Hírvilág

Rohamosan javulhatnak a szívbetegek életesélyei

2017. JÚLIUS 04.

Európa vezető szívgyógyászai jöttek el a Magyar Kardiológusok Társaságának 60., jubileumi, eleddig legnagyobb és legsikeresebb konferenciájára, Balatonfüredre, ahol a kardiológia valamennyi szintjén dolgozó szakemberek cserélhették ki tapasztalataikat. Az előadókszámos áttörést jelentő kezelésről is beszámoltak a szakmai ,,csúcstalálkozón”.

Hatalmas előrelépésekről és jelentősen javuló életesélyekről számoltak be a szívgyógyászat hazai és nemzetközi szaktekintélyei a Magyar Kardiológusok Társasága 60., jubileumi konferenciáján. A ma már európai szinten is rangos találkozóra, mely új, korszerű helyszínen került megrendezésre, az idén minden eddiginél nagyobb létszámban, több mint 2200-an érkeztek orvosok és szakdolgozók, ahol az Európai Kardiológiai Társaság vezetőitől, valamint a hazai ellátás legnagyobb szaktekintélyeitől ismerhették meg a szakma újdonságait, illetve eddigi eredményeit. Fő szerepet kapott a két legtöbb tragédiáért felelős megbetegedés, a szívelégtelenség és a magas koleszterint szint, valamint a következményes koszorúér betegség kezelése, amelyekben az elmúlt időszak áttörést hozott.

,,A szívelégtelenség egy nagyon rossz prognózisú megbetegedés, halálozási rátája vetekszik a daganatos megbetegedésekével, még ha ez kevésbé is tudatosul mind az orvosokban, mind pedig a betegekben. Most megannyi aspektusa napirendre került, a modern laboratóriumi és eszközös diagnosztikától a gyógyszeres, valamint eszközös terápiájáig, vagy a hazai szívtranszplantáció, amely idén ünnepelte 25. évfordulóját. A közelmúltban fejeződött be egy nagy áttörést jelentő vizsgálat, melynek eredményeként talán hamarosan Magyarországon is elérhető lesz egy új gyógyszer,mely megfelelő indikációban, a legsúlyosabb, legtöbb panasszal rendelkező betegekben jelentősen javíthatja a tüneteket és a betegség túlélésének esélyeit” — mondta prof. Dr. Tóth Kálmán, a Magyar Kardiológusok Társaságának elnöke. ,,A másik fontos terület a magas vérzsír szint csökkentésének kérdésköre, különösen olyan betegekben, akik már elszenvedtek szív-érrendszeri eseményt (szívinfarktus, stroke). Ezen a területen igazi áttörést hoztak a nemrégiben lezárult vizsgálatok. Az eddigi koleszterin szintcsökkentő terápiákkal ebben a betegcsoportban mintegy 30 százalékos kockázatcsökkenést tudtunk elérni, melyhez az új, havonta vagy kéthetente adott injekcióval újabb 20 százalék előny adódhat hozzá, s eddig soha nem tapasztaltan alacsony szintre lehet a koleszterint csökkenteni” —tette még hozzá az elnök.

,,A mostani konferencia is igazolta: hazánkban világszínvonalú a szív- és érrendszeri betegek ellátása, kiemelkedő az infarktuskezelés, de kiváló eredményeink vannak a szívátültetés területén is. Ezen a találkozón lehetőség volt arra, hogy a betegellátás valamennyi szintjén dolgozók, köztük a családorvosok és szakdolgozók is találkozhassanak a legújabb szakmai ismeretekkel, eredményekkel” — mondta dr. Becker Dávid, a társaság főtitkára, aki szerint viszont változatlanul gond a betegoldal. ,,A páciensek tájékozatlansága és az együttműködés hiánya továbbra is rontja a helyzetet. Hiába világszínvonalú az infarktusellátás az országban, az egyéves halálozási adataink rosszabbak, mint a hasonlóan ellátott helyeken, mondjuk a skandináv államokban. Az infarktuson átesett betegek fele nem szedi tartósan az életmentő gyógyszereket. Ennek pedig nem feltétlenül anyagi oka van, hanem egyrészt a rengeteg téves információ, ami az interneten terjed például a statinokkal kapcsolatban, másrészt, hogy a kezelés nem úgy segít és javítja a beteg állapotát, hogy ő azt érzékelné, „pusztán” megvédi egy újabb infarktustól” —hangsúlyozta dr. Becker Dávid. Sokat segíthet ezen az az infarktuson átesett betegeket támogató hamarosan induló program, amelyben komoly segédanyagokat kapnak a rehabilitációjukhoz, a további életvitelükhöz.

Kun J. Viktória
eLitMed.hu
2017.május 23.

KULCSSZAVAK

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

Ebadta lehetőségek: kutyás terápiák az egészségügyben műhelykonferencia

A Budai Családközpontú Lelki Egészség Centrum szervezésében 2018. szeptember 8-án került megrendezésre az Ebadta lehetőségek: kutyás terápiák az egészségügyben című műhelykonferencia a budapesti Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak Pszichiátriai és Pszichiátriai Rehabilitációs Osztályán.

Gondolat

Mennyi az elég?

Az SZVT Kutatási és Fejlesztési Központ székházában került sor arra az interaktív konferenciára, melynek témája Gyulai Iván „Fenntartható fejlődés” tanulmányának három fejezete volt. Az egyes fejezetekhez korreferátumok hangzottak el Gyulai Iván rövid ismertetőit követően, majd a hallgatóság oszthatta meg észrevételeit...

Agykutatás

Gyermekpszichiátria -- videóinterjú

A Magyar Pszichiátriai Társaság IX. Nemzeti Kongresszusa alkalmából Balázs Judit professzort a gyermek és ifjúságpszichiátriáról kérdeztük.

Hírvilág

X. Magyar Fenntarthatósági Csúcs – 2019 Végre megértettük?

A X. Magyar Fenntarthatósági Csúcs konferencia fókuszában az idén a rendkívüli katasztrófákat okozó felmelegedés és kontinenstüzek miatti tömeges tudatra ébredés áll. Fákat ültetnek az emberek világszerte. A fiatalok az utcán követelik jogukat a jövőhöz. Ráébredtünk: nincs tovább!

Agykutatás

A dimetiltriptamin szerepe a szervezetben

A Magyar Pszichiátriai Társaság IX. Nemzeti Kongresszusa alkalmából Frecske Edét, a DE pszichiátria tanszékvezetőjét az exogén dimetiltriptamin-nal végzett kutatásairól kérdeztük.