Hírvilág

Összefüggés az elhízás és az agresszívabb prosztatarák között

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

A rákos prosztatadaganat mérete egyenes arányban áll a beteg testsúlyával, és minél nagyobb a tumor, annál agresszívabb a rák – derül ki egy szerdán publikált tanulmányból. „A betegek testtömeg-indexének növekedésével a daganat térfogata is párhuzamosan növekedett” – nyilatkozta Dr. Nilesh Patil, a detroiti Henry Ford kórházban végzett hatéves kutatás vezetője. „Eredményeink alapján úgy véljük, hogy a daganat térfogatának nagyobb százalékos értéke fokozhatja a betegség agresszív természetét magasabb testtömeg-indexű férfiak esetében.” A testtömeg-index értéke úgy számítható ki, hogy a testsúlyt el kell osztani a testmagasság négyzetével. Az orvosok az összefüggést azt követően mutatták ki, hogy 3327 olyan beteg esetét vizsgálták meg, akikből robotműtéttel rákos prosztatadaganatot távolítottak el. A vizsgálat alanyait testtömeg-indexük alapján hat csoportra osztották: 24,9 pont alatt normális vagy sovány, 25 és 29,9 pont között túlsúlyos, 30 és 34,9 között elhízott, és 40 pont fölött szélsőségesen elhízott. A páciensek átlagéletkora 60 év volt mindegyik kategóriában. A kutatók mindegyik daganatot megmérték, és összevetették a prosztata tömegének kategorizált adatbázisával. Kivétel nélkül mindegyik testtömeg-index csoportban azt mutatták ki, hogy a beteg testsúlya egyenes arányban állt a tumor méretével. Forrás: Medipress Henry Ford Hospital News: Prostate Cancer Patients’ Weight Linked to Tumor Size

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

COVID-19

Enyhe tünetmentes, SARS-CoV-2-fertőzött járóbetegeknél észlelt íz- és szagérzékelési változások

A Covid-19-ről szóló beszámolók a betegség súlyosságától függően, tünetileg leggyakrabban a lázat, a fáradtságot, a száraz köhögést, az izomfájdalmat és a légszomjat említik. Ugyanakkor a szerzők tudomása szerint eddig csak egy tanulmány foglalkozott Covid-19 fertőzötteknél a szag- vagy ízérzékelésben bekövetkezett változásokkal, és 34%-os prevalenciát állapítottak meg a kórházban kezeltek körében. Viszont a tanulmány nem közölt adatot a megváltozott érzékelés idejéről és a többi tünethez való viszonyáról.

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

COVID-19

A SARS-CoV-2-re adott antitest válasz COVID-19 betegekben

A SARS-CoV-2 vírus fertőzés kapcsán még nem ismerjük pontosan a szervezet antitest válaszát, illetve az antitestek kimutatásának klinikai értékét sem tudjuk még felmérni.