Hírvilág

Stressznövelő e-mail

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

Egy az IBM által szponzorált kutatás eredményei szerint az e-mail forgalom jelentősen növeli a munkahelyi stresszt. A kutatás 629 menedzser megkérdezésével vizsgálta a munkahelyi stressz és a napi e-mail forgalom kapcsolatát, és a résztvevő vezetők 45%-a úgy nyilatkozott, hogy a túl sok, semmilyen jelentőséggel nem rendelkező e-mail bizony növeli a munkahelyi stresszt. A megkérdezettek 7%-a szerint ez a jelenség elképesztően zavaró, míg a menedzserek 50%-a szerint a megválaszolatlan e-mailek ugyanolyan stresszfaktorok, mint a nagy e-mail forgalom. A felmérések szerint munkavállalók 48%-át érinti a folyamatos e-mailekre válaszolgatásból adódó stressz, míg az 500 főnél több munkatárssal dolgozó cégeknél ez az arány már 54%-ot is kitesz. Mindezek mellett a válaszadók egyöntetűen annak a véleményüknek adtak hangot, hogy az e-mail máig a legszélesebb körben használható együttes munkavégzésre alkalmas eszköz, a baj csupán az, hogy sokszor rosszul használják, illetve túlságosan nagymértékben, ami pedig olyan plusz munkahelyi stresszhez vezet, ami egyébként elkerülhető lehetne. A felmérésben résztvevők 75%-a már legalább egyszer küldött e-mail üzenetet olyan személynek, akinek nem kellett volna, és a mindenkinek válaszolás, illetve az egyszemélynek küldött válaszüzenetek hibás használata is ugyanilyen jellemző. De az is a stressz káros hatásairól árulkodik, hogy a válaszadók 49%-a már biztosan írt olyan tartalmú üzenetet hivatalos kommunikációként is, amelyet később megbánt. Forrás: Medipress

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Kötelező EESZT adatszolgáltatás 2020.június 1-jétől

A nem közfinanszírozott egészségügyi ellátóknak 2020. január 1-jéig kellett csatlakozniuk az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér-hez (EESZT), hogy 2020. június 1-jétől eleget tudjanak tenni az adatszolgáltatási kötelezettségüknek.

Gondolat

Az emberiség öt nagy ostora

Soha az emberiség történetében nem volt olyan betegség, amely az orvoslást, a társadalom szociális szerkezetét és a túlvilág képzetét döntőbben determinálta volna, mint a lepra és a pestis...

Gondolat

A neurózis nagyvárosi megjelenése és korai tapasztalatai – Orvosi és irodalmi diskurzusok 1900 körül

HEGEDŰS Máté

Tanulmányomban arra vállalkozom, hogy olyan forrásokat ismertetek és kommentálok, amelyek valamilyen módon érzékenyen reflektáltak a nagyvárosi idegességre mint újonnan megjelent és elterjedt betegségre. Az alábbiakban olyan orvosi regiszterű szövegeket mutatok be, melyek jelentős mértékben járultak hozzá a betegség képének kialakulásához és egyáltalán ahhoz a folyamathoz, hogy ezt a jelenséget betegségként kezdték számon tartani.

Hírvilág

EESZT - állandó társ a háziorvosi ellátásban

Az EESZT talán a háziorvosok számára nyújtja a legtöbb segítséget, mivel megismerhetik betegük kórelőzményeit, melyek tekintetében eddig a páciensre voltak utalva. A NEAK által ellenőrzött kötelező adatszolgáltatás biztosítja számukra, hogy a szükséges információkat megtalálhassák a rendszerben, azonban részükre is előír kötelezettségeket, amiket a napokban megjelent jogszabály-módosítás alapján az egészségügyi államigazgatási szerv is ellenőrizni fog.