Hírvilág

Mélyen érzelmes és szabadszájú

2014. JANUÁR 23.


Sós Ágnes Szerelempatak című dokumentumfilmje két elismerést is kapott a 25. trieszti filmfesztiválon, emellett Hajdú Eszter Ítélet Magyarországon című dokumentumfilmje is díjat nyert.

A HBO és a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával készült Szerelempatak a közönség által odaítélt legjobb dokumentumfilm díja mellett az Espansioni Egylet díját is megkapta, Hajdú Eszter romagyilkosságokról szóló dokumentumfilmje pedig a Central European Initiative díjat nyerte el.

A január 17. és 22. között megrendezett trieszti jubileumi fesztivál szerdai záróestjén Sós Ágnes a díjakat személyesen vette át.

Sós Ágnes Szerelempatak című rendezése egy sajátos hangvételű dokumentumfilm a szerelemről és a vágyakozásról, amely romániai vidéken egy magyar ajkú faluban készült. "A mélyen érzelmes, helyenként sokkoló és szabadszájú alkotás a 80 év feletti, javíthatatlan romantikus Feri szerelmi és szexuális kalandjait követi nyomon a falubéli asszonyokkal, akik legintimebb gondolataikat és álmaikat fedik fel a kamerának" - áll a közleményben.

A Szerelempatakot első ízben a dokumentumfilmek Cannes-jaként számon tartott Amszterdami Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (IDFA) mutatták be a nemzetközi közönségnek tavaly novemberben.

A film az HBO Magyarország és a Magyar Nemzeti Filmalap tavaly októberben kezdődött hosszútávú együttműködése keretében jött létre, melynek célja egészestés kreatív dokumentumfilmek közös létrehozása.
A Szerelempatak című film az HBO-n 2014 februárjában lesz látható.

2014. 01. 23.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

Szifilisz vagy hibás gének?

VIII. Henrik betegségei

Gondolat

A pánik a legtisztább önmagunkkal áll kapcsolatban – interjú Parádi Józseffel

Parádi József neurológus, pszichiáter és pszichoterapeuta sok évvel ezelőtt visszaadta a gyógyszerfelírási engedélyét. Úgy látja, hogy bár bizonyos, súlyos esetekben szükség lehet gyógyszeres kezelésre, a pszichoterápiás munka az elsődleges számára: a tüneteket elsősorban szerencsésebb fenomenológiai úton megérteni és feldolgozni.

Gondolat

A misztikus kék ló

„A művészet a szellemi világhoz vezető híd” – mondta Franz Marc (1880–1916)

Agykutatás

Pszilocibin-kiváltotta élmények hatása

A referált tanulmány szerzői a John Hopkins Egyetem kutatói, akik számos más intézettel együttműködésben folytatnak kutatásokat a pszilocibin hatásáról egészséges önkéntesek részvételével. A pszilocibin (a hallucinogén gombák hatóanyaga)hosszú távú pozitív élményeket okozó hatásáról régóta ismerünk anekdotikus beszámolókat, a tudományos vizsgálatok száma azonban elenyésző.

Klinikum

A biológiai terápia 15 éve - A Figyelő 2015;2

HOLLÓ Péter

Mintegy 15 évvel ezelőtt új fejezet kezdődött a gyógyszergyártásban: megjelentek az első olyan szerek, melyekkel egy adott betegség patomechanizmusába célzottan tudunk a kulcsfontosságú molekulák gátlása révén beavatkozni. Legfőbb jellemzőjük, hogy biotechnológiai úton előállított, fehérjetermészetű molekulák, a gátolni tervezett molekulák vagy receptoraik antitestjei.