Hírvilág

Tízezer elégedett ügyfél

2013. NOVEMBER 27.

Jelentős mérföldkő egy egészségügyi szolgáltatással foglalkozó cég életében, ha elégedett ügyfeleinek száma eléri a „10 000” főt. Dr. Kósa Jánossal, a PentaCore Laboratórium vezetőjével – amely a Semmelweis Egyetem I. sz. Belklinika területén nyújt géndiagnosztikai és klinikai-kémiai laboratóriumi szolgáltatásokat – épp ennek apropóján beszélgettünk.

Amikor az ember vagy egy cég jelentős mérföldkőhöz ér, megáll egy kicsit és elgondolkodik. Ön hogy látja az elmúlt időszakot? Mi jut az eszébe e jelentős esemény kapcsán?

Most úgy tűnik nagyon gyorsan elszállt ez az „5” év, amelyben rengeteg kihívásnak kellett megfelelnünk és közben nehézségek, és problémák is adódtak jócskán. Persze, ilyenkor inkább csak a pozitív események azok, amelyek eszembe jutnak. Kezdjük például azzal, hogy sikerült bevezetni és napi használatba venni az újgenerációs szekvenálási eljárásokat a géndiagnosztikában, akár ha a már meglévő betegséggel kapcsolatban, akár prevenciós céllal keresnek minket ügyfeleink. Itt jegyzem meg, hogy pácienseink egyre tudatosabbak és egyre többen és gyakrabban élnek a géndiagnosztika által kínált betegségmegelőzési lehetőségekkel.

Honnan jönnek az ügyfeleik, hogy találják meg a PentaCore-t?

Ügyfeleink az ország minden területéről, sőt határainkon túlról is érkeznek. Honlapunkon www.pentacorelab.hu és facebook oldalunkon www.facebook.com/pentacorelab számos naprakész információ elérhető, de igen jelentős azok tábora is, akiknek elégedett ügyfeleink ajánlják szolgáltatásainkat.

Milyen örökletes betegségeket tudnak kimutatni?

Laboratóriumunkban az összes örökletes betegség meglétét, genetikai hátterét ki tudjuk mutatni. Emellett bizonyos betegségek kialakulásának megnövekedett kockázata is vizsgálni tudjuk. Jelenleg több, mint háromezer féle géndiagnosztikai vizsgálat elvégzésére vagyunk képesek. Ez gyakorlatilag azt jelenti, bármilyen genetikai diagnosztikai kérdéssel hozzánk fordulónak megoldást tudunk nyújtani.

Hogyan kell ezt elképzelni, miből áll a vizsgálat? Meddig tart?

A vizsgálat legtöbbször egy egyszerű vérvételt jelent, amennyiben ennek valamilyen akadálya van szájnyálkahártyából vett mintából is dolgozunk.

A leggyakoribb betegségek, illetve betegségcsoportok szűrővizsgálata úgynevezett panelekben érhető el. Például a gyakori női és férfi daganatos megbetegedéseket is panelekben vizsgáljuk, ilyen a mellrák specifikus BREASTON™, illetve prosztatarák kimutatására érzékeny PROSTEON-PCA3™.

Természetesen a rendkívül rövid idő alatt, amely legfeljebb pár hetet jelent, rendelkezésre álló eredményeket nem egyszerűen átadjuk ügyfeleinknek, hanem szolgáltatásunk magában foglal egy genetikai tanácsadást is. Ügyfelünk részletes tájékoztatást kap állapotáról, és ami szerintem még ennél is fontosabb arról, hogyan, merre tovább, milyen további teendői vannak.

Mit javasol azok számára, akik prevenciós céllal keresik Önöket?

Nagyon jó hírem van számukra. Bevezettük legújabb panelünket, amely egyetlen vizsgálat keretében képes felmérni a leggyakoribb öröklődő daganatos betegségek kialakulásának kockázatát. Az ESTIMATE™ jelenleg az a vizsgálat, amire a legbüszkébbek vagyunk a tízezer elégedett ügyfelünk mellett. Nagyon szerencsésnek érzem magunkat azért, amiért ez a két időpont éppen egybeesik.

Munkájukhoz további sok sikert kívánok!

Köszönöm a lehetőséget! Ügyfeleinknek nagyon szépen köszönöm, hogy minket választottak, az Olvasókat pedig arra bátorítom, mihamarabb keressenek fel minket és győződjenek meg személyesen arról, amiről tízezer elégedett ügyfelünk már meggyőződött: „Minden, ami genetika az PentaCore”.



(x)

KULCSSZAVAK

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

A dohányzás szerepe a rheumatoid arthritis patogenezisében - A Figyelő 2016;1

KISS Emese

A rheumatoid arthritis (RA) az ízületek destrukciójához vezető krónikus autoimmun betegség. Kialakulásában genetikai és környezeti faktorok együttesen vesznek részt. A genetikai meghatározottság körülbelül 50%-áért bizonyos HLA-DRB1 szekvenciák, az úgynevezett shared epitópok (SE) felelősek.

Hírvilág

Valdoxan, mint az Év Gyógyszere 2015

Május 17-én a Vigadóban ünnepélyes keretek között, a pszichiátriai es a farmakológiai szakmai közélet kiválóságai, valamint a szaksajtó jelenlétében átadták az Év Gyógyszere díjat.

Hírvilág

Halmozottan hátrányos helyzetű munkahely

A citosztatikumok hatása a szakellátó személyzetre

Hírvilág

Lelki Egészség a Perinatális Időszaktól a Koragyermekkorig

Az Első Európai Regionális Konferenciánkat, amely a Lelki Egészség a Perinatális Időszaktól a Koragyermekkorig - Prevenció és Klinikai Gyakorlat címet viseli, 2019. máj. 8-11. között tartjuk Budapesten.

A táplálkozás filogenetikai szemlélete