Hírvilág

Választás 2014

2014. MÁRCIUS 10.


Párbeszédet kezdeményez az országos listát állító pártokkal a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK), amely személyes egyeztetésre hívja a miniszterelnök-jelölteket, hogy közösen gondolkozzanak az egyetemek és főiskolák, valamint a magyar ifjúság jövőjéről.

A hallgatói szervezet hétfőn eljuttatott közleménye szerint levélben fordult az érintett pártokhoz és listavezetőkhöz, amelyhez csatolták a HÖOK által megfogalmazott 12 pontos manifesztumot is.

Elvárásaik között szerepel például a felsőfokú oktatás minél szélesebb körű társadalmi elérhetőségének biztosítása, kiszámítható és igazságos felvételi rendszer, a hátrányos helyzetű hallgatók támogatása és az esélyegyenlőség biztosítása a felvételi eljárástól egészen a diploma megszerzéséig. Továbbra sem támogatják a mindenkire kiterjedő tandíjat, és elvárják, hogy amennyiben a jövőben változnak a felvételi kritériumok és lehetőségek, arról legkésőbb a hatályba lépés előtt két és fél évvel tájékoztassák az érintetteket.

A 12 pontban szerepel a felsőoktatási intézmények állami felügyeletének és belső irányításának újragondolása, az intézményrendszer ésszerű, átgondolt reformja, a felsőoktatás költségvetési támogatásának növelése, igazságos, minőségalapú és tervezhető forráselosztás.

Elvárják továbbá a felsőoktatási infrastruktúra és a hallgatói szolgáltatások fejlesztését, a hallgatói térítések és juttatások rendszerének átalakítását, az oktatás és kutatás "nemzetköziesítését", a hallgatói és oktatói mobilitás erősítését.

A HÖOK szükségesnek tartja intenzívebb oktatási és tudományos kapcsolatok kiépítését a határon túli magyar felsőoktatási intézményekkel, oktatókkal és hallgatókkal, a minőségbiztosítás fejlesztését és a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB) nemzetközi akkreditációjával kapcsolatban felmerült aggályos kérdések rendezését, valamint rendszeres, intézményesített egyeztetéseket a felsőoktatás legfontosabb szereplőivel.

Szerintük a MAB anyagi függetlenségére az eddigieknél nagyobb garanciát jelentene, ha a szervezet költségvetése törvényben rögzített, állandó tételként szerepelne a költségvetésben, és szeretnék, ha a jövőben a HÖOK ismét teljes jogú tagként vehetne részt annak munkájában.

Mint írták, bíznak abban, hogy a jelöltek késznek mutatkoznak az egyeztetésre, és kezdeményezésük nyomán értékes párbeszéd alakulhat ki a magyar felsőoktatás jövőjéről.




MTI 2014. március 10., hétfő

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

A hyperuricaemia diétás vonatkozásai

MEZEI Zsuzsanna

A húgysav keletkezésének vannak endogen (purinszintézis, sejtpusztulás) és exogen (táplálkozás) forrásai. A kezelésnek tehát ennek megfelelően kell, hogy legyen nem csak endogen, hanem exogen útja is, ami magát a táplálkozást (és a helyes életvitelt is) foglalja magába.

Gondolat

Szerepkonfliktusok az orvosnői hivatásban

GYŐRFFY Zsuzsa, ÁDÁM Szilvia

Gondolat

„Az otthon szülést nem kellene legalizálni, az legális” - interjú Geréb Ágnessel

"Ha előre láthatóan szükség van neonatológusra, a szülés nem zajlik otthon. A független bábák tárgyi, személyi feltételeiket úgy alakítják, hogy alapvetően komplikációmentesnek ígérkező várandósságokat és szüléseket kísérhessenek, és ha komplikáció merül fel akármelyik szakaszban, azt felismerik, és a probléma elhárítását megkezdik, közben pedig szükség esetén konzultációt kérnek, vizsgálatra, szakorvoshoz küldik a várandóst, vagy akár újraélesztéshez kezdenek, és közben mentőt hívnak, a szállítást intézik, amire éppen szükség van."

Klinikum

Terhességi nausea és hányás ellátása

A terhességek korai szakaszában 50%-ban jelentkezik hányinger és hányás, az esetek egy részében ez dehidrációhoz, súlyvesztéshez vezethet és hospitalizációt tehet szükségessé.

Gondolat

Akaraterő újrafelfedezése

A szerzőpáros meglátása szerint a modern személyiségelméletek főleg strukturális mechanizmusokra épülnek, míg az akaraterő modellje „termodinamikai” szemléletű. Radikális felvetésük szerint az én-tudat is az önszabályozás érdekében jött létre, és az önszabályozás eszközeként érthető meg. Kifejtik, hogy az akaraterő okos és szisztematikus növelése jó beavatkozási pont lehet mind az egyén önfejlesztési kísérleteiben, mind pedig nevelési kérdésekben.