MOME: erdei kápolna Pannonhalmán egy egyetemi kurzusra válaszolva
2018. SZEPTEMBER 03.
2018. SZEPTEMBER 03.
Szöveg nagyítása:
Pannonhalma város Illak-erdejében, a Szent Imre-hegyen, közvetlenül a hegycsúcson álló emlékmű alatt egy halmot formáló tisztásra közel három tucat egyetemista (felekezethez nem köthető) szakrális építményt alkotott egyetlen hét leforgása alatt 2018 augusztusában. A projekt nem megrendelésre készült, hanem a hallgatók kezdeményezésére, egy egyetemi kurzusra válaszolva. A teljes egészében kézzel készült építmény átadása augusztus 26-án naplemente előtt történt. A csoport olyan szakrális építményt kívánt létrehozni, amelyet bárki bármikor szabadon használhat imádkozásra, elmélkedésre, közösségi alkalmakra vagy éppen túrázás közbeni megpihenésre. Amiben mindenképpen a terv fölött teljesítettek, az a közösségformálás és –összekovácsolás aktusa: az alkotók–tervezők–építők csoportja ugyanis immár vitathatatlanul valódi cselekvő és gondoskodó közösségként is létezik. Tagjaival és a projekt dokumentációjával a Design Hét Budapest 2018 keretében október 10-én 16 órától találkozhatnak az érdeklődők a MOME-Z Nagy auditóriumában a Szakrális design – kiállítás/előadás/beszélgetés programon. MOME, 2018. szeptember Forrás és további információk: MOME, https://www.mome.hu/en/aktu%C3%A1lis/1748-erdei-k%C3%A1polna-pannonhalm%C3%A1n-egy-egyetemi-kurzusra-v%C3%A1laszolva
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Egészségpolitika
A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.
Idegtudományok
Az agyak közötti szinkronitás szintje – ami minél erősebb, annál nagyobb élvezettel jár – szociális állatoknál, így az embernél is, előre jelzi a kapcsolat minőségét, állítja a gyorsan növekvő új kutatási terület, a kollektív idegtudomány.
A magányosság 1,4-szeresre növeli a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát, míg számos gyógyszer szedése csökkenti, még több gyógyszer pedig növeli incidenciáját.
Egészségpolitika
Interjú Sinkó Eszterrel, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ egészségügyi közgazdászával. Meglátása szerint az egészségügy jelenleg „betegelhárító üzemmódban” dolgozik, zajlik az összeomlása.
„Ez egy veszélyes irány” – az eLitMednek nyilatkozó szakértőkkel értékeltük a jelenlegi helyzetet, illetve a most elfogadott salátatörvény részleteit.
Az erdőfürdő egyben illatfürdő
Bemutatkozik a MOTESZ új elnöksége
1.
2.
3.
4.
5.
Egészségpolitika
Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”1.
2.
3.
4.
5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás