Hírvilág

Tüdőgyulladás elleni védőoltást vezettek be Kenyában

2011. AUGUSZTUS 15.


Kenyában új védőoltást vezettek be a világszerte vezető gyermekkori haláloknak számító tüdőgyulladás ellen. A szakértők azt remélik, hogy a vakcina több százezer életet menthet meg a következő években.

A Globális Oltóanyag és Oltási Szövetség (GAVI) adatai szerint a pneumococcus betegségek a fejlődő országokban a gyermekhalálozások 18 százalékáért felelnek, vagyis több mint egymillió öt éven aluli gyermek halálát okozzák évente.
„Kenya az első afrikai ország, amely beveti ezt a konjugált pneumococcus oltóanyagot, melyet kifejezetten úgy fejlesztettek ki, hogy megfeleljenek a fejlődő országokban élő gyermekek igényeinek” – áll a GAVI közleményében.

A GAVI köz- és magánszervezet, amely az ENSZ ügynökségeit, a Világbankot, filantrópokat, az oltóanyag iparágat és kutatási intézményeket tömörít a gyermekek védőoltásának előmozdítása érdekében. A szervezet állítása szerint az óta, hogy a 2000-es Világgazdasági Fórum keretében létrejött, már több mint ötmillió halálozást sikerült megelőznie.

„A rutin védőoltás a leginkább költséghatékony közegészségügyi befektetés, amit egy kormány eszközölhet. Számítunk adományozóinkra, hogy továbbra is hathatósan támogatják életmentő küldetésünket” – jelentette ki Helen Evans, a GAVI igazgatója.
A pneumococcus oltóanyag bevezetése, amelyet 2015-re a tervek szerint több mint 40 országban alkalmaznak majd, egy innovatív pénzügyi mechanizmusnak köszönhető. Az adományozóktól származó közel három milliárd dollár lehetővé tette a két szerződött gyártó kapacitásának növelését, így európai és amerikai bevezetésétől számítva egy éven belül biztosítani tudták a szükséges utánpótlást, ráadásul a gazdag országokban kért ár töredékéért.

„Az új generációs pneumococcus oltóanyagok gyors bevezetése jól bizonyítja, hogyan lehet megfizethető áron kihasználni az innovációt és az új technológiákat annak érdekében, hogy életeket menthessünk a fejlődő világban” – tette hozzá az Egészségügyi Világszervezet (WHO) igazgatója, Margaret Chan.

Forrás: Medipress


Kapcsolódó anyagok: LAM (Lege Artis Medicinae) - 2008; 61(11-12) Pneumococcus - meningitis gyermekkorban - Kilenc és fél év tapasztalata a Szent László Kórházban



A védőoltás új törzseknek kedvez





HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

COVID-19

A SARS-CoV-2-re adott antitest válasz COVID-19 betegekben

A SARS-CoV-2 vírus fertőzés kapcsán még nem ismerjük pontosan a szervezet antitest válaszát, illetve az antitestek kimutatásának klinikai értékét sem tudjuk még felmérni.

Egészségpolitika

Oltásellenesség - a 10 legnagyobb egészségügyi veszély egyike

Az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO) újabb 5 éves tervében összegyűjtötte az egész világot érintő egészségügyi veszélyeket. A lista az oltásokkal megelőzhető fertőzések elterjedésétől a gyógyszereknek ellenálló kórokozókon és a túlsúlyon át a környezetszennyezésig és a klímaváltozásig számos komoly és sürgős megoldásra váró problémát ölel fel. Ezzel közel egy időben, Amerikában több mint 26 ezer iskolásnak nem engedték meg az iskolakezdést, mert nem voltak beoltatva. Magyarországon a védőoltási rendszer szinte egyedülálló.

COVID-19

A COVID-19-el fertőzött betegek kórházi kibocsátásának feltételei

Avagy mikor hagyhatja el a beteg a kórházat és mikor érhet véget az otthoni karantén? Az Európai Betegségmegelőzési és Ellenőrzési központ (ECDC) az EU/EGT-tagállamok felkérésére készített útmutatása azokra a szempontokra tesz ajánlásokat, amelyek alapján az igazoltan COVID-19-fertőzött beteg biztonságosan (azaz fertőzésveszély nélkül) kibocsátható a kórházból, vagy megszüntethető otthoni izolációja.

Hírvilág

Az MMR-védőoltás és a lázas rohamok összefüggése

Az MMR (kanyaró-mumpsz-rubeola) védőoltást követően a lázas rohamok számának aránya növekszik, viszont nem világos, hogy ez az arány a rohamok egyéni vagy családi története, a születés körüli tényezők vagy a szociális-gazdasági helyzet alapján változik-e.