Hírvilág

Újabb saláta a döntéshozók előtt

2011. AUGUSZTUS 15.

Bár már novemberben is többen kritizálták az egészségügyi vezetés törvénymódosítási gyakorlatát, amikor több jogszabály több paragrafusának megváltoztatását kezdeményezi, most mégis újabb saláta kerül az Országgyűlés asztalára. Ezúttal – többek között – az OEP által fizetett útiköltség térítések és a táppénzkifizetés szabályai, az ügyeleti idővel és díjazással kapcsolatos paragrafusok, a gyógyhatású készítmények forgalmazását rendező törvények és a szakmai kamarák tagfelvételi illetékéről rendelkező szabályok módosításaiból áll össze a módosítási indítvány-csomag. A parlament egészségügyi bizottsága – kisebb módosítások, kiegészítések megtétele mellett – tárgysorozatba vételre alkalmasnak találta az egészségügyi államtitkárság javaslatát.

A módosítási javaslatokat Páva Hanna és Cserháti Péter az egészségügyért felelős államtitkár helyettesei mutatták be a grémium tagjainak. Mint Cserháti jelezte, a mostani törvénymódosításokat nem csupán az egészségügyben, hanem a Széll Kálmán Tervben megfogalmazott célok elérése is indokolja.

Az E-alap kiadásait csökkentendő változtatnának az egészségügyi ellátáshoz való hozzájutást támogató utazási költségtérítés kifizetésén úgy, hogy azt helyi, vagy városi utazáshoz ne lehessen igénybe venni. A bizottság tagjai azonban jelezték, hogy a közigazgatásilag nagyvárosokhoz csatolt településrészek lakosai a passzus rendelkezései miatt hátrányba kerülnének. Cserháti Péter elismerte, hogy a kapcsolt településről való utazás költségtérítése ebből a szempontból felülvizsgálandó, a módosítási javaslat kiegészítésre kerülhet.

Amennyiben a parlament elfogadja a salátatörvényt, megszűnik a passzív táppénz is. Páva Hanna a bizottság szerdai ülésén elmondta, ezt az ellátást többnyire nem a valódi betegek veszik igénybe. Ezt az ellátási formát a biztosítotti jogviszony megszűnte – például munkáltatói felmondás – esetén vették igénybe eddig, így ez sokkal inkább szociális- mint betegellátás. A kormányzat a jövőben nem az E-alap terhére, hanem más forrásból támogatja majd a munkanélkülivé váló embereket, a cél az, hogy csak azok részesüljenek táppénzben, akik valóban betegek. Az intézkedés a profiltisztítást és az E-alap védelmét szolgálja.

A másik, táppénzt érintő változtatás a soron kívüli ellátás biztosítása azoknak a betegeknek, akik már legalább két hete táppénzen vannak, s gyógyulásuk érdekében az orvosuk szakellátást ír elő számukra, arra soron kívüli lesznek jogosultak annak érdekében, hogy mihamarabb felépülhessenek. A törvénymódosítástól szintén megtakarítást remélnek az OEP-kasszában.

A salátatörvény több levele is érinti a gyógyszergyártókat. Az őket eddig sújtó 12 százalékos különadó 20 százalék lesz, jelentősen emelkednek az orvoslátogatói díjak. A Gyógyszerészeti, Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (Gyemszi) honlapján a jövőben nyilvános lesz az orvoslátogatók listája, amelyet az általuk felkeresett doktornak is ellenőriznie kell, ugyanis ha az orvoslátogató nem szerepel a Gyemszi listáján, s a soktor mégis fogadja, ő is szabálysértést követ el. Szigorú ellenőrzést tenne lehetővé a törvény a gyógyszercégekkel szemben első sorban a gyógyszer-promóció területén: az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYI) vizsgálhatja, szakmailag megfelelőek-e a gyártók által szervezett konferenciák, továbbképzések. A gyógyszergyártók által elkövetett szabálytalanságok büntetési tétele 500 millió forint is lehet, de szankció még a tevékenységtől 3 évre való eltiltás, vagy a működési engedély megvonása is.

A szintén a törvényjavaslatban szereplő referencia-ársáv meghatározása károsan érinti a gyógyszertárakat – figyelmeztetett Kiss Sándor (Jobbik), aki szerint a gyógyszerek árának csökkentése a patikák árbevételeit is negatívan befolyásolják. Szerinte szükséges lett volna egy árrésrendeletre is. Jelezte, a generikus szerek támogatáspolitikájában is másfajta intézkedéseket várnának.

Nem tartotta jó és hatékony megoldásnak a gyógyszercégeket érintő különadó emelését az LMP-s Szilágyi László sem, s szívesen látott volna egy tanulmányt arról is, hogy a preferált referencia-ársáv hogyan generálja az árversenyt. Egyébként a párt a módosítások 70-80 százalékát szívesen támogatná, a többit azonban nem.

Ezek közé tartozik a Nemzeti Egészségügyi Tanács megszüntetése is, amit alig egy hónapja jelentette be a Nefmi egészségügyi államtitkára, s amiről szintén a mostani törvénymódosításban rendelkeznének. Míg Cserháti Péter az ülésen kifejtette, az államtitkárság az elmúlt egy évben semmiféle pozitív tapasztalatot nem szerzett a NET tevékenységét illetően, és egyébként is kormányrendelet írja elő a különféle tanácsadó testületek számának csökkentését. A Tanács pótlására egyébként betegjogi fórumot hívnak életre, amely sokkal hatékonyabban láthatja majd el a feladatát.

Egyenesen a NET üléséről érkezett a bizottságba Puskás Tivadar (KDNP), a Tanács alig néhány hete megválasztott új elnöke, aki szerint az ugyan igaz, hogy az elmúlt 14 évben a NET nem feltétlenül szakmai értékek mentén hozta meg a döntéseit, ám vannak olyan funkciói, amelyeket meg kellene tartani, s ezeket nem pótolhatja a betegjogi fórum. A képviselő szerint szükség van egy olyan grémiumra, amelyben a szakmai és betegszervezetek egyaránt kifejthetik véleményüket, segítve ezzel az egészségügyet irányítók munkáját.

A bizottság tagjai üdvözölték az egészségügyi dolgozók ügyeleti idejét és díjazását rendező módosítási javaslatokat, amely szerint a heti munkaidő legmagasabb időtartamába az egészségügyi ügyelet teljes időtartamát be kell számítani a jövőben. A dolgozók bérét a munkáltatónak akkor is ki kell egészítenie a személyi alapbérére, ha a munkavállaló az ügyelet miatt nem töltötte ki az egy hétre meghatározott munkaidőt.

Amennyiben a Parlament elfogadja a salátatörvényt, a nemrégiben kötelezővé tett kamarai tagság kapcsán illetékmentessé válik az egészségügyi köztestületekbe való belépés április 1. és június 30. között. Aki korábban már fizetett az eljárásért az adóhatóságnál igényelheti vissza az összeget.

eLitMed.hu, T.O,
2011-06-02

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Klinikum

A bél-agy-tengely újabb összefüggései

Gyulladásos bélbetegség esetén több mint duplájára nő a demencia kockázata; IBD-ben szenvedőknél 7 évvel korábban kezdődik az elbutulás.

COVID-19

COVID-19: gasztrointesztinális tünetek

A szerzők szerkesztőségi levél formájában hívják fel a figyelmet arra, hogy a 2019 decembere óta világjárvánnyá lett coronavírus betegség 2019 (COVID-19) okozója, az új coronavirus (SARS-CoV-2) az ismert légzőszervi panaszok mellett gasztrointesztinális tüneteket is okozhat. Enyhe tünetekről van szó: émelygés, hányinger, nem súlyos hasmenés, melyeknek összefüggését a járvánnyal gyakran nem ismerik fel, jóllehet egyértelműen kimutatható a SARS-CoV-jelenléte a tápcsatornából vett biopsziás anyagban éppúgy, mint a székletben. Az emésztőszervi tünetek megelőzhetik a légúti tüneteket. A kezdeti tünetek felismerése nagy jelentőségű, mert lehetővé teszi a fertőzés korai diagnózisát és a beteg izolálását, még a léguti tünetek megjelenése előtt. Jelenleg nem tisztázott fontos szempont a fertőzőképesség megállapítása a gasztrointesztinális COVID-19 eseteiben.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).