Hírvilág

Zsugorodik az emberi agy

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+


Az emberi agy összement az elmúlt 20 000 évben, vagyis lehet, hogy napról napra egyre butábbak leszünk - derül ki egy új tanulmányból. "Az elmúlt 20 000 évben az emberi agy átlagos térfogata 1 500 cm3-ről 1 350 cm3-re csökkent, ami nagyjából egy teniszlabda-méretnyi változást jelent - írta a Discover magazinban Kathleen McAuliffe. - A női agy nagyjából ugyanennyit ment össze." - tette hozzá. Dr John Hawks, a Wisconsini Egyetem antropológusa cáfolja, hogy a méretcsökkenés feltétlenül együtt jár az intelligencia visszaesésével is. Sok tudós véli úgy, hogy ez gyakorlatilag csak okosabbá tesz. Több elmélet is létezik az agytérfogat változásának magyarázatára. Az első szerint a nagy fej szükséges volt a paleolit életmódhoz, ahol túl kellett élni a hideg időt. Mások szerint a koponya akkoriban azért nőtt olyan nagyra, hogy eleink megbirkózhassanak az erős rágást szükségessé tevő étrenddel. Más szakértők szerint a fokozatosan csökkenő csecsemőhalálozás vezetett az agy arányos csökkenéséhez. A Missouri Egyetem kognitív tudósai, David Geary és Drew Bailey felmérték, miként változott a koponyaméret, ahogy az emberek fokozatosan alkalmazkodtak az egyre bonyolultabb társas környezethez az 1,9 millió és a 10 000 évvel ezelőtti időszak során. Geary felhívta a figyelmet arra, hogy senki ne gondolja bölcsebbnek a letűnt korok emberét a mainál. "Elődeink gyakorlatilag nem álltak velünk egy intellektuális és kulturális szinten, mert nem volt ugyanilyen hátterük. A mezőgazdaság fejlődésével és a modern városok megjelenésével lehetővé vált, hogy a legokosabbak a tudományokra, művészetekre és más területekre összpontosítsanak. Őseiknek nem állt rendelkezésükre a támogató infrastruktúra. Minden erejüket a túlélésre kellett fordítaniuk." - jegyezte meg. Hawks másfelől úgy véli, hogy az agyunk méretének csökkenése igazából az intelligencia növekedését jelzi. Ez a szerv az összes elfogyasztott energiamennyiség 20 százalékát emészti fel. Forrás: Medipress

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Gondolat

A szem és a látás a Bibliában

RÁCZ Péter

A látásra vonatkozó igehelyek és értelmezésük, szimbolikus jelentőségük a Bibliában.

Idegtudományok

A drogok hatása az agyra

A kábítószerélvezet valószínűleg a „gondolkodás nélküli cselekvés” veleszületett hajlamához köthető. Legalábbis ezt mutatták ki a kutatók mesterséges stimulánst használó testvérek vizsgálata alapján.

Klinikum

A bél-agy-tengely újabb összefüggései

Gyulladásos bélbetegség esetén több mint duplájára nő a demencia kockázata; IBD-ben szenvedőknél 7 évvel korábban kezdődik az elbutulás.

PharmaPraxis

Antimikrobás szerek a patikai gyakorlatban

TÓSAKI Árpád

A baktériumfertőzés esetén alkalmazható készítmények széles tárháza áll a gyógyítók rendelkezésére. Egyes csoportjaik eltérő hatásmechanizmussal pusztítják el a kórokozókat. Jelen cikkben a baktériumok sejtfalszintézisére ható gyógyszerekkel ismerkedünk meg részletesebben.