Hírvilág

Sztrájkol Nagy-Britannia

2011. NOVEMBER 30.



Az utóbbi három évtized legnagyobb közalkalmazotti sztrájkja kezdődött szerdán Nagy-Britanniában. A legforgalmasabb brit repülőterek - amelyekre naponta több járat is közlekedik Budapestről - ugyanakkor közölték a 24 órás sztrájk félidejében, hogy az utasforgalomban nincsenek nagyobb fennakadások.

Az egynapos munkabeszüntetést, amely érinti egyebek mellett a határrendészeti hatóság munkáját, a közoktatást, az egészségügyi ellátást és szinte minden lakossági közszolgáltatási területet, a szakszervezetek a nyugdíjrendszer tervezett komoly szigorítása miatt hirdették meg.

A brit közalkalmazottak jelentős része jelenleg 60 éves korában teljes állami nyugdíjra jogosult, ám az általános állami nyugdíjra jogosító korhatár 2020-ra a konzervatív-liberális kormánykoalíció tervei szerint egységesen 68 év lesz a közszolgálati és a versenyszférában egyaránt.
A korhatár emelésével együtt növekedne a bérekből levont nyugdíjhozzájárulás is, emellett a nyugdíjak összegét nem az utolsó ledolgozott év, hanem a közalkalmazotti munkaviszonyban eltöltött teljes időszak bérátlaga alapján számolnák ki.

George Osborne brit pénzügyminiszter mindemellett éppen a sztrájk előtti napon jelentette be, hogy az eredetileg tervezett 400 ezer helyett a kormány 710 ezer fős - 12 százalékos - leépítést kíván végrehajtani a közszférában a 2015-ig tartó parlamenti ciklus végére.
A szakszervezetek előzetesen arra számítottak, hogy legalább kétmillióan csatlakoznak a szerdai sztrájkhoz. Ilyen méretű közalkalmazotti munkabeszüntetésre az 1970-es évek vége óta nem volt példa Nagy-Britanniában.

A brit kormány szerda délutáni első becslése szerint azonban a részvétel az érdekképviseletek által várthoz képest "kevesebb mint egyharmados".
A szakszervezetek máris vitatták a kormányzati becslést: szerintük egyes területeken "80-90 százalékos" az akció támogatottsága.
A sztrájkhoz csatlakoztak mások mellett a brit határrendészeti hatóság (UK Border Agency) alkalmazottainak érdekképviseletei is.

A BAA, a legnagyobb brit repülőtér-üzemeltető cég azonban szerdán kora délután azt közölte, hogy a legforgalmasabb repülőterek útlevélkezelő pultjainál "nincsenek hosszabb sorok a szokásosnál". Az útlevélellenőrzési feladatokat jórészt belügyminisztériumi alkalmazottak és erre külön kiképzett rendőrök látják el a sztrájknapon.
A BAA a szerdai munkabeszüntetés előtt még arra hívta fel a légitársaságok figyelmét, hogy az érkező utasoknak esetleg két-három órát is várniuk kell majd útlevelük ellenőrzésére.

A cég a hét elején levélben kérte a brit repülőterekre járatokat közlekedtető légitársaságokat, hogy lehetőleg csökkentsék az utasok számát a Nagy-Britanniába induló repülőgépeken, és több légitársaság jelezte is, hogy ingyenesen lehetővé teszi a jegyek átfoglalását más indulási időpontokra.

Szerdán azonban a nagy brit repülőterek - néhány hosszú távú, tengerentúli érkező járat törlésétől eltekintve - nem jeleztek komolyabb fennakadást a repülőgépek forgalmában.
A világ legnagyobb nemzetközi forgalmú repülőtere, a londoni Heathrow és Budapest között a British Airways közlekedtet napi három járatot; ezek közül az első, délelőtti járat a Heathrow szerdai tájékoztatása szerint időben megérkezett.

A Malévnak naponta két járata van a második legnagyobb londoni repülőtérre, Gatwickre; az első szintén rendben - még valamivel előbb is a menetrendszerinti időpont előtt - leszállt.
Nagy-Britannia nem csatlakozott a schengeni egyezményhez, így a többi EU-tagállamból érkező utasoknak is kivétel nélkül útlevél-ellenőrzésen kell átesniük.
Az állami kórházakban ugyanakkor több ezer műtétet későbbre üzemeztek át a sztrájk miatt, de az életmentő beavatkozásokat elvégzik, emellett a daganatos és egyéb, folyamatos ellátást igénylő betegségben szenvedők kezelése sem szünetel.

Az országos mentőszolgálat azonban szerdai felhívásában kérte a lakosságot, hogy csak tényleges életveszély esetén hívják a sürgősségi számot, mert a szolgálat egyéb hívásokra nem feltétlenül tud kivonulni.

A munkabeszüntetésben részt vesznek a közoktatási intézmények is. Az oktatási minisztérium szerdai adatai szerint Angliában az állami iskolák 13 százaléka működött, Skóciában pedig a 2700 állami iskola közül 30-ban volt oktatás.
Hivatalos előzetes becslések szerint a szerdai sztrájk 500 millió font (180 milliárd forint) veszteséget okoz a brit gazdaságnak.

MTI

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

COVID-19

COVID-19: gasztrointesztinális tünetek

A szerzők szerkesztőségi levél formájában hívják fel a figyelmet arra, hogy a 2019 decembere óta világjárvánnyá lett coronavírus betegség 2019 (COVID-19) okozója, az új coronavirus (SARS-CoV-2) az ismert légzőszervi panaszok mellett gasztrointesztinális tüneteket is okozhat. Enyhe tünetekről van szó: émelygés, hányinger, nem súlyos hasmenés, melyeknek összefüggését a járvánnyal gyakran nem ismerik fel, jóllehet egyértelműen kimutatható a SARS-CoV-jelenléte a tápcsatornából vett biopsziás anyagban éppúgy, mint a székletben. Az emésztőszervi tünetek megelőzhetik a légúti tüneteket. A kezdeti tünetek felismerése nagy jelentőségű, mert lehetővé teszi a fertőzés korai diagnózisát és a beteg izolálását, még a léguti tünetek megjelenése előtt. Jelenleg nem tisztázott fontos szempont a fertőzőképesség megállapítása a gasztrointesztinális COVID-19 eseteiben.