Hírvilág

Összefüggés van a sárgafolt-degeneráció és az agyvérzés között?

2011. AUGUSZTUS 15.


Az idős emberek egyik gyakori szemelváltozása, a sárgafolt-degeneráció kapcsolatba hozható az agyvérzéssel – hangzott el az Amerikai Stroke Társaság 2011-es nemzetközi konferenciáján.

Más tanulmányok már kimutatták az összefüggést az időskori makula-degeneráció és a stroke között, azonban Dr. Renske G. Wieberdink és az Erasmus Orvosi Központ (Rotterdam) munkatársai voltak az elsők, akik különbséget tudtak tenni stroke két formája, az agyi infarktus és az agyvérzés között: az időskori makula-degeneráció (AMD) egyértelműen az agyvérzéssel áll kapcsolatban. Az AMD során a látótér centrális része esik ki, azonban az állapot hosszú idő alatt alakul ki, és fájdalmatlan, mely kezdetben árnyékokkal, homályokkal jár.

A holland kutatók saját bevallásuk szerint kis mintaszámmal végezték vizsgálataikat, azonban munkájukat már ebben a korai stádiumban is figyelemfelkeltőnek szánják. 1990 óta elemezték a betegek szív- és érrendszeri, idegrendszeri, szemészeti, hormonális és pszichiátriai státuszát. A vizsgálatban 6207 ötvenöt éves, illetve annál idősebb egyén vett részt, akiknél korábban stroke-os esemény nem volt. Az alanyokat szemvizsgálatnak vetették alá, és az AMD súlyossága alapján öt csoportra osztották. Az átlagos 13 éves utánkövetési időszak alatt 726 esetben alakult ki stroke, 397-ben infarktus, 59-ben agyvérzés, míg 270 esetben az orvosi dokumentáció nem tett különbséget a két forma között.

A statisztikai elemzések alapján az AMD legsúlyosabb, IV. stádiuma 56 százalékkal fokozta a stroke kialakulásának kockázatát, azonban elkülönítve a két formát, az agyvérzésnél hatszoros volt a kockázat, míg az infarktust nem befolyásolta. Az összefüggés mind a száraz, mind a nedves típusú AMD-re fennállt. Az elemzés statisztikailag súlyozott társbetegségek, például cukorbetegség és magas vérnyomás, gyógyszerszedés, alkoholhasználat, testtömeg-index, és a gyulladásos C-reaktív fehérje szintje alapján.

A kutatók nem gondolják, hogy az agyvérzés és az AMD között ok-okozati viszony állna fenn, inkább arra gyanakodnak, hogy mindkét állapotot ugyanaz a mechanizmus hozná létre. Azonban ennek tisztázása további vizsgálatokat igényel.

Forrás: Medipress


Kapcsolódó anyagok: Az omega3 véd a szembetegségek ellen



HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

COVID-19

Enyhe tünetmentes, SARS-CoV-2-fertőzött járóbetegeknél észlelt íz- és szagérzékelési változások

A Covid-19-ről szóló beszámolók a betegség súlyosságától függően, tünetileg leggyakrabban a lázat, a fáradtságot, a száraz köhögést, az izomfájdalmat és a légszomjat említik. Ugyanakkor a szerzők tudomása szerint eddig csak egy tanulmány foglalkozott Covid-19 fertőzötteknél a szag- vagy ízérzékelésben bekövetkezett változásokkal, és 34%-os prevalenciát állapítottak meg a kórházban kezeltek körében. Viszont a tanulmány nem közölt adatot a megváltozott érzékelés idejéről és a többi tünethez való viszonyáról.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.