A referált tanulmány szerzői a John Hopkins Egyetem kutatói, akik számos más intézettel együttműködésben folytatnak kutatásokat a pszilocibin hatásáról egészséges önkéntesek részvételével. A pszilocibin hosszú távú pozitív élményeket okozó hatásáról régóta ismerünk anekdotikus beszámolókat, a tudományos vizsgálatok száma azonban elenyésző. A szert évszázadokon keresztül vallásos szertartásokhoz használták. A klasszikus hallucinogénhez (LSD, meszkalin, DMT) hasonlóan a pszilocibin is főként az 5-HT2A receptorokon keresztül fejti ki hatását, mely során erőteljes változás jön létre a percepció, gondolkodás, érzelmek, akarat és testi érzések terén. Korai kutatások a szerhatásban szerepet játszó nem-farmakológiai összetevőket vizsgálták. Az 1960-as években – a hallucinogén-abúzusok miatt – az orvosi kutatásokat egy időre felfüggesztették, és folytatásukat csak újabban engedélyezték ismét. A szerzők jelen tanulmányban kettős-vak módszerrel lefolytatott, statisztikai elemzésekkel értékelt kutatásról számolnak be, melyben magas dózisú pszilocibin rövid és hosszú távú hatását vizsgálták. A vizsgálatban résztvevő önkénteseket szórólapok segítségével toborozták. A minta 36 főből állt (ebből 16 férfi), átlagéletkoruk 46 év, 97%-uk főiskolai végzettségű, teljes, vagy részállású alkalmazott volt, orvosi és pszichiátriai szempontból egészségeseknek bizonyultak, és korábban nem használtak hallucinogéneket. 53%-uk vallási- spirituális közösséghez tartozónak vallotta magát (templomba vagy meditációs csoportba járt), és legalább időszakosan részt vett vallásos jellegű aktivitásban (imádkozás, meditáció). A kettős-vak elrendezés értelmében a kísérleti személyek kétféle, számukra és a megfigyelők számára, ismeretlen szert kaphattak. A pszilocibint (adagja: 30 mg/70 kg), illetve a metilfenidát-hidrokloridot (adagja: 40 mg/70 kg) kettő vagy három nyolcórás, két hónapos időtartamon belül zajló drogülés keretében, orálisan fogyasztották a kísérleti személyek. Azok, akik két ülésen vettek részt (15-15 fő), random módon kaptak elsőként pszilocibint vagy metilfenidát-hidrokloridt, a második ülésen az ellenkező drogot kapták meg. A maradék 6 fő metilfenidát-hidrokloridt kapott az első két ülésen és pszilocibint a harmadikon. A vizsgálati elrendezés tehát elég bonyolult volt, azzal a céllal, hogy az elvárásból eredő hatásokat ellenőrizhetővé tegyék. A résztvevőket és a megfigyelőket egyaránt úgy tájékoztatták, hogy a kísérleti személyek kettő, vagy három ülésen vesznek részt, melyből legalább az egyik során közepes, vagy magas dózisú pszilocibint kapnak, míg a másik ülésen/üléseken vagy placebót, vagy alacsony dózisú pszilocibint, vagy más egyéb drogot. A kettős-vak helyzetet csak a 14 hónapos utánkövetés végeztével oldották föl. A vezető megfigyelő az első ülést megelőzően minden kísérleti személlyel négy alkalommal találkozott négyszemközt azért, hogy megfelelő kapcsolatot teremtsen és bizalomteli légkör alakulhasson ki közöttük. A nyolcórás ülés egy nappaliszerűen berendezett helyiségben zajlott, kísérleti személyenként két megfigyelő követte a folyamatot. A résztvevőket arra kérték, hogy figyelmüket irányítsák befelé, miközben szemüket maszkkal elfedve egy heverőn feküdtek és fejhallgatón keresztül klasszikus zenét hallgattak. A résztvevők az előzetes szűrés alkalmával, majd két hónappal a drog-ülést követően, illetve 14 hónappal később nyolcféle tesztet töltöttek ki. Ezek között szerepelt személyiség-kérdőív; pozitív és negatív érzelmi állapotot mérő skála; életminőség-kérdőív; a személyes lehetőségek aktualizációjára vonatkozó felmérés; miszticizmus-skála; spiritualitás/transzcendencia –skála; érett bizalom-skála; végül egy skála az egészséggel összefüggő életminőség becslésére. A szerbevételt követő 0,5-6 órában a megfigyelők számos szempont alapján követték és egy ötfokozatú skálán értékelték a kísérleti személyek viselkedését, hangulati állapotát és az általánosan megfigyelhető droghatást. Az akut szakaszt követően, 7 órával a szerbevétel után a kísérleti személyek kérdőíveket töltöttek ki a szubjektív droghatás becslésére illetve a misztikus élményekre vonatkozóan. Misztikus tapasztalatok között szerepeltek pl. a belső egység érzése, a külső egység érzése, a tér és idő transzcendenciája, az élmény nehezen kifejezhető és paradox jellege, a megszenteltség érzése (sacredness), a dolgok szellemi minősége, mélyen átható pozitív hangulat. Komplett misztikus élménynek azt tekintették, ha a kitöltő az össze alskálán 6-nál nagyobb pontszámot ért el. Az utánvizsgálatokat 2 és 14 hónappal a szerhasználatot magában foglaló ülést követően folytatták le. Ennek során kérdőívekkel és interjúkkal mérték föl, hogy a résztvevők mennyire ítélték az élményt egzisztenciális és spirituális szempontból jelentősnek, illetve mennyire érezték azt befolyásoló erejűnek személyes jól-létükre, az élettel való elégedettségükre vonatkozóan, valamint megkérték a résztvevőket, írják le legemlékezetesebb és legjellemzőbb spirituális tapasztalataikat. Az így nyert adatokat a szerzők sokrétű és megfelelő statisztikai elemzésnek vetették alá és az alábbi megállapításokhoz jutottak: A kísérleti személyek mintája általában megfelelően alkalmazkodó, társaságkedvelő, nyitott és magas szintű spiritualitással jellemezhető személyekből állt már kiindulásképpen. A felvett kérdőívek közül az utánvizsgálati időszakokban a miszticizmus- skálaértékek növekedtek számottevően. A növekedés mértéke szignifikánsan meghaladta a metilfenidát-hidroklorid-üléseken mért értékeket és a rövid-és hosszú távú utánkövetés során is fennmaradt. A pszilocibin-üléseket követő miszticizmus-értékek növekedésén túl rövid- és hosszútávon egyaránt magasabb értékeket jelzett a szubjektív jól-lét és az élettel való megelégedettség skálája (a minta 64%-a) és a pozitív viselkedésváltozás skálája (61%), a negatív hatások elenyészőek voltak. A 14 hónap után lefolytatott interjúk keretében a személyek 58%-a sorolta az élményt élete legteljesebb öt élménye közé, 67%-a pedig a spirituálisan legjelentősebb öt tapasztalata között tartotta számon. A hosszú távú utánkövetés során így fogalmazták meg például a szavakkal nehezen megragadható élményeiket: „mintha a tudatosság egy pontjává sűrűsödtem volna, amely képes önmagamon belül, másokon belül, a külső világban utazást tenni; tér és idő viszonyítási pontjai feloldódtak; az öröm és a szomorúság érzése paradox módon egyidőben árasztott el; a „létem” felfüggesztődött, ám ez nem volt rémisztő élmény, biztonságteli volt, és nagyobb dolog, mint amire szavaim vannak, vagy amit megértek és ez a valami megtartott engem; Isten lélegzete/ a szél/ az én levegővételem, mind egy és ugyanaz voltak... ” A szerzők szerint a pszilocibin-indukálta élmény hasonló háttérjellemzőkkel bír, mint a spontán megjelenő klasszikus misztikus-vallási tapasztalat. A kutatási eredmények kiterjeszthetőségének korlátait jelzi a tény, hogy az önkéntes résztvevők mindegyike többé-kevésbé rendszeres spirituális gyakorlatot folytatott és ez magától értetődően vezethet oda, hogy pszilocibin-élményüket alapvetően spirituális viszonyítási keretben élték meg. A kutatásban résztvevő populáció továbbá meglehetősen homogén volt. Heterogén csoportokkal javasolják a későbbiekben a kutatás folytatását. Bár a vizsgálat során nem keletkeztek negatív reakciók, nem szabad alábecsülni az esetleges kellemetlen következményeket (pánikreakció, pszichiátriai történések megjelenése vagy fölerősödése; elhúzódó percepciós zavarok; ismétlődő abúzusok, vagy pszichológiai függőség kialakulása a hallucinogén hatásoktól), melyek kockázatos viselkedéshez vezethetnek a drog-expozíció alatt, vagy azt követően. E veszélyeket a kísérleti személyek megfelelő szűrése, felkészítése és támogató figyelemmel kísérése nagyban csökkenti. A szerzők a föntiek alapján fölvetik a pszilocibin kontrollált és támogató feltételek mellett történő használatát egyes pszichiátriai és viselkedészavarok terápiájának megkönnyítésében. Tudjuk, hogy drámai erejű, spontán jelentkező, gyakran misztikus jellegű pszichológiai élmények markáns viselkedésváltozáshoz vezethetnek. Ehhez a jelenséghez nagyon hasonlítanak azok a korai terápiás próbálkozások, melyek során klasszikus hallucinogéneket alkalmaztak drog- és alkohol-dependencia kezelésében, valamint előrehaladott rákbetegséggel társuló pszichológiai distressz csökkentésében. E korai tanulmányok ugyan módszertanilag ma már nem megfelelőek, a jelen tanulmány fényében azonban érdemes lehet újraéleszteni a klasszikus hallucinogénekkel folytatott terápiás eljárásokat. Új információt nyerhetünk továbbá a morális és vallásos viselkedés biológiai hátteréről. A kutatás lefolytatását számos ösztöndíj valamint az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet Drog Abúzus Intézete (NIDA) is támogatta. Eredeti közlemény: Roland R. Griffiths, William A. Richards, Matthew W. Johnson, Una D. McCann, Robert Jesse: Mystical-type experiences occasioned by psylocibin mediate the attribution of personal meaning and spiritual significance 14 months later) Journal of Psychopharmacology, 2008, August, 22 (6), 621-632. Tremkó Mariann A referáló megjegyzése: a cikkhez kapcsolódó gondolatokat olvashatunk az egzisztenciális jelentéstulajdonítás, traumafeldolgozás, vallás, endogén opiátok és endokannabinoidok összefüggéseiről Kulcsár Zsuzsanna: Traumafeldolgozás és vallás című könyvében. Trefort Kiadó, 2009. Illetve ajánlható Henrik Jungaberle: Therapie mit psychoaktiven Substanzen (Huber, Bern, 2008) vagy Michael J. Winkelman és munkatársai által írt Psychedelic Medicine: New Evidence for Hallucinogenic Substances as Treatments című kötet is.