Visszaforgatni a biológiai órát
2012. OKTÓBER 11.
2012. OKTÓBER 11.
Szöveg nagyítása:
Megkettőzik a humán spermiumok létrehozására irányuló korábbi erőfeszítéseiket - jelentették be az amerikai Stanford Egyetem kutatói azt követően, hogy megjelent a beszámoló japán tudóstársaik egérkísérletekben elért sikereiről. A Kiotói Egyetem kutatócsoportja munkáját - amely felnőtt őssejtből kiindulva egészséges és termékeny egereket eredményezett - a Science tudományos magazin legutóbbi számában ismertette. Renee Pera, a kaliforniai Stanford kutatója elmondta, hogy két éven belül megtermékenyítésre alkalmas hímivarsejtet kívánnak létrehozni, öt éven belül pedig humán petesejtet. "Tudom, hogy az emberek egy része Frankenstein-orvoslásnak tartja ezt, de én úgy gondolom, hogy ez nem valamiféle képzelt vagy mellékes egészségügyi probléma: a terméketlenség az egész életre kihat" - hangsúlyozta. Az embrionális őssejtek kutatási célú felhasználása azonban - ahogyan azt Pera laboratóriuma teszi az Őssejtbiológiai és Regeneratív Orvoslási Intézetben - ellentmondásos, mert az eljárás során embriókat kell tönkretenni, noha ezek egyébként a termékenységi kezelések szám fölötti, "maradék" embriói. Az ivarsejtek laboratóriumi előállítása hamarosan olyan bevett gyakorlattá válhat, mint manapság a lombikbébi eljárás, a szervezeten kívüli megtermékenyítés (IVF) különböző formái. Mint Pera rámutatott, az Egyesült Államokban évente 1-1,5 millió embriót hoznak létre IVF-eljárással, és mintegy félmillió embrió lesz szám feletti, ennyit selejteznek ki. Kutatási célra ezek közül körülbelül 500-at használnak fel. "És az emberek emiatt az 500 miatt aggódnak az 500 ezer kiselejtezett helyett" - vetette fel Pera. A hétfőn Nobel-díjjal kitüntetett Jamanaka Sinja kutatócsoportjának tanulmánya az első, amelyben emlős született felnőtt őssejtből kiindulva, az eredményt a reproduktív őssejtkutatás Szent Gráljaként üdvözölték. A japán kutatók megmutatták, hogy petesejteket és hímivarsejteket is létre lehet hozni laboratóriumban felnőtt őssejtekből, majd ezekből egészséges utódok születhetnek. "Úgy tűnik, hogy kétévente történik valami (a tudományterületen), ami felpezsdít mindenkit" - értékelte az új eredményeket a Stanford kutatója, akinek csoportja főként humán rendszerekben kísérletezett, így hoztak létre laboratóriumban érett emberi petesejtet és hímivarsejteket. A létrehozott ivarsejteket eddig nem használták fel reprodukciós célokra, mert "ezeknek a sejteknek van néhány hibájuk" a kutatók szerint. "Egyetlen hiba a genomban katasztrofális következményekkel járhat a gyerekre" - magyarázta óvatosságukat Pera. Ha az új technikát sikerül tökéletesíteni, akkor alkalmas lesz arra, hogy jelentősen visszaforgassa a nők biológiai óráját - idézte őt a BBC hírszolgálata (https://www.bbc.co.uk/news/world-us-canada-19879113). MTI 2012. október 10., szerda
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Nem tartom etikusnak, hogy az egész világ egy sportoló biológiai tulajdonságait, egészségügyi adatait firtatja, és a sportolót a napi találgatások alapján bélyegzi meg – írja Sándor Judit bioetikus.
Ember és környezet
Több ezer befogott példány genetikai szűrése alapján a hazánkban megjelent fajok nem fertőzöttek a nyugat-nílusi láz, a chikungunya, a dengue és a zika vírusával sem.
A 30 év alattiak gyakran napi 10 órát is egyhelyben töltenek
A biohasonlók térhódítása - A Figyelő 2017;1
1.
2.
3.
4.
5.
Egészségpolitika
Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”1.
2.
3.
Ideggyógyászati Szemle
[Visszatérő, egyidejű központi idegrendszeri demyelinisatio perifériás demyelinisatióval/nodopathiával – egy szeronegatív beteg esete]4.
5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás