Hírvilág

Szemüveg a nyomortelepek gyermekeinek

2012. MÁRCIUS 12.

Szöveg nagyítása:

-
+

Nyomortelepeken élő gyerekek és nincstelen emberek szemüvegeinek elkészítésére hirdetett gyűjtést a Magyar Máltai Szeretetszolgálat élelmiszerüzletekben. A Látás ajándékba elnevezésű akció idén a SPAR-csoport 111 kijelölt üzletében zajlik: a pénztáraknál 200 és 500 forintos címletű adománykártyák vásárolhatók, mellyel a szeretetszolgálat orvosai által felírt szemüvegek előállítási költségeihez járulnak hozzá a segíteni szándékozók - közölte a szeretetszolgálatl. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat önkéntes orvoscsoportja két év alatt kétezer embert vizsgált meg az ország különböző nyomortelepein. Kiderült, hogy a szemüvegre szoruló gyerekek közül minden ötödiknek mindjárt ötdioptriás korrekcióra volt szüksége. Tehát a legszegényebb családok gyermekei közül tízből ketten csak homályos foltként látták az iskolában a táblát. Az elmúlt időszakban a Máltai Szeretetszolgálat mintegy ezer szemüveget készíttetett a nyomorban élő családok gyermekeinek. Öt évvel ezelőtt a szeretetszolgálat hirdette meg az első ingyenes szemészeti szűrést hajléktalan embereknek, akik közül több százan így jutottak új szemüveghez. A segélyszervezet és a kereskedelmi hálózat együttműködése, az Adni öröm! akció tizenhat éves múltra tekint vissza. Legutóbb százhatvan tonna tartós élelmiszert gyűjtöttek, ebből 35 600 család kapott ajándékot. MTI

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

Az olasz koronavírus megbetegedés 2019 kitörése – ajánlások a klinikai gyakorlat alapján

A közlemény a The Societa Italiana di Anestesia Analgesia Rianimazionee Terapia Intensiva (SIAARTI), az Airway Research Group és The European Airway Management Society közreműködésével készült.

Hírvilág

Az alvás világnapja – okos képernyőhasználat a jobb pihenésért

Az alvás kritikus fontosságú a fizikai egészségünk és az immunrendszerünk hatékony működése szempontjából. Ha eleget és megfelelő minőségben pihenünk, az egyúttal nagyban hozzájárul érzelmi egészségünkhöz is, így nagyobb eséllyel kerülhetjük el a stresszt, a depressziót és a szorongást. A pandémia alatt végzett egyes kutatások közben arra hívják fel a figyelmet, hogy megnövekedett a képernyő előtt töltött óráink száma, míg az alvásé csökkent.

Klinikum

Ma még sci-fi, de holnap már valóság? A jövő egészségügye

KUN J. Viktória

Távgyógyítás, otthoni robotsebészet, kevert valóságot alkalmazó szemüveg sebészeti beavatkozások közben, 3D-ben nyomtatott emberi szövetek – ezek ma már mind a gyógyítás részei. Dr. Lantos Zoltán, a Semmelweis Egyetem Egészségtámogatási Módszertani Tanszékének vezetője elsősorban az adatokban látja mindennek a legfontosabb láncszemét. Ezek szabad áramlása, összekapcsolása teszi ugyanis lehetővé, hogy az elképesztő technológiai fejlődés valóban a személyre szabott gyógyítást segítse.

Hírvilág

Rászorulókon és betegeken segítő szervezeteknek gyűjtöttek karácsonyi adományokat a Bayer Hungária Kft. dolgozói

Hetven darab ajándékkal megrakott cipősdobozt adott át Kárpát Krisztina, a Bayer Hungária Kft. ügyvezető igazgatója Hári Tibornak, a Baptista Szereteszolgálat főigazgatójának a Deák téri Cipősdoboz Várban december 12-én. Az ajándékdobozokat a Bayer Hungária Kft. dolgozói állították össze, csomagolták be és címkézték fel a rászoruló gyermekeknek. A cég a baptistákon kívül a szegedi Fogyatékkal Élők Nappali Intézményét és a Csodalámpa Alapítványt is támogatta.

Hírvilág

Kitűntették dr. Perner Ferenc professor emeritust

- Ott vannak, ahol tenni kell valamit, jelenlétükkel változik, jobbra fordul a világ - méltatta az augusztus 20-i állami ünnep alkalmából kitüntetetteket az emberi erőforrások minisztere a kitüntetések szerdai átadásán.