Hírvilág

Nusser Zoltán: Az agyműködés megértéséhez szeretnék hozzájárulni

2013. MÁJUS 30.

Szöveg nagyítása:

-
+


"Az elismerés különösen sokat jelent számomra, hiszen a szakma legjobbjai döntenek a díjazott személyéről" - mondta az MTI-nek az akadémikus, aki doktoranduszként az Agy-díjas Somogyi Péter tanítványa volt Oxfordban. 1995-ben szerzett tudományos fokozatot és doktori értekezésével elnyerte a brit agykutató szervezet, a Brain Research Association legjobb PhD-dolgozatnak ítélt díjat. A továbbiakban Londonban és Los Angelesben folytatott idegélettani kutatásokat, és kísérletei során olyan gátló mechanizmust fedezett fel, amelynek hiánya az epilepszia kialakulásában játszik szerepet. A külföldön töltött évek után amerikai és angliai ajánlatok ellenére Nusser Zoltán 2000-ben hazatért, és az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetében (KOKI) alapított kutatócsoportot.

"Gyermekeim olyan idősek voltak, hogy később már szinte lehetetlen lett volna kivenni őket egy külföldi iskolarendszerből. Ha Magyarországon akartam élni, a gyerekek miatt ez volt az utolsó lehetőség a visszatérésre. A másik motiváció, hogy a Kísérleti Orvostudományi Intézet már akkor is nagyon jó hírnévnek örvendett, így örömmel vettem Vizi E. Szilveszter, a KOKI akkori főigazgatója, valamint helyettese, Freund Tamás meghívását a hazai idegtudomány fellegvárába, ahol inspiráló alkotói közösségre leltem" - emelte ki Nusser Zoltán.

Az elmúlt években a legnevesebb tudományos folyóiratokban jelentek meg tanulmányai és több nagy presztízsű külföldi pályázaton nyert támogatást. Nusser Zoltánt mindössze 39 évesen választotta levelező taggá a Magyar Tudomány Akadémia, ez év májusában pedig a tudós társaság rendes tagjává vált. 2012-ben az akadémikust Széchenyi-díjjal ismerték el.
Kutatásait vázolva a neurobiológus elmondta, hogy az idegsejtek közötti információáramlás molekuláris alapjait, a neuronok közötti kapcsolatrendszert vizsgálja. "Az agynak sok százmilliárd idegsejtje van, amelyek szinapszisokon keresztül kommunikálnak egymással. A neuronok másképp reagálnak attól függően, hogy honnan érkezik hozzájuk a szinapszisokon keresztül az ingerület. Minden egyes idegsejt állandóan hallgatja a hozzá érkező információt, és a hallottak tükrében reagál, e válaszok molekuláris és sejtszintű mechanizmusát próbáljuk megérteni" - ismertetve Nusser Zoltán.

Az akadémikus kitért arra is, hogy tavaly az MTA kiválósági pályázatán, a Lendület-programban általa elnyert támogatás új projekt elindítását tette lehetővé, amely az agykéreg memóriáért felelős területén, a hippocampusban az idegsejtek közötti ingerületátvitel pontos molekuláris és funkcionális feltérképezését tűzte célul. Mint kifejtette, a hippocampus ugyan az emléknyomok elraktározásáért felelős, kutatócsoportja által vizsgált törvényszerűségek azonban általános érvényűek.
"Az agykérgi szerveződés, az idegsejtek működése, a neuronok szinaptikus kapcsolatai nagyon hasonlóak, függetlenül attól, hogy milyen funkciókért - tapintásért, hallásért, látásért, avagy szaglásért felelős kérgi régiókról van-e szó. Ezek a vizsgálatok nélkülözhetetlenek az idegi funkciók megértése szempontjából. Alapkutatásokról van szó, de idővel ezek az eredmények közelebb visznek például olyan pszichiátriai és neurodegeneratív kórképek megismeréséhez, amelyek egyre nagyobb terhet jelentenek elöregedő világunkban. Boldog leszek, ha kutatásaim révén az emberiség idővel egy kicsit közelebb kerül az agy működésének megértéséhez" - összegezte Nusser Zoltán.




MTI 2013. május 30., csütörtök

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

COVID-19

A SARS-CoV-2-re adott antitest válasz COVID-19 betegekben

A SARS-CoV-2 vírus fertőzés kapcsán még nem ismerjük pontosan a szervezet antitest válaszát, illetve az antitestek kimutatásának klinikai értékét sem tudjuk még felmérni.

Gondolat

Veszélyben az egyetemek autonómiája?

Tiltakozó közleményekkel „szavaznak” sorra az egyetemek az alapítványi átalakítás, illetve annak intézési módja ellen. Professzorok, munkatársak, hallgatók, legutóbb az MTA doktorai adtak ki hivatalos állásfoglalást. Megkérdeztünk „kívülállókat”, Freund Tamást, az MTA elnökét, Tillmann József filozófus, esztéta, egyetemi tanárt, Fleck Zoltán jogász, szociológust, tanszékvezető egyetemi tanárt a kialakult helyzetről, a folyamatról, illetve Fábián Istvánt, a debreceni egyetem korábbi rektorát is. Többen a tudományos és kutatómunka, az egyetemi autonómia ellehetetlenülésétől félnek, veszélyes ugyanis, ha ezek a szellemi műhelyek politikai irányítás alá kerülnek. Az MTA elnöke kiemelte az egyetemi autonómia tiszteletben tartásának és a döntések előtti tisztázó vitáknak a fontosságát.

Klinikum

Átoltottságot növelő stratégiák

Az Egyesült Államok 10 milliárd dollárral támogatta a Covid-19 elleni oltások fejlesztését, az USA állami szervei ezért is fontosnak tartják az átoltottság növelését. Tavaly novemberi adatok szerint az amerikai lakosság 40%-a nem akarta beoltatni magát, és az oltást nem akarók mindössze 46%-a mondta, hogy esetleg megfontolja a vakcinációt, ha majd több információ áll rendelkezésre. Ezek az adatok is alátámasztják, hogy az oltásfelvételt promotáló kommunikációs szakmai csoportoknak hatalmas munkát kell elvégezniük: ahhoz, hogy az élet visszatérhessen a normális kerékvágásba, az átoltottságnak el kell érnie a 80%-ot.

Idegtudományok

A krónikus neurológiai Covid-tünetek hátterében álló mechanizmus

Bár a hosszú Covidnak nevezett krónikus tünetegyüttes diszexekutív szindrómával vagy ködös agyműködéssel járhat, az eddigi vizsgálatok nem találtak a tünetek hátterében encephalitist. Amerikai patológusok most megfejtették a mechanizmust, ami legalábbis részben magyarázhatja a neurológiai tüneteket.

Ökológia

Túlfogyasztás és lelki kiteljesedés – Gyulai Iván új kötetéről

A szerző ökológus, a hazai környezet-, és természetvédelem ismert szakembere és a fenntartható fejlődés fáradhatatlan kutatója és propagátora. Gyulai Iván e kötetében a fenntartható fejlődés koncepcióját mutatja be. Nagyon világosan, közérthetően, rendszerszemléletben. Onnan indul el, hogy a megközelítésmód fókuszában nem az emberi igények, hanem a szükségletek kielégítésének biztosítása áll. Ez a kérdéskör magyar irodalmában gyakran összekeveredik.