Hírvilág

Nem ártalmas az agynak a migrén

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+


Jó hír a krónikus migrénben szenvedőknek: még a vakítóan fájdalmas fejfájások legsúlyosabb formája sem okoz károsodást az agyban. „Szinte minden migrénes beteg ezt kérdezi legelőször” – számol be Christophe Tzourio, a párizsi Pierre és Marie Curie Egyetem kutatóorvosa, a British Medical Journal e heti on-line kiadásában megjelent tanulmány vezető szerzője. „Ma már megadhatjuk a választ: nincs mitől tartani.” A migrén bénító, néha úgynevezett aurával együtt járó fejfájás, amely körülbelül minden kilencedik felnőttet érint. A rendellenesség kóroka nem ismert pontosan, de valószínűleg az agyi erekkel áll összefüggésben. A korábbi, mágneses rezonancia vizsgálattal végzett kutatások azt mutatták, hogy a bizonyos ideje kifejlett migrénben szenvedő betegekben nagyobb valószínűséggel alakulnak ki apró léziók az agyi mikroerekben. Az ilyen ruptúrák azoknak a kisméretű agyi artériáknak a leromlásából következnek, amelyek a fehérállomány vérellátásáért felelősek. A fehérállomány mozdítja elő az információ áramlását a különböző agyi területek között. Az ilyenfajta léziók idős emberekben, cukorbetegekben és magas vérnyomásban szenvedőkben gyakoribbak. Nagy mennyiségben összefüggésbe hozhatók a depresszióval, a stroke megnövekedett kockázatával, az Alzheimer-kór és más neurodegeneratív betegségek kialakulásával, illetve a memória és a gondolkodás gyengülésével. Tzourio és kutatócsoportja azt próbálták kideríteni, hogy a migrénes betegek nagyobb valószínűséggel mutatnak-e néhányat e tünetek közül, ezért több mint 800, hatvanöt éven felüli ember kognitív képességeit tesztelték a nyugat-franciaországi Nantes-ban. Az alanyok közel 15 százaléka szenvedett élete során migréntől. Eredményeik általában nem különböztek a többiekétől. Még a legsúlyosabb, aurás migrénben szenvedő idősek sem mutatták a kognitív károsodás jeleit. „Ez rendkívül biztató eredmény a számos migrénben szenvedő beteg számára” – nyilatkozta Tobias Kurth, a tanulmány társszerzője. „A léziók fokozott jelenléte ellenére az agyi mikroereken, a szóban forgó betegség nem növeli a kognitív állapotromlás kockázatát. Forrás: Medipress Kapcsolódó anyagok: LAM (Lege Artis Medicinae) -2010; 20 (11) Fejfájás a mindennapi orvosi gyakorlatban

Migrén és viselkedésterápia

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

COVID-19

Enyhe tünetmentes, SARS-CoV-2-fertőzött járóbetegeknél észlelt íz- és szagérzékelési változások

A Covid-19-ről szóló beszámolók a betegség súlyosságától függően, tünetileg leggyakrabban a lázat, a fáradtságot, a száraz köhögést, az izomfájdalmat és a légszomjat említik. Ugyanakkor a szerzők tudomása szerint eddig csak egy tanulmány foglalkozott Covid-19 fertőzötteknél a szag- vagy ízérzékelésben bekövetkezett változásokkal, és 34%-os prevalenciát állapítottak meg a kórházban kezeltek körében. Viszont a tanulmány nem közölt adatot a megváltozott érzékelés idejéről és a többi tünethez való viszonyáról.

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.