Hírvilág

Mesterséges spermát állítottak elő

2011. AUGUSZTUS 15.


Kémcsőben állítottak elő spermát tudósok, ami sok meddő férfinek meghozhatja a reményt az apává váláshoz. A kísérlet során egy kis szövetszelet segítségével mesterségesen spermát termeltek, amellyel meg lehet termékenyíteni a petesejteket.

Takehiko Ogawa, a Yokohama Egyetem munkatársa egerekből vonta ki a tesztikuláris szöveteket, amikhez megfelelő kombinációjú proteineket és egyéb anyagokat adott hozzá, hogy ezáltal spermatermelést idézzen elő és elősegítse azok növekedését. Az így nyert spermákkal mesterséges módon megtermékenyítették a petesejteket, aminek következtében tizenkét kisegér született. Dr. Ogawa most férfiakon is ki akarja próbálni módszerét. A tudósok abban bíznak, hogy a vizsgálatok során esetleg a különböző meddőségi problémákra is találnak megoldást.
Ha a kísérlet sikerrel járna, a kemoterápiás vagy röntgensugaras kezelés előtt álló férfiak előre lefagyaszthatnák spermájukat, és így évekkel később apák lehetnének. Az amerikai meddőségi és rákkutató szakemberek szintén jó ötletnek tartják a kezelések előtt lefagyasztani a páciensek spermáját, azonban felhívták arra a figyelmet, hogy fiatal fiúk esetében nem érdemes ezt megtenni, mivel spermáik még nem elég érettek.
Dr. Allan Pacey, a Sheffield Egyetem szakembere pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy ami egereknél beválik, nem biztos, hogy embereken is működni fog. Ugyanakkor ő is örömmel fogadta a vizsgálatokat, mert a spermák tanulmányozása akár olyan új gyógyszerek kifejlesztését is elősegítheti, amelyekkel a hibás spermák minőségén lehetne javítani.
Forrás: Medipress


Kapcsolódó anyagok: Az ultrahanag mint férfi fogamzásgátló



Számítógépes programmal megjósolható a mesterséges megtermékenyítés sikere






HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

COVID-19

Enyhe tünetmentes, SARS-CoV-2-fertőzött járóbetegeknél észlelt íz- és szagérzékelési változások

A Covid-19-ről szóló beszámolók a betegség súlyosságától függően, tünetileg leggyakrabban a lázat, a fáradtságot, a száraz köhögést, az izomfájdalmat és a légszomjat említik. Ugyanakkor a szerzők tudomása szerint eddig csak egy tanulmány foglalkozott Covid-19 fertőzötteknél a szag- vagy ízérzékelésben bekövetkezett változásokkal, és 34%-os prevalenciát állapítottak meg a kórházban kezeltek körében. Viszont a tanulmány nem közölt adatot a megváltozott érzékelés idejéről és a többi tünethez való viszonyáról.

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

PharmaPraxis

Modern kötszerek tudatos választása és alkalmazása a gyógyszertárban

LÉGRÁDI Péter

A megfelelő kötszer kiválasztásának alapja és fő célja, hogy az gyors és optimális sebgyógyulást eredményezzen, csökkentse a fájdalmat, kontrollálja a seb bakteriális állapotát, védjen az infekció ellen, abszorbeálja a sebváladékot, a lehető legkevésbé zavarja a beteget és javítsa az életminőséget. Az alábbi cikkben a modern sebtisztítás, -fertőtlenítés és -kötözés metódusát és eszközeit ismertetjük.