Hírvilág

Még mindig találtak melaminnal szennyezett tejtermékeket Kínában

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+


Kínában a rendőrség közel száz embert vett őrizetbe azzal a váddal, hogy részt vettek melaminnal szennyezett tejtermékek gyártásában és forgalmazásában. Mindezt a tilalom ellenére követték el, melyet a 2008-as botrány után vezettek be, amikor legalább hat csecsemő halt meg a vegyszertől. A Xinhua hírügynökség beszámolója szerint a kínai kormány élelmiszerbiztonsági hivatala bejelentette, hogy a hatóságok július óta 40 szennyezett tejtermékkel kapcsolatos esetet vizsgáltak ki, és 96 személyt vettek őrizetbe. Ugyanebben az időszakban összesen 2132 tonna melaminnal, a főként a műanyaggyártásban használt vegyszerrel szennyezett tejport foglaltak le. Ez teljes egészében a 2008-as botrányból megmaradt, illetve a botrányból megmaradt összetevőkből készült por volt. A katasztrófában legalább hat csecsemő meghalt, és további 300 ezer megbetegedett. 2008-ban a kínai tejipart megrázta a hír, miszerint melamint adtak a tejporhoz, hogy így magasabb fehérjetartalmúnak tűnjön. Világszerte óriási mennyiségű, kínai alapanyagot tartalmazó terméket kellett visszahívni. Két személyt kivégeztek a botrányban játszott szerepükért. A hatóságok akkor azt állították, hogy minden gyanús tejport lefoglaltak illetve megsemmisítettek, és ígéretet tettek arra, hogy megtisztítják az egész iparágat. Ennek ellenére azóta újabb és újabb szennyezett termékek bukkantak fel a piacon. Zhao Lianhait, az áldozatok szülei érdekében kampányoló aktivistát a közelmúltban elítélték és bebörtönözték „zavarkeltés” vádjával. Később egészségügyi okokból szabadlábra engedték. Zhao saját blogjában azt írta, megbánta tettét, de támogatói úgy vélik, ez csak kicsikart vallomás lehet. A kormány élelmiszerbiztonsági hivatala elmondta, hogy a letartóztatottak közül tizenhét személyt már elítéltek, ketten közülük életfogytiglani börtönbüntetést kaptak. Az esetek kapcsán harmincöt tisztviselőt elbocsátottak. A hatóságok júliusban bejelentették, hogy 25 ezer tonna szennyezett tejport foglaltak le az év első felében. Forrás: Medipress Kapcsolódó anyagok: Medipress Kapcsolódó anyagok: Az élelmiszerbiztonság kihat vesénk egésszégére is/a>

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

COVID-19

Enyhe tünetmentes, SARS-CoV-2-fertőzött járóbetegeknél észlelt íz- és szagérzékelési változások

A Covid-19-ről szóló beszámolók a betegség súlyosságától függően, tünetileg leggyakrabban a lázat, a fáradtságot, a száraz köhögést, az izomfájdalmat és a légszomjat említik. Ugyanakkor a szerzők tudomása szerint eddig csak egy tanulmány foglalkozott Covid-19 fertőzötteknél a szag- vagy ízérzékelésben bekövetkezett változásokkal, és 34%-os prevalenciát állapítottak meg a kórházban kezeltek körében. Viszont a tanulmány nem közölt adatot a megváltozott érzékelés idejéről és a többi tünethez való viszonyáról.

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.