Hírvilág

Tanulmánykötet jelent meg a testi-lelki egészség megőrzéséről

2015. SZEPTEMBER 28.



A könyvet 33 szerző jegyzi, akik között orvosok és pszichológusok, biológusok és szociológusok, óvoda- és iskolai pedagógusok, jogászok, lelkészek és újságírók egyaránt megtalálhatók.

A kötet huszonöt fejezete öt nagyobb téma köré csoportosul: az egészségbiológiai blokk alapvetően egészségnevelési témákkal, a jog és szociológia elsősorban a betegjogok ismertetésével, a pszichológiai rész többek között szenvedélybetegségekkel és lelki traumákkal foglalkozik, de külön fejezet szól az esztétikai nevelésről és az egészséges személyiségről, valamint az egészségkommunikációról is.
"Ebben a könyvben a harminchárom szerző színvonala az, ami a biztosítékot adja, hogy ez egy nagyon teljes, mély és izgalmas kötet" - jellemezte a munkát Falus András, a Semmelweis Egyetem Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézetének egyetemi tanára, a könyv szerkesztője.

A Széchenyi-díjas genetikus úgy véli, hogy az egészség tanulható, és a tudatos egészségnevelést már kora gyermekkorban el kell kezdeni, mindemellett sohasem késő változtatni a megszokott életmódon, hiszen a táplálkozással, a mozgással, a stressz kezelésével komoly eredmény érhető el az egészségjavulásban.
Az egészségbiológiai blokkban a szerzőgárda figyelmezteti az olvasót a helytelen táplálkozás és a nem megfelelő életmód veszélyeire, foglalkozik a szűrővizsgálatokkal, valamint a mozgás és a folyamatos gerincvédelem fontosságával is az alvás egészséget befolyásoló hatásai mellett.

A Jog és szociológia az egészség tükrében című blokkban a betegjogok ismertetése mellett a szerzők bemutatják a társas kapcsolatok és a bizalom egészségszociológiai megközelítéseit, de szó esik itt a társadalmi tőkéről és az egyéni kapcsolathálózat sajátosságairól, a családról mint elsődleges szocializációs közösségről, de a multikulturalizmusról, valamint a magyarországi roma kisebbség helyzetét és életkörülményeit befolyásoló tényezőkről is.

A könyv harmadik fejezete olyan kérdéseket tárgyal, mint a szenvedélybetegségek, a kiégés, a stressz, de lehet olvasni benne az evészavarokról, a krízisek, a lelki traumák kezeléséről és a gyerekközösségen belüli kortársbántalmazás jelenségéről is.
Az Esztétikai nevelés és az egészséges személyiség című rész a közösségi zenélés és éneklés hatásai mellett óvodai rajzok elemzésével, a gyermekkönyvek illusztrációival és a bohócdoktorok tevékenységével, lehetőségeivel egyaránt foglalkozik.

A Hogyan beszéljünk az egészségről című egység egyik fejezete az egészségkommunikáció, az ismeretterjesztés mai megoldásait tárja fel, míg a másik a kortársoktatás új perspektíváit vázolja egy most induló, nemzetközi oktatási trend bemutatásával.

A Springmed Kiadó gondozásában megjelent kötetet az elnyert támogatásoknak köszönhetően térítésmentesen terjesztik a védőnői hálózatban, valamint a pedagógus- és óvónőképzésben.




MTI 2015. szeptember 25., péntek

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

COVID-19

Enyhe tünetmentes, SARS-CoV-2-fertőzött járóbetegeknél észlelt íz- és szagérzékelési változások

A Covid-19-ről szóló beszámolók a betegség súlyosságától függően, tünetileg leggyakrabban a lázat, a fáradtságot, a száraz köhögést, az izomfájdalmat és a légszomjat említik. Ugyanakkor a szerzők tudomása szerint eddig csak egy tanulmány foglalkozott Covid-19 fertőzötteknél a szag- vagy ízérzékelésben bekövetkezett változásokkal, és 34%-os prevalenciát állapítottak meg a kórházban kezeltek körében. Viszont a tanulmány nem közölt adatot a megváltozott érzékelés idejéről és a többi tünethez való viszonyáról.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma