Hírvilág

Szakácskönyvet adott ki a Bethesda Gyermekkórház

2020. JÚLIUS 02.

Szöveg nagyítása:

-
+

Az idei Semmelweis-nap különös ünnep az egészségügyben, reményeink szerint egyfajta lezárása a járványidőszaknak. Azonban nem mehetünk úgy tovább, mintha mi sem történt volna. A Bethesda Gyermekkórház ezért különös könyvkiadásra szánt el magát: recepteken, ételeken keresztül mutatja be az elmúlt időszak hőseit, az egészségügyben dolgozókat. Receptre írva – így főzünk a Bethesda Gyermekkórházban címmel szakácskönyvet adott ki a kórház, közelebb hozva egy gyógyító intézmény hétköznapjait az olvasóhoz. Ahogy Velkey György, a kórház főigazgatója fogalmaz: „Naponta együtt dolgozva hosszú órákat a gyerekek gyógyulásáért, majd leroskadva a nővérpultnál vagy az orvosi szobában, sok más mellett ezek a kérdések is vissza-visszatérnek: Mit ettél? Mit főztél? És a válaszokból élmények törnek fel sokszor messzi otthonokról, eseményekről, kultúrákról. A mesélő munkatárs leírásai és emlékei idővel közösekké, a közösségünk élményeivé válnak, hiszen az elmesélt ételek előkerülnek az ügyeleti vacsorákon vagy a közös ünnepi asztalainknál. És az ízek, hangulatok kikövetelik a megörökítést – eleinte egy-egy papírfecnire, és íme most már egy ilyen szép, képekkel illusztrált könyvbe is! Hát így született ez a könyv. Közös beszélgetésekből, a sokféle kultúrába gyökerezett munkatársunk saját, de közössé vált élményéből. A dolgozószobáink, adventi asztalaink, közös kirándulásaink és sütős-főzős vacsoráink együtt megélt örömeiből. Az összetartozásunkból.” Tamásné Bese Nóra, a kórház kommunikációs vezetője és a könyv szerkesztője meséli, hogyan és miként pattant ki az ötlet, hogy egy gyermekkórház szakácskönyvet adjon ki. „A karantén 40. napja volt, amikor kezdett feszélyezni az a feszült várakozás, állandó készenlét, szervezkedés, ami a gyermekkórházunk – és az egész társadalom – életét átalakította. El akartam felejteni, túllenni rajta. Ugyanezt láttam a munkatársaimon, a Bethesda gyógyító közösségén. És akkor kipattant a fejemből, hogy állítsunk közösen emléket ennek a furcsa, egybekovácsoló, mégis távolságtartó karanténnak. Hogyan is? Meséljünk a mindennapok ételeiről, az életről, amely az ételeket ihleti. Meséljünk arról, milyen sokszínűek is vagyunk, milyen sokféle módon sütünk-főzünk, és miben változott meg az életünk a járványhelyzet alatt.” A főigazgató gyógyteái, az égéssebész főorvosnő sztrapacskája, a főnővér tábori lecsója, a gyógytornász túrós nudlija, a gasztroenterológus bablevese vagy a kórházhigiénikus almáspitéje nemcsak elkészíthető ételek, hanem reményt keltő történetek, hogy az egészségünk, a gyermekek egészsége olyan gyógyító emberekre van bízva, akik minden körülmények között helyt állnak. Korzenszky Richárd OSB, nyugalmazott tihanyi perjel így ajánlja a könyvet minden olvasónak: „Amikor egy gyógyító közösség olyan könyvet ad az olvasók kezébe, amelyben ételekről van szó, nagyszerű tanúságot tesz arról, hogy közünk van egymáshoz. Jelképesen vendégségbe hívja az olvasót: legyünk együtt, ízleljük közösen a sokféle ételt, amely táplál, erősít. Vállaljuk egymást. Megosztjuk egymással azt a csekélységet, amink van. …Adja Isten, hogy ennek a gyógyító közösségnek, a Bethesda kórháznak jelképes, sokszínű terített asztala mindenkinek egészségére váljék!" A könyv megvásárolható a Bethesda Gyermekkórház támogatására az alábbi linken: https://bethshop.bethesda.hu/hu/receptre_irva_igy_fozunk_a_bethesda_gyermekkorhazban-p-123783.html Bethesda Gyermekkórház

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

COVID-19

Enyhe tünetmentes, SARS-CoV-2-fertőzött járóbetegeknél észlelt íz- és szagérzékelési változások

A Covid-19-ről szóló beszámolók a betegség súlyosságától függően, tünetileg leggyakrabban a lázat, a fáradtságot, a száraz köhögést, az izomfájdalmat és a légszomjat említik. Ugyanakkor a szerzők tudomása szerint eddig csak egy tanulmány foglalkozott Covid-19 fertőzötteknél a szag- vagy ízérzékelésben bekövetkezett változásokkal, és 34%-os prevalenciát állapítottak meg a kórházban kezeltek körében. Viszont a tanulmány nem közölt adatot a megváltozott érzékelés idejéről és a többi tünethez való viszonyáról.

COVID-19

A SARS-CoV-2-re adott antitest válasz COVID-19 betegekben

A SARS-CoV-2 vírus fertőzés kapcsán még nem ismerjük pontosan a szervezet antitest válaszát, illetve az antitestek kimutatásának klinikai értékét sem tudjuk még felmérni.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

COVID-19

Enyhe tünetmentes SARS-CoV-2-fertőzött betegeknél észlelt íz- és illatérzékelés-változás

Az egyes jelentések és tudományos publikációk a SARS CoV-2 vírussal fertőzött betegek tünetei között leggyakrabban a lázat, a fáradtságot, a száraz köhögést, az izomfájdalmat és a légszomjat említik. Ugyanakkor enyhe tüneteket mutató betegek gyakran számoltak be a szag- vagy ízérzékelésben bekövetkezett változásokról, mint a megbetegedés általuk tapasztalt első jeléről.