Rekordszámú iskola jelentkezett a vízfogyasztást népszerűsítő programra
2015. MÁRCIUS 11.
2015. MÁRCIUS 11.
Szöveg nagyítása:
Minden eddiginél több, négyszáznegyven iskola jelentkezett az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) vízfogyasztást népszerűsítő programjára, vagyis az idén több mint százhúszezer tanuló ismerkedhet meg az egészséges folyadékfogyasztással - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szerdán az MTI-vel. Az idei HAPPY hétre Magyarország minden megyéjéből jelentkeztek iskolák - írta az ÁNTSZ, kiemelve: az iskolák regisztrációja már lezárult, de a vízforgalmazók jelentkezését továbbra is várják a [email protected] címen. Közleményükben kifejtették: a magyarországi iskolák harmadában a tanulóknak a mosdóba kell menniük, ha ingyen szeretnének vizet inni. Az étkezőkben sem mindenhol helyeznek ki vizeskancsót, sőt az iskolák harmadában az étkezőben vízcsap sincs. Az udvaron csak az intézmények 17 százalékánál található vízcsap vagy ivókút. Az úgynevezett HAPPY hét hosszú távú céljai között szerepel, hogy minden iskolában biztosítva legyen a gyermekek számára az ingyenes vízvétel a mosdón kívül is, valamint, hogy a vízivás arányának növelésével párhuzamosan csökkenjen a cukrosüdítő-fogyasztás, ezáltal a gyermekkori elhízás előfordulásának gyakorisága - közölték. A HAPPY program elmúlt öt éve alatt a kezdeti 37-ről 53 százalékra nőtt azon iskolák aránya, amelyekben megoldott a mosdón kívüli ingyenes vízfogyasztás - írta az ÁNTSZ, de kiemelte: "van még mit tenni". A március 23. és 27. közötti HAPPY héten a tanulók a gyakorlatban is megtapasztalhatják a vízfogyasztás előnyeit: az iskolák nagy részét - az OÉTI közreműködésével - vízforgalmazó vállalatok látják el ballonos vagy palackozott vízzel, máshol például az étkezőbe, az osztálytermekbe tesznek ki vízzel teli kancsót. Az intézet további vízforgalmazók jelentkezését is várja. A programot sikeresen teljesítő iskolák nyereményjátékon vesznek részt. A HAPPY hét fődíját azon intézmények között sorsolják ki, amelyek a program legtöbb elemét megvalósítják. A fődíj egy harminc diák részére szervezett, játékos oktatással egybekötött főzőtanfolyam az OÉTI "A főzés 6alma" főzőiskolájában - írta az ÁNTSZ. MTI 2015. március 11., szerda
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Egészségpolitika
Interjú Sinkó Eszterrel, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ egészségügyi közgazdászával. Meglátása szerint az egészségügy jelenleg „betegelhárító üzemmódban” dolgozik, zajlik az összeomlása.
A tüdőembolia potenciálisan életveszélyes kórkép, mely korai diagnózist és terápiát igényel. A thrombolyticus terápia gyakran alkalmazott masszív tüdőembóliával jelentkező betegek esetében.
Egészségpolitika
Várakozás az egészségügyi ellátásra – várólisták és betegfogadási listák megannyi formája képződött mára. Tény, hogy szinte nincs már olyan terület, ahol ne lenne olykor teljesen beláthatatlan vége a sornak.
Klinikum
Az anosognosia egy olyan neurológiai tünet, melyben az érintett beteg nincs tudatában a saját neurológiai vagy pszichiátriai problémáinak. Az anosognosia egyaránt érintheti a nyelvi funkciókat, az ítélőképességet, az érzelmeket, az emlékezőképességet, az egzekutív és a motoros funkciókat is.
Klinikum
A stroke világszerte a halálozás és a rokkantság egyik vezető oka. A betegség egyik fontos rizikótényezője az életkor: az életkor előrehaladtával a stroke kockázata is egyre nő. Az akut stroke-ok mintegy 80-85%-a akut ischaemiás stroke (AIS). Az idős betegpopulációkra számos társbetegség együttes megjelenése és többféle gyógyszer együttes használata jellemző.
Az osztály, ahol beteg, orvos, szakdolgozó is figyelemre számíthat
Pályaválasztás 2020 - beszámoló az egészségügyi hivatást népszerűsítő kamarai kampányról
1.
2.
3.
4.
5.
Egészségpolitika
Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”1.
2.
Mesterséges intelligencia
A legújabb, MI által asszisztált robotsebészet megérkezett Magyarországra3.
Orvoslás és társadalom
Különleges nap halmozottan sérült gyermekeket nevelő szülők számára a Bükki Nemzeti Parkban4.
5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás