a legeredményesebb, ha minden érintett egyén kezelésben részesül. [Emerg Infect Dis 2005;11(9):1355-62.] Forrás: Potential Impact of Antiviral Drug Use during Influenza Pandemic