Nem depressziósabbak a túlsúlyos kamaszok
2011. AUGUSZTUS 15.
2011. AUGUSZTUS 15.
Szöveg nagyítása:
A súlyosan elhízott tizenéveseket sem fenyegeti nagyobb eséllyel a depresszió, mint normál testalkatú társaikat. A Journal of Adolescent Health című lapban megjelent tanulmány azt állítja, hogy a kövérség főleg a fehér fiatalokat érinti rosszul.
Az amerikai Általános Gyermekkórház Gyermek- és Kamasz Egészségügyi Központja és a Tufts Orvosi Egyetem Népegészségügyi Intézetének hároméves kutatása fekete és fehér bőrű fiatalok esetében vizsgálta az elhízás és a depresszió közti összefüggést, különös tekintettel a kamaszok szociális hátterére.
„Hajlamosak vagyunk úgy gondolni, hogy az elhízott fiatalok szükségképpen boldogtalanok, és minél kövérebb valaki, annál nagyobb az esélye bizonyos mentális betegségekre. Eredményeink szerint ezek a feltételezések nem állják meg a helyüket” - mondta el a tanulmány szerzője Elizabeth Goodman, a Gyermek- és Kamasz Egészségügyi központ igazgatója.
A vizsgálatba 51 olyan 7-12. osztályos súlyosan elhízott fiatalt vontak be, akik testtömegindexe legalább 40 volt - ez az érték a korosztály 95 százalékánál szokott alacsonyabb lenni. Adataikat ugyanennyi normál súlyú kortársukéval vetették össze. Felmérték, mennyire jellemzőek náluk a depressziós tünetek, majd a vizsgálatot két- és három év múlva megismételték. Azokat számították súlyos betegnek, akik antidepresszánst szedtek, vagy a kérdőív alapján jóval az átlag felettinek voltak mondhatóak a tüneteik.
A korábbi kutatásokkal ellentétben – amelyek az elhízottakat kezelő klinikákról vonták be alanyaikat a vizsgálatukba – a mostani felmérés nem talált összefüggést a testsúly és a depresszió között. A szakemberek annak tulajdonítják a különbséget, hogy az orvosi kezelést igénybe vevő fiatalokat nagyon zavarja a testalkatuk, ami azonban nem feltétlenül mondható el minden elhízott kamaszról. Mivel jelen kutatás az intézményeken kívül készült, jóval általánosabb képet adhat a tizenévesek érzéseiről. Egyedül a fehér fiatalok között találtak összefüggést a két tényező között, de esetükben is csak a hároméves ciklus legvégén.
„Orvosként a teljes ember kezeljük –a testét és a lelkét is – és nem vehetjük biztosra, hogy a súlyveszteség minden esetben a személyiség gyógyulásához vezet, vagy hogy az elhízás feltétlenül rossz hatással van a lélekre” – magyarázza Goodman. „A testalkat leginkább a fehér fiatalok lelkivilágára van hatással. Az ő esetükben valóban oda kell figyelni erre az összefüggésre.”
Forrás: Medipress
Kapcsolódó anyagok: Sokszor indokolatlan a gyermekeknek felírt antipszichotikum kezelés
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Egészségpolitika
A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.
Idegtudományok
Az agyak közötti szinkronitás szintje – ami minél erősebb, annál nagyobb élvezettel jár – szociális állatoknál, így az embernél is, előre jelzi a kapcsolat minőségét, állítja a gyorsan növekvő új kutatási terület, a kollektív idegtudomány.
A magányosság 1,4-szeresre növeli a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát, míg számos gyógyszer szedése csökkenti, még több gyógyszer pedig növeli incidenciáját.
Egészségpolitika
Interjú Sinkó Eszterrel, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ egészségügyi közgazdászával. Meglátása szerint az egészségügy jelenleg „betegelhárító üzemmódban” dolgozik, zajlik az összeomlása.
„Ez egy veszélyes irány” – az eLitMednek nyilatkozó szakértőkkel értékeltük a jelenlegi helyzetet, illetve a most elfogadott salátatörvény részleteit.
Riasztóan elterjedt az elhízás az iparilag fejlett országokban
Serdülők vérnyomásértékei egy budapesti szűrőprogram alapján
1.
2.
3.
4.
5.
Egészségpolitika
Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”1.
2.
3.
4.
Mesterséges intelligencia
A legújabb, MI által asszisztált robotsebészet megérkezett Magyarországra5.
Orvoslás és társadalom
Különleges nap halmozottan sérült gyermekeket nevelő szülők számára a Bükki Nemzeti Parkban
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás