Hírvilág

További vizsgálatokra van szükség

2013. AUGUSZTUS 23.


További vizsgálatokra van szükség a végső, megalapozott következtetések levonásához a miskolci megyei kórházban történt koraszülött-halálok ügyében az ÁNTSZ közlése szerint.

A járványügyi, illetve epidemiológiai vizsgálat során több olyan vizsgálati irány is felmerült, amely magyarázatot adhat arra, hogy mi okozhatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház koraszülött intenzív centrumában augusztus elején történt haláleseteket, azonban a végső, szakmailag és tudományosan megalapozott következtetések kialakításához további, kiegészítő laboratóriumi és epidemiológiai vizsgálatokra is szükség van - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint az elmúlt napokban újabb minták érkeztek be az Országos Epidemiológiai Központba. A laboratóriumi elemzések száma várhatóan a kétszázat is meghaladja majd. A vizsgálatok nemcsak a betegséget okozó kórokozókra, de olyan baktériumokra is kiterjednek, amelyek az egészséges embert nem, de a sérülékeny immunrendszerű koraszülötteket képesek megbetegíteni - írta az ÁNTSZ.

Kifejtették: az átfogó vizsgálat a többi között kiterjed olyan baktériumok, esetleg vírusok szerepére, amelyek a környezetben is bárhol előfordulhatnak, és jelen vannak az egészséges, ép immunrendszerű emberekben is, bennük azonban nem okoznak betegséget. Ugyanakkor az extrém alacsony súllyal, fejletlen és sérülékeny immunrendszerrel, alacsony életeséllyel megszületett csecsemőkre veszélyesek lehetnek. Ilyen kétarcú baktérium lehet például a Klebsiella, az E.coli vagy a vírusoknál a cytomegalovírus. A laboratóriumi és epidemiológiai vizsgálatok célja egyebek mellett éppen az, hogy ezen mikroorganizmusok szerepét tisztázzák.

Az ÁNTSZ kiemelte: a miskolci kórház ellátási területén továbbra is folyamatos és biztonságos a betegellátás. Ezt segíti a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum (DEOEC) korábbi felajánlása is, amely szerint szükség esetén, egyedi helyzetértékelés alapján fogadni tudják azokat a várandós nőket, akik gyermeküket várhatóan a 37. terhességi hét előtt hoznák világra. A lélegeztetésre szoruló koraszülöttek ellátásába pedig - szintén szükség esetén - a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktató Kórház kapcsolódik be - olvasható a közleményben.

Augusztus 5. és 14. között kilenc koraszülött csecsemő halt meg a miskolci megyei kórházban. A halálesetek miatt Orbán Viktor miniszterelnök augusztus 11-én rendkívüli vizsgálatot rendelt el az intézményben. Emellett a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézetet (GYEMSZI) arra utasította, hogy a vizsgálat idejére függessze fel beosztásából a kórház főigazgatóját.

Szócska Miklós egészségügyi államtitkár még aznap este Miskolcon kijelentette: a kórház koraszülötteket ellátó osztályának bezárása nem indokolt, az esetleges fertőzésekkel kapcsolatban folyamatban vannak a vizsgálatok, amelyeket mindenre kiterjedő gondos mintavétel alapján kell elvégezni.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) múlt szerdán közölte: a Miskolci Rendőrkapitányságon múlt hét pénteken egy 37 éves miskolci férfi és egy 31 éves miskolci nő tett feljelentést. A két, egymástól független feljelentés szerint júliusban a kórházban megszületett gyermekük (egy-egy fiúgyermek) "halálában közrejátszhatott az egészségügyi intézmény valamely dolgozójának gondatlansága, mulasztása".

Múlt kedden és csütörtökön a nyomozó hatóságok a felderítés, az igazságügyi szakértői vizsgálatok lefolytatása és a bizonyítási eszközök beszerzése érdekében foglaltak le a kórházban elhunyt koraszülöttekre vonatkozó iratokat. Az eljárás a betegellátást nem veszélyeztette és nem veszélyezteti - közölte a rendőrség.



MTI 2013. augusztus 23., péntek

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

COVID-19

Enyhe tünetmentes, SARS-CoV-2-fertőzött járóbetegeknél észlelt íz- és szagérzékelési változások

A Covid-19-ről szóló beszámolók a betegség súlyosságától függően, tünetileg leggyakrabban a lázat, a fáradtságot, a száraz köhögést, az izomfájdalmat és a légszomjat említik. Ugyanakkor a szerzők tudomása szerint eddig csak egy tanulmány foglalkozott Covid-19 fertőzötteknél a szag- vagy ízérzékelésben bekövetkezett változásokkal, és 34%-os prevalenciát állapítottak meg a kórházban kezeltek körében. Viszont a tanulmány nem közölt adatot a megváltozott érzékelés idejéről és a többi tünethez való viszonyáról.

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma