Hírvilág

Sikeres véradás a Szegedi Tudományegyetemen

2019. ÁPRILIS 11.

Nem hiába nyerte meg néhány évvel ezelőtt a Szegedi Tudományegyetem az országos felsőoktatási véradóversenyt: a hallgatók, oktatók és az egyetem munkatársai között nagyon sokan vannak, akik fontosnak tartják az önkéntes véradást. Ezt bizonyította az is, hogy az év 100. napján, április 10-én, 252 fő jelent meg véradáson – közülük 187-en adtak vért. Ez volt az első olyan véradás, amelyen kiemelkedően magas volt a külföldi hallgatók száma.

A Szegedi Tudományegyetem számára kiemelten fontos a jószolgálat és az önkéntes segítés, ezt is mutatja az a tény, hogy az év 100. napjára meghirdetett III. Nagy SZTE Véradáson 252 fő jelent meg. A véradásra jelentkezett hallgatók, oktatók és az egyetem munkatársai közül 187-en adhattak vért.

– Az Országos Vérellátó Szolgálat Szegedi Regionális Vérellátó Központja tavaly indította el a Szegedi Tudományegyetemmel közösen azt az akciót, amelynek célja az volt, hogy az év 100. napján legalább 100-an adjanak vért. Ezt a szegedi egyetem már tavaly is túlteljesítette, és örömmel mondhatom, hogy a tegnapi minden idők legsikeresebb véradása volt: 252 fő jelent meg, közülük 187-en adhattak vért – mondta Dr. Szekeres Veronika, az OVSZ Szegedi Regionális Vérellátó Központ régióigazgató főorvosa.

Az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban tíz állomáson fogadták az önkéntes véradókat, reggeltől késő délutánig kígyózott a sor. Ezen a véradáson kiemelkedően magas volt a külföldi hallgatók száma: brazil, marokkói, német, pakisztáni diákok is megjelentek, hogy megmentsenek három életet. A külföldi hallgatóknak az Erasmus Student Network szegedi szekciójának önkéntesei tolmácsoltak.

– Szép számmal regisztráltunk ma első véradókat, és reméljük, hogy máskor is eljönnek majd vért adni. Nagyon örültünk annak is, hogy a külföldi hallgatók közül is sokan jelentkeztek véradásra – tette hozzá Dr. Szekeres Veronika.

Országos szinten Csongrád megye mindig is élen járt a véradásban. Az OVSZ regionális igazgatóságához három megye tartozik: Bács, Békés és Csongrád. A levett vért – évente 65-70 000 egységnyit – feldolgozzák. A vérből vörösvérsejt koncentrátum, friss fagyasztott plazma, a kettő közti határrétegből pedig vérlemezke koncentrátum készül – így menthet meg egy véradó három életet.

A tegnap levett vérből a három megye minden egészségügyi intézményébe kerül majd, a legnagyobb mennyiséget az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ igényli. Ha marad felesleges vér a régióban, akkor azt az országban oda szállítják, ahol szükség van rá. Az OVSZ a véradókat sms-ben értesíti azon a napon, amikor a vérükből készült készítményeket kiadják.

A tegnapi véradással az SZTE közel került ahhoz, hogy elnyerje a Véradásbarát Felsőoktatási Intézmény címet – az OVSZ által alapított elismerést azok a felsőoktatási intézmények nyerhetik el az 1000 főnél nagyobb hallgatói létszám esetében, ahol egy naptári éven belül a két legsikeresebb véradás összesített donációszáma eléri a 200 főt. Aki a 100. napi véradást most kihagyta, az május 8-án adhat vért az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban.

Forrás: SZTE

eLitMed.hu
2019.április 11.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Egyedülálló szolgáltató-laboratóriumok Szegeden

Kettő, az országban egyedülálló szolgáltató laboratóriumot alakítottak ki uniós támogatással a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE), az új berendezések a kutatásban és az orvosi diagnosztikában használhatók - közölte Kemény Lajos professzor csütörtökön Szegeden.

Hírvilág

Ritka Betegségek Világnapja - 2019

Az immáron tizenkettedik alkalommal megrendezett Ritka Betegségek Világnapja központi rendezvényének hagyományos időpontja minden év februárjának utolsó hétvégéje, így ez évben február 24. A Ritka és Veleszületett Rendellenességgel Élők Országos Szövetsége (RIROSZ) már a világnapi koncepció kidolgozásától kezdve részt vett annak létrehozásában, és a kezdetek óta minden évben megrendezi a világnapot. Az idei esemény központi nemzetközi témája a „Hídépítés az egészségügy és a szociális ellátások között”.

Hírvilág

Mentőautó-szimulátor az SZTE-n

A helyszínre vonuló mentőautók pontos másával megegyező szimulátort adtak át a Szegedi Tudományegyetemen. Az ország egyik legmodernebb szimulációs körülményeit biztosító zárt mentőautó alkalmas a graduális és posztgraduális egészségügyi képzésekben a különböző mentési helyzetek, belgyógyászati, traumatológiai esetek, különféle közúti sérülések ellátásának gyakorlására, alapvető sürgősségi kórképek ismertetésére és gyakorlati oktatására.

Hírvilág

Feltöltenék a vérkészleteket a nyári szünet előtt

Egészséges véradónap

Hírvilág

Új gyógyszerjelölt-vegyületek kutatása a Szegedi Tudományegyetemen

A Szegedi Tudományegyetem és a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Kutatóközpont konzorciuma a Széchenyi 2020 program keretében 719,62 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el projektjére, melynek célja hatékony gyógyszermolekulák kifejlesztése neurodegeneratív betegségek gyógykezelésére, a gyógyszerjelölt-molekulák hatásmechanizmusának felderítése, valamint a gyógyszerek optimális beviteli módjának meghatározása.