Menekülteket látnak el a HM Egészségügyi Központ speciális mentői
2015. JÚLIUS 27.
2015. JÚLIUS 27.
Szöveg nagyítása:
Naponta mintegy háromszáz határsértőt látnak el a HM Egészségügyi Központ speciális mentői Szeged környékén: a zöldhatáron, a röszkei idegenrendészeti előállító-helyiségben, illetve a határrendészeti kirendeltségen – közölte Ursinyi Krisztián, az intézmény csoportvezetője szombaton. A szakember elmondta, elsősorban kisebb feladatok adódnak. A magyar-szerb határt illegálisan átlépőknek főként apróbb bőrsérüléseik, horzsolásaik, elfertőződött rovarcsípéseik vannak és gyakoriak a különböző végtagsérülések is. A rendkívüli kánikulában főként az idősek és a gyerekek napszúrást kapnak, kiszáradnak, de általánosan elmondható, hogy rendkívül kimerültek a határsértők, amikor magyar területre lépnek. Akadnak olyanok is, akik kórházi ellátásra szorulnak, voltak páciensek többhetes ellátatlan sebekkel, némelyiküknél a kezdődő szeptikus folyamatok miatt már láz is jelentkezett. Akadt olyan cukorbeteg, akit a lábán kialakult sebek miatt kellett kórházba vinni – közölte Ursinyi Krisztián. A legsúlyosabb állapotban pedig egy másfél éves kisgyerek került, már elvesztette az eszméletét, amikor a mentők kezelésbe vették. Mint kiderült, napokig nem evett és nem ivott, de szerencsére azóta már jól van – tudatta a csoportvezető. A szakember elmondta: egy hónapja dolgoznak Szeged környékén. Eddig a hétvégéken teljesített szolgálatot a Tisza-parti városban, a rendkívüli időjárás és az egyre több határsértő miatt azonban a következő hetekben folyamatosan a csongrádi megyeszékhelyen lesznek. A felszerelést és a személyzetet a HM Egészségügyi Központ, a gépkocsit az AMS mentőszolgálat, az egészségügyi szakemberek ellátását és szállását pedig a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság biztosítja. MTI 2015. július 25., szombat
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Egészségpolitika
A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.
„A beteg egyre gyakrabban találkozik majd azzal, hogy amikor a támogatott, és eddig viszonylag olcsó készítményéért bemegy a patikába, a korábbi óriási választékból csak egy-kettő maradt, aztán már egy sem. Az utóbbi egy évben jelentősen megnőtt az ellátási problémák száma és súlyossága, és az is érezhető, hogy a háttérben meghúzódó okok tendenciózusak” – nyilatkozta az eLitMednek Molnár Márk egészségügyi közgazdász, gyógyszerpiaci szakértő, aki beszélt a gyógyszerellátás múltjáról, jelenéről és jövőjéről is.
Egészségpolitika
Interjú Sinkó Eszterrel, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ egészségügyi közgazdászával. Meglátása szerint az egészségügy jelenleg „betegelhárító üzemmódban” dolgozik, zajlik az összeomlása.
Egészségpolitika
Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) elnöke szerint a most megvalósult béremelés túl későn történt, éves kihatása kevés, az idei év így reálkereset-csökkenést hozott a szakdolgozóknak. Interjúnkban beszélt a bérfeszültségekről, víziókról, a következő két év várakozásairól is.
Hírvilág
2024. március 22–23-án rendezik meg a XXII. Szekszárdi Kardiológiai Napokat. A rendezvénynek a Babits Mihály Kulturális Központ ad helyt. A konferencia a kardiológia aktuális tudományos kérdéseit járja körül, a szakma jeles képviselőinek részvételével. A részvétel díjtalan, vizsgával zárul. A szabadon választható kongresszust az OFTEX 12 pontra akkreditálta.
Az egészségügyi szakdolgozók jövedelmének alakulása 2004–2021 között hazánkban
VII. szekció - A pandémia és a veszélyhelyzeti működés hatása az egészségügyi ellátásban III.
1.
2.
3.
4.
5.
Egészségpolitika
Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”1.
2.
3.
Ideggyógyászati Szemle
[Visszatérő, egyidejű központi idegrendszeri demyelinisatio perifériás demyelinisatióval/nodopathiával – egy szeronegatív beteg esete]4.
5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás