Szegénység és erőszak
2011. AUGUSZTUS 15.
2011. AUGUSZTUS 15.
Szöveg nagyítása:
A Cardiff Egyetem egykori ipartelepeken végzett kutatása szerint az erőszak-megelőző módszereknek jobban kellene összpontosítaniuk a helyi egyenlőtlenségekre, különösen pedig a serdülő lányok védelmére. Közel 700 fiatalt vizsgáltak meg a 11-17 éves korosztályból, akik Dél-Wales baleseti osztályain jártak bántalmazásból eredő sérülésekkel. A csapat felfedezte, hogy ezek az esetek aránytalanul nagyobb számban fordultak elő a legszegényebb környékeken.
Összességében több fiú sérült meg, mint lány. A kutatók azonban kiderítették, hogy minél szegényebb körülmények közül érkeztek a bántalmazott gyerekek, annál több lány akadt közöttük. Az egyik ilyen hátrányos helyzetű környéken a lányok hatszor olyan gyakran estek áldozatul erőszaknak, mint fejlettebb vidékeken. A fiúknál a legszegényebb részeken kétszeres volt a kockázat a gazdagabb negyedekhez képest. Ez azt jelenti, hogy a kockázat a lányok esetében háromszorosan érzékeny a szegénységre.
"Ez a tanulmány világosan kimutatja, hogy a szegénység drámaian rosszabb hatással van a lányok biztonságára, mint a fiúkéra. Valószínű, hogy az Egyesült Királyság más iparvidékein is hasonló a helyzet.” – mondta Jonathan Shepherd, az Erőszak és Társadalom Kutatócsoport igazgatója. A hátrányos helyzetet és az erőszakot összekapcsoló tények összetettek, közéjük tartozik az összezártság, a tudatmódosító szerek használata és a családon belüli feszültség. Az nem világos, hogy a lányok esetében miért nagyobb az érzékenység a szegénységre, de talán köze van a problémák eltérő megoldásához. Már így is aggasztó, mennyi erőszaktól szenvednek a fiatal nők. A megelőzés a legszegényebb területeken a legfontosabb, hogy mindenkinek legyen esélye a boldog életre.”
Shepherd szerint a sérüléseket ellátó baleseti sebészek szerepe rendkívül fontos, a közösségbiztonságért felügyelő partnerek és a gyermekvédelmi szolgálatokkal való együttműködés tekintetében.
Forrás: Medipress
Kapcsolódó anyagok: Állj fel te is a szegénység ellen/
Kapcsolódó anyagok: Beszéd a szegénység és kirekesztés elleni küzdelem európai évének hazai megnyitójáról
Kapcsolódó anyagok: A szegénység és a társadalmi kierkesztés elleni küzdelem európai éve Magyarországon
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Nem tartom etikusnak, hogy az egész világ egy sportoló biológiai tulajdonságait, egészségügyi adatait firtatja, és a sportolót a napi találgatások alapján bélyegzi meg – írja Sándor Judit bioetikus.
Korunk egyik nagy kihívása az antibiotikum-rezisztencia problémája. Az antibiotikumok túlhasználatát jellemzően úgy keretezik, mintha pusztán viselkedésváltozási kérdés lenne: a szereket felíró szakemberek és a páciensek tudásán, attitűdjén kellene változtatni. Ezt a megközelítést azonban meg kell haladnunk, ha érdemi választ akarunk adni a problémára – állítja egy, a BMJ Global Health szaklapban megjelent tanulmány.
Hírvilág
Egészségügyi ellátást, felvilágosító foglalkozásokat és menedéket nyújtó központ épülhet hátrányos helyzetű, veszélyeztetett nők számára a Richter támogatása révén Mali fővárosában, Bamakóban.
Idegtudományok
A melegedés nemcsak a sarki jeget olvasztja fel, de az emberi agyat is, mondja a nevét kereső új tudományág, a klimatológiai neuroepidemiológia. Vagy neuroklimatológia?
Helyünk a világban
Az EUROSTAT legfrissebb adatai szerint bár hazánk a 24,4 százalékos aránnyal az uniós középmezőnyben helyezkedik el, a szülők iskolai végzettségének jelentős befolyása rámutat a társadalmi egyenlőtlenségekre is.
1.
2.
3.
4.
5.
Egészségpolitika
Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”1.
2.
3.
4.
Mesterséges intelligencia
A legújabb, MI által asszisztált robotsebészet megérkezett Magyarországra5.
Orvoslás és társadalom
Különleges nap halmozottan sérült gyermekeket nevelő szülők számára a Bükki Nemzeti Parkban
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás