Újraélesztés Bostonban
2012. ÁPRILIS 25.
2012. ÁPRILIS 25.
Szöveg nagyítása:
Az idei bostoni maratoni futóverseny előtt két napon át mind a versenyzők, mind a nézők megtanulhatták a hirtelen szívhalálból történő újraélesztés alapjait: a technika segítségével amivel bárki életet menthet, amíg a szakképzett segítség is odaér. Az érdeklődés nemcsak a legrégibb városi futóverseny helyszínén, hanem világszerte nagy volt, mert a soron következő, hasonló sportrendezvények szervezői is szándékoznak ilyen képzést tartani. A bostoni a legrégebbi, évente megrendezett maratoni futóverseny. Először 1897-ben rendezték meg, akkor 18 résztvevő vágott neki a távnak. A legtöbben 1996-ban voltak: akkor 35 000 futó fejezte be a versenyt. Boston a maratoni futások egyik legnehezebb helyszíne, komoly megterhelés ró a sportolók szervezetére. Az amerikai nagyvárosban verseny közben 2002-ben volt az utolsó haláleset, de az idei esemény vezető orvosa, Aaaron Baggish úgy gondolta, hogy két napon keresztül minden részt vevő futót vagy nézőt megtanítanak újraéleszteni. A gyorstanfolyam 20-30 perc volt. A résztvevők videós bemutatón láthatták a tennivalókat: a halál beálltának megállapítását, majd a hátára fektetett ember mellkasának percenként százszor történő, erős nyomását, egészen addig, amíg a szaksegítség odaér és szükség esetén lélegeztetni is kezdi az áldozatot. Ezt a műveletet olyan babán is gyakorolhatták, amelyik mérte a mellkas összenyomásának erejét és tempóját. Régebben a hirtelen halált halt embert lélegeztetni is javasolták, de japán, svéd és amerikai vizsgálatok azt bizonyították, hogy a szájüregbe fújt levegő nagyrészt nem a tüdőbe, hanem a gyomorba kerül és nagy időveszteség a szívműködést pótló mellkas-nyomás szempontjából. Aki elvégezte a félórás oktatást, az karperecet kapott. Ez jelezte, hogy megtanulta a szaksegítség megjelenéséig szükséges tennivalókat. Baggish és munkatársai hangsúlyozták, hogy hirtelen, váratlan szívhalál esetén az áldozat sorsát az dönti el, hogy mikor kezdik el az újraélesztést. Minden üres perc, amikor a környezet csak tehetetlenül néz, tíz százalékkal csökkenti az újraélesztés sikerének esélyét. Az április harmadik hétfőjén rendezett idei versenyre 22 426 futó nevezett és mintegy félmillió néző állt a pálya szélén. Haláleset nem fordult elő, de sokan megtanultak újraéleszteni. MTI 2012. április 24., kedd
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
BLS készségfelmérés – Hatékonyabb-e a telefonon instruált laikus újraélesztés?
Life in the Balance
1.
2.
3.
4.
5.
Egészségpolitika
Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”1.
Mesterséges intelligencia
A legújabb, MI által asszisztált robotsebészet megérkezett Magyarországra2.
Orvoslás és társadalom
Különleges nap halmozottan sérült gyermekeket nevelő szülők számára a Bükki Nemzeti Parkban3.
4.
5.
Ideggyógyászati Szemle
[Visszatérő, egyidejű központi idegrendszeri demyelinisatio perifériás demyelinisatióval/nodopathiával – egy szeronegatív beteg esete]
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás