A rendszertelen alvás több viselkedési zavarral jár
2013. OKTÓBER 31.
2013. OKTÓBER 31.
Szöveg nagyítása:
A hét közben rendszertelenül alvó gyerekek tanárai és szülei is több viselkedési problémáról számolnak be, mint a rendszeresen alvó gyermekeké. A vizsgálat során Nagy-Britanniában 10 000 gyermek alvási szokásairól kérdezték meg az anyákat a gyermek 3, 5, és 7 éves korában. Hétéves korban az anyák és a tanárok értékelték a gyerekek viselkedését. A rendszertelenül alvó gyermekek között nagyobb arányban fordultak elő viselkedési problémák, mint a rendszeresen alvók között. A rendszertelen lefekvéssel dózishatás összefüggést találtak mind a három vizsgált életkorban, a rendszertelen alvás gyakorolta a vizsgálatban a legnagyobb hatást a viselkedési pontszámokra. Ha a rendszertelenül alvó gyermekek napirendjét megváltoztatták úgy, hogy rendszeresen ágyba kerüljenek, akkor javult a viselkedésük. A kutatók véleménye szerint ez potenciális intervenciós lehetőség, és az alapellátásban dolgozó gyermekorvosoknak rutinszerűen rá kellene kérdezni szűrésként a gyermek alvási szokásaira. Szemlézte: Dr. Lipták Judit 2013.10.31. Forrás: https://pediatrics.aappublications.org/content/early/2013/10/09/peds.2013-1906.abstract
Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma
A rheumatoid arthritis (RA) patomechanizmusának ismert résztvevői az aktivált T-sejtek által stimulált B-sejtek és a monocyta-macrophag rendszer sejtjei, amelyek jelentős mennyiségű gyulladásos citokint termelnek. A citokinek hatásukat a különböző sejteken megjelenő receptorok közvetítésével fejtik ki.
Klinikum
A húgysav keletkezésének vannak endogen (purinszintézis, sejtpusztulás) és exogen (táplálkozás) forrásai. A kezelésnek tehát ennek megfelelően kell, hogy legyen nem csak endogen, hanem exogen útja is, ami magát a táplálkozást (és a helyes életvitelt is) foglalja magába.
Rheumatoid arthritisben (RA) a krónikus progresszív ízületi gyulladás krónikus fájdalomhoz, az ízületek destrukciójához, funkciókárosodáshoz, a komorbiditások révén élethosszcsökkenéshez vezet. A krónikus gyulladás minél korábbi megfékezése javítja a betegség hosszú távú lefolyását, az ízületi károsodások kialakulását.
Gyulladásos bélbetegség esetén több mint duplájára nő a demencia kockázata; IBD-ben szenvedőknél 7 évvel korábban kezdődik az elbutulás.
Hírvilág
Az alvás nemzetközi világnapja 2024-ben március 15-e. Magyarországon a nemzeti ünnep miatt március 13-án került sor az eseményre, tudományos nemzetközi konferencia keretében, a Magyar Tudományos Akadémián.
A magányosság 1,4-szeresre növeli a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát, míg számos gyógyszer szedése csökkenti, még több gyógyszer pedig növeli incidenciáját.
Egészségpolitika
A kórházigazgatók „tisztogatása” jelenthet megoldást az egészségügy kritikussá vált helyzetére – legalábbis a Belügyminisztérium szerint. A vezetőváltások azonban egyelőre több kérdést generálnak, mint választ.
Gondolat
Hamvas Szilárd pszichiáter, a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika Affektív Pszichiátriai Osztályának (B1) vezetője szabadidejében fest, szobrászkodik, már több kiállításon részt vett, miközben betegeit katatím imaginatív pszichoterápiával is kezeli. A pszichiáter szerint sok pszichiáter érdeklődik a művészetek iránt, akár alkotói, akár befogadói oldalról, és sokan kutatják a művek esetleges pszichopatológiai jelentéstartalmát is. Hamvas Szilárd emellett jártas a keleti orvoslásban is, bár úgy véli, hogy e módszerek hátterében ott működik a placeboeffektus.
A rumináció és a szkizotip személyiségvonások összefüggései pszichotikus zavarral élők és sine morbo személyek körében
World Sleep Day 2022 Hungary /Alvás Világnapja Magyarország – Nemzetközi Alvás Konferencia a Magyar Tudományos Akadémián, 2022. március 17.
1.
2.
3.
4.
5.
Egészségpolitika
Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”1.
2.
3.
4.
Mesterséges intelligencia
A legújabb, MI által asszisztált robotsebészet megérkezett Magyarországra5.
Orvoslás és társadalom
Különleges nap halmozottan sérült gyermekeket nevelő szülők számára a Bükki Nemzeti Parkban
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás