Vérzsírcsökkentő gén
2011. AUGUSZTUS 15.
2011. AUGUSZTUS 15.
Szöveg nagyítása:
Egy tejszínes turmix elfogyasztása után a trigliceridszint jócskán emelkedik. Létezik azonban olyan génváltozat, amely segít gyorsan eltávolítani ezt a zsírt, jelentősen csökkentve az atherosclerosis kockázatát – állapították meg amerikai kutatók az amish közösség tagjai körében végzett vizsgálatban, amelyet a Science folyóirat legújabb számában közöltek. Az amish közösség azért vált a genetikai kutatások egyik kedvelt alanyává, mert tagjai csak a közösségen belül házasodnak, és ezért körükben gyakrabban előfordul néhány igen ritka allél is. Toni Polin és munkatársai a közösség több száz tagját vizsgálták. Az önkéntesekkel tejszínes turmixot itattak, amely 800 kalóriát és nagy mennyiségű zsírt tartalmazott, és óránként mérték a trigliceridszintjüket. A vizsgált személyek nagy többségének a trigliceridszintje magasra szökött, de minden huszadik személy trigliceridszintje alig változott. Kiderült, hogy az apolipoprotein C-III-at kódoló gén (APOC3) egyik mutációja a felelős ezért a jelenségért. A mutáció szempontjából heterozigóta személyekben a gén egyik allélje működésképtelen, ezért vérükben feleannyi apolipoprotein C-III található, ami alacsonyabb triglicerid- és LDL-koleszterin-szinttel és magasabb HDL-koleszterin-szinttel jár. A heterozigóták koszorúereiben alig találtak meszesedést, ami arra utal, hogy az apolipoprotein C-III alacsonyabb szintje hosszú távon lassítja az atherosclerosis folyamatát. A genetikai okból magas koleszterin- és trigliceridszintre számos példát ismerünk. Az amishok körében végzett vizsgálat azt igazolja, hogy léteznek kifejezetten „érvédő” genetikai változatok is. Kétségtelen, hogy a felfedezés felkelti a gyógyszeripar érdeklődését is, de a jelen kutatási eredmény az ezen alapuló hatásos gyógyszerek kifejlesztéséhez vezető hosszú útnak csak az első lépése. Forrás: Science 2008; 322:1702.
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Hírvilág
A halálos kór egy súlyos stádiumából fordult vissza és választotta a gyógyulás útját a CANØSSA könyv és a hozzá kapcsolódó, terápiás céllal írt zenemű szerzője. A könyv a betegséghez vezető utat, a betegség, a teljes legyengülés és hitehagyottság fázisait, majd a visszatérés katarzisát írja meg.
Egészségpolitika
Felmerülhet-e büntetőjogi felelősség akkor, ha kimutathatóan rossz vezetői döntések okán (is) kerültek súlyosan eladósodott helyzetbe egyes kórházak? Az eLitMednek nyilatkozók szerint egyértelműen igen, de felmerül azok felelőssége is, akik kinevezik a vezetőket.
Art&Health címen adott ki egy 3500 tanulmányt, kutatások és analízisek sorát összesítő metaanalízist a WHO, amely ezek alapján tudományos bizonyítékok alapján mutatja be a művészet gyógyító erejét nagyszámú betegség esetében. Terápiás hatása mellett közösségteremtő és emberközpontúbb gyógyító világot teremt.
C80 – A rák esztétikája? címmel kiállítás nyílt a SOTE Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézetében. A kiállításon a daganatos megbetegedések által inspirált képzőművészeti alkotásokat tekinthetnek meg a látogatók május 31-ig.
Egészségpolitika
A MOK Etikai Kollégiuma előző elnökének gondolatai a brit NHS-ről készített jelentés és a magyar egészségügy helyzete közötti összefüggésekről.
Gyermek- és felnőttkori high-grade gliomák komplex genetikai karakterizálása újgenerációs szekvenálással: Tapasztalatok és kutatási irányok
Az angiotenzin-konvertáz enzim (ACE) -gén inszerció/deléció (I/D) polimorfizmusának hatása hemodializált betegek túlélésére
1.
2.
3.
4.
5.
Egészségpolitika
Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”1.
Mesterséges intelligencia
A legújabb, MI által asszisztált robotsebészet megérkezett Magyarországra2.
Orvoslás és társadalom
Különleges nap halmozottan sérült gyermekeket nevelő szülők számára a Bükki Nemzeti Parkban3.
4.
5.
Ideggyógyászati Szemle
[Visszatérő, egyidejű központi idegrendszeri demyelinisatio perifériás demyelinisatióval/nodopathiával – egy szeronegatív beteg esete]
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás