Hírvilág

Tisztíts meg engem - orgonamuzsika

2012. JÚNIUS 19.

Szöveg nagyítása:

-
+

Az egyházzene sokszínűségét hivatott bemutatni az idei Egyházzenei Fesztivál, amelyet június 24. és július 1. rendeznek meg a baranyai megyeszékhelyen. A szervező Dél-dunántúli Filharmónia és a Pécsi Egyházmegye MTI-hez kedden eljuttatott sajtóanyaga szerint a programok látogatói különleges produkciók révén ismerkedhetnek meg az egyházzene múltjával, jelenével és műfajaival. Az idén ötödik alkalommal sorra kerülő fesztiválon fellépő orgonaművészekkel, kórusokkal, régi-zenei együttesekkel együtt ünnepelhetik meg az érdeklődők az első pécsi zenekari mise 300. évfordulóját. A fesztivál nyolc napja alatt a város hat templomában tíz, egyházzenét képviselő együttes mutatkozik be, köztük a Bazilika Mozart Kórusa és Zenekara, a Schola Cantorum Budapestinensis, a Mátyás Templom Kórusa és Zenekara, a Hírës Pannónia, a Tantus Peregrinus Énekegyüttes és a Szent Efrém Férfikar, amely Pécsen tartja a Bizánci mozaikok II. elnevezésű lemezének bemutató koncertjét. A ferences templomban lesz Békési-Marton Csaba zeneszerző, lantművész Passió című művének ősbemutatója, a Püspöki Palota kertjében fellépő Pécs Jazz Band pedig Harry Pottertől a Jézus Krisztus szupersztárig - improvizációk filmzenékre című rendhagyó koncertjére várja a közönséget. A Szent Mór Iskolaközpontban Béres György katolikus pap, a Gregorián Társaság vezetője tart előadást a gregoriánról, a Cella Septichora Látogató Központban Mészáros Gergely szobrászművész "Tisztíts meg engem" című kiállításának ad otthont. A fesztivál minden napján orgonamuzsika hallható a Belvárosi templomban, a zsinagógában, a székesegyházban, a Lyceum templomban, a Zsolnay mauzóleumban, és naponta egyszer toronyzene csendül fel a bazilika tetején. A fesztiválról részletes információk a www.filharmonia-dd.hu internetes oldalon olvashatók. MTI

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

COVID-19

Enyhe tünetmentes, SARS-CoV-2-fertőzött járóbetegeknél észlelt íz- és szagérzékelési változások

A Covid-19-ről szóló beszámolók a betegség súlyosságától függően, tünetileg leggyakrabban a lázat, a fáradtságot, a száraz köhögést, az izomfájdalmat és a légszomjat említik. Ugyanakkor a szerzők tudomása szerint eddig csak egy tanulmány foglalkozott Covid-19 fertőzötteknél a szag- vagy ízérzékelésben bekövetkezett változásokkal, és 34%-os prevalenciát állapítottak meg a kórházban kezeltek körében. Viszont a tanulmány nem közölt adatot a megváltozott érzékelés idejéről és a többi tünethez való viszonyáról.

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma

COVID-19

A SARS-CoV-2-re adott antitest válasz COVID-19 betegekben

A SARS-CoV-2 vírus fertőzés kapcsán még nem ismerjük pontosan a szervezet antitest válaszát, illetve az antitestek kimutatásának klinikai értékét sem tudjuk még felmérni.