Hírvilág

Szöveg nagyítása:

-
+

A világon majd húsz ezer ember közül egy szenved albinizmusban. Afrikában érdekes mód körülbelül egy az ötezerből. Tanzániában az albinizmus előfordulása ötször nagyobb, mint másutt, Tanzánia 39 milliós lakosságából megközelítőleg 270 ezer albínó. Számos kutató foglalkozik azzal, hogy vajon e genetikai megbetegedés eredeti variánsa erre a helyre vezethető-e vissza. Az albinizmus veleszületett, szemet, bőrt, hajat érintő részleges pigmenttermelési zavar, az albínók bőre tejfehér, hajuk vörös, szemük pirosas. Ezen örökletes rendellenesség minden rassznál megfigyelhető. Az albinizmus az öröklődő betegségek azon csoportja, melyre a melanocyták funkciózavara következtében létrejövő csökkent vagy hiányzó melanintermelés a jellemző. A pigmentfesték, a melanin tyrosin aminosavból készül tyrosinase enzim segítségével. A tyrosinase tehát a pigmenttermelés kulcsenzime, a melanocyták differenciálódásában, fejlődésében van nagy szerepe. A defektus általában a bőr és a szem pigmenttermelését érinti. Aszerint, hogy mindkét szervre, vagy csak azok valamelyikére terjed ki, oculocután, oculáris és cután albinizmusról beszélünk. Gyakran jár együtt a szem különböző elváltozásaival. Ilyen lehet a szemtekerezgés, szemtengelyferdülés, kancsalság, illetve nagyon gyakori a látásélesség csökkenése. Mindenképpen fényérzékeny a szem, ezért a beteg kerüli a fényt. Az albínónak született embereknél a kiközösítés még csak tetézi amúgy is nehéz sorsukat. A gyermekközösségek köztudottan kegyetlenek. Egy viszonylag egyszerűbb és köznapibb különbözőség is komoly lelki sérülést okozhat. A túlsúlyos vagy szemüveges, nagyorrú vagy vörös hajú gyermekek be tudnának számolni arról, milyen traumákat okoztak nekik az iskolaévek. Hát még, ha olyan szembeötlő elváltozásról van szó, mint az albinizmus. A múlt században is gyakran előfordult, hogy mutatványosok között éltek albínó családok, akik színpadi fellépésekből tartották fenn magukat. Fura külsejük magára vonzza tekintetet és sajátos szépségük átüt a XIX századbeli fényképeken. XIX századi fényképek albínókról Az albínókat gyakran ábrázolják misztikus szerepekben. Például a Da Vinci Kód egyik ijesztő főszereplője is ebben a betegségben szenved. Az állatvilágban és az emberek között hagyományosan kiközösítik a különleges tulajdonságokkal bíró egyedet. Az albínó állatokat azonban az emberi közönség részéről általános elragadtatás kíséri, gyakran ők az állatkertek kedvencei. Tanzánia, ahol mint említettük, különösen sok ember születik ezzel a genetikai adottsággal, máskülönben meglehetősen veszélyes helynek bizonyul számukra, Afrika egyes részein (Burundi, Tanzánia) a mai napig sajnos az albínók élete veszélyben forog, mert az ezeken a területeken még mindig befolyásos boszorkánydoktorok szerint az albínók testrészei bizonyos varázsfőzetek készítésére alkalmasak. Néhány éve például drámai események történtek, és a világ sajtó is tudomást szerezhetett arról, hogy több tucatnyian váltak a fetisiszták és rituális gyilkosságok áldozataivá. Az afrikai országokban gyakran kell elszenvedniük a boszorkányság vádját, s emellett egyre elterjedtebb a szegény gyémánt, rubint és zafír kitermeléssel foglalkozó bányászközösségekben az a sötét tudatlanságból fakadó hit, hogy az albínó személyek testrészei, testszőrzete rendkívüli szerencse, drágakőlelőhely és egyéb javak birtokába juttatják annak megvásáróját. Afrikában az albínók életminősége embertársaik fenyegető jelenléte mellett is minden esetben rossz, az illetőket a bőr fokozott fényérzékenysége, a napsugárzás végzetes ártalmaknak teszi ki. Gyakori a bőrrák, egy albínó személy általában a harmincadik születésnapját sem éli meg. Nemrégiben született meg az albínók diszkriminációjáról szóló film, mely harcosan szól az albínógyilkosságok ellen. Áprilisban, New Yorkban az Afrikai Filmek Fesztiválján mutatták be a In my genes (Génjeimben) című alkotást, mely az üldözött albínókról szól, s mely nyolc ember életútját mutatja be Lupita Nyongo kenyai rendezőnő felkavaró művében. NZS

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

A misztikus kék ló

„A művészet a szellemi világhoz vezető híd” – mondta Franz Marc (1880–1916)

Gondolat

Spiritualitás és a pszichiátria

A pszichiátria mentális betegekkel foglalkozik, akiknek életéből az értelemmel telítettség és a cél elveszett. E betegek felépülése úgy is értelmezhető, hogy új célokat és értelmet kell, hogy találjanak, leginkább a barátok és a család támogatásával, akik osztoznak ezen értékekben. Az érték- és hiedelemrendszerbeli osztozás biztosítja az egyén számára az élet egyensúlyát, és azt a hajlandóságot, hogy ezen támogatásokkal adaptív módon küzdjön az élet során. Alapvető jelentőségű tehát, hogy az egyén megszerezze és használja azokat a készségeket, melyekkel saját jólétüket elősegítő spiritualitásukat felszínre tudják hozni.

Gondolat

A neurózis nagyvárosi megjelenése és korai tapasztalatai – Orvosi és irodalmi diskurzusok 1900 körül

HEGEDŰS Máté

Tanulmányomban arra vállalkozom, hogy olyan forrásokat ismertetek és kommentálok, amelyek valamilyen módon érzékenyen reflektáltak a nagyvárosi idegességre mint újonnan megjelent és elterjedt betegségre. Az alábbiakban olyan orvosi regiszterű szövegeket mutatok be, melyek jelentős mértékben járultak hozzá a betegség képének kialakulásához és egyáltalán ahhoz a folyamathoz, hogy ezt a jelenséget betegségként kezdték számon tartani.

Idegtudományok

Pszilocibin-kiváltotta élmények hatása

A referált tanulmány szerzői a John Hopkins Egyetem kutatói, akik számos más intézettel együttműködésben folytatnak kutatásokat a pszilocibin hatásáról egészséges önkéntesek részvételével. A pszilocibin (a hallucinogén gombák hatóanyaga)hosszú távú pozitív élményeket okozó hatásáról régóta ismerünk anekdotikus beszámolókat, a tudományos vizsgálatok száma azonban elenyésző.

Idegtudományok

Psilocybin versus escitalopram a depresszió kezelésében

Nagy-britanniai kutatók NEJM-ben megjelent tanulmánya először hasonlítja össze közvetlenül a psilocybin antidepresszáns hatását a depresszió bevett gyógyszereinek hatásával.