Hírvilág

Máig lehetett jelentkezni a felsőoktatásba

2013. MÁRCIUS 01.

Szöveg nagyítása:

-
+

Ma éjfélig lehet jelentkezést beadni a felsőoktatási intézmények szeptemberben induló képzéseire, egy felvételiző legfeljebb ötöt jelölhet meg közülük. A szeptemberben induló képzések listája és a jelentkezés tudnivalói a hivatalos kiegészítéssel együtt megtalálhatók a www.felvi.hu honlapon elérhető Felsőoktatási felvételi tájékoztatóban. Fontos, hogy a felvételizők még a jelentkezés benyújtása előtt olvassák át az aktuális szabályokat, a pontszámítási módszereket és az egyéb, az érvényes jelentkezéshez szükséges tudnivalókat. Jelentkezni a www.felvi.hu honlap e-felvételi rendszerén keresztül lehet, így egyszerűen és gyorsan adható be a jelentkezés, a csatolandó dokumentumok beérkezése biztosabb, a hibázási lehetőség pedig minimális, mivel nem lehet nem létező szakot megjelölni, illetve a rendszer szűri az informatikailag értelmezhető hibákat. A rendszerben az adatok elmenthetők, így nem szükséges egyszerre minden információt megadni, az űrlapok kitöltése bármikor folytatható. A végleges jelentkezéseket legkésőbb ma kell rögzíteni, majd március 11-éig hitelesíteni. Akiknek nem áll módjukban elektronikusan jelentkezni, azok a papíralapú jelentkezési lapokat beszerezhetik a képzéseket meghirdető felsőoktatási intézményekben, az Educatio Nonprofit Kft., illetve az Oktatási Hivatal ügyfélszolgálatán, valamint a kormányhivataloknál (ezek elérhetőségei megtalálhatók a www.felvi.hu-n), ott azonban érdemes előzőleg telefonon érdeklődni a jelentkezési lapok átvételének módjáról. Egy felvételiző legfeljebb öt képzést jelölhet meg. Ugyanazon intézmény ugyanazon szakának magyar állami ösztöndíjas és önköltséges képzési formája (ha a képzési szint és a munkarend is megegyezik) továbbra is egy jelentkezési helynek számít, függetlenül attól, hogy két külön sorban kell szerepelniük a jelentkezéskor. A felvételi eljárás alapdíja 9000 forint, ezért összesen három jelentkezési helyet lehet megjelölni. A lehetséges további két hely megjelöléséért egyenként 2000 forint kiegészítő díjat kell fizetni a jelentkezéskor. A minimális pontszámnál magasabb ponthatár kizárólag azokon a képzéseken alakulhat ki, ahol a felsőoktatási intézmény által felvehetőnél többen jelentkeznek, ezért a jelentkezők között eredményük, elért pontszámuk alapján rangsorolni kell. A 2013-as általános felsőoktatási felvételi eljárás során az kerülhet be egyetemre, főiskolára, aki érvényes jelentkezést nyújt be legalább egy jelentkezési helyre március 1-jéig (azaz ma éjfélig), befizette a felvételi eljárási díjat, megfelelő végzettsége van (pl. alapképzés, osztatlan mesterképzés, felsőoktatási szakképzés esetében legalább érettségi). Feltétel továbbá, hogy alapképzésen, osztatlan mesterképzésen a szabályoknak megfelelően kiszámított pontszáma elérje a jogszabályban meghatározott minimumot, a 240-et, felsőoktatási szakképzésben a 200 pontot, mesterképzésen az 50 pontot, néhány állami ösztöndíjas alapszak esetében pedig ennél magasabb pontszámot. Az is bekerülhet, aki jelentkezési helyeinek egyikén eléri az intézményi kapacitások alapján - várhatóan 2013. július 24-én - megállapítandó ponthatárt, továbbá aki megfelel az adott szakon meghatározott egyéb feltételeknek (például egyes szakokon orvosi alkalmasság, egyéb előírt szakképesítés vagy szakképzettség megléte, alkalmassági vizsga teljesítése). A pontszámítás az alapképzéseken, az osztatlan képzéseken és a felsőoktatási szakképzéseken 500 pontos rendszerben történik, vagyis a tanulmányi és az érettségi pontok (maximum 400 pont) mellé különböző jogcímeken legfeljebb 100 többletpont kapható. Mesterképzéseken a jelentkezők maximum 100 pontot szerezhetnek. A pontszámítás szabályait a felsőoktatási intézmények határozzák meg és teszik közzé a www.felvi.hu Egyetemek, főiskolák menüpontban, a meghirdetett képzések mellett. MTI 2013. március 1., péntek

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

COVID-19

A SARS-CoV-2-re adott antitest válasz COVID-19 betegekben

A SARS-CoV-2 vírus fertőzés kapcsán még nem ismerjük pontosan a szervezet antitest válaszát, illetve az antitestek kimutatásának klinikai értékét sem tudjuk még felmérni.

Klinikum

A biológiai terápia leépítésének tapasztalatai rheumatoid arthritisben - A Figyelő 2015;2

ROJKOVICH Bernadette

Rheumatoid arthritisben (RA) a krónikus progresszív ízületi gyulladás krónikus fájdalomhoz, az ízületek destrukciójához, funkciókárosodáshoz, a komorbiditások révén élethosszcsökkenéshez vezet. A krónikus gyulladás minél korábbi megfékezése javítja a betegség hosszú távú lefolyását, az ízületi károsodások kialakulását.

Gondolat

Veszélyben az egyetemek autonómiája?

Tiltakozó közleményekkel „szavaznak” sorra az egyetemek az alapítványi átalakítás, illetve annak intézési módja ellen. Professzorok, munkatársak, hallgatók, legutóbb az MTA doktorai adtak ki hivatalos állásfoglalást. Megkérdeztünk „kívülállókat”, Freund Tamást, az MTA elnökét, Tillmann József filozófus, esztéta, egyetemi tanárt, Fleck Zoltán jogász, szociológust, tanszékvezető egyetemi tanárt a kialakult helyzetről, a folyamatról, illetve Fábián Istvánt, a debreceni egyetem korábbi rektorát is. Többen a tudományos és kutatómunka, az egyetemi autonómia ellehetetlenülésétől félnek, veszélyes ugyanis, ha ezek a szellemi műhelyek politikai irányítás alá kerülnek. Az MTA elnöke kiemelte az egyetemi autonómia tiszteletben tartásának és a döntések előtti tisztázó vitáknak a fontosságát.

Idegtudományok

A depresszió szerotoninelméletét nem támasztják alá bizonyítékok

A Molecular Psyhiatry folyóiratban megjelent közlemény szerzői ezért átfogó áttekintésben (umbrella review) néztek utána valamennyi fellelhető bizonyítéknak, és értékelték az általuk felhasznált szisztematikus áttekintések és metaanalízisek minőségét is (az átfogó áttekintések a kutatási kérdés szempontjából releváns, meglévő szisztematikus áttekintéseket és metaanalíziseket vizsgálják, és a rendelkezésre álló bizonyítékok szintézisének egyik legmagasabb szintjét képviselik). A téma teljes körű lefedése érdekében egy nagy esetszámú genetikai vizsgálatot is bevontak az értékelésbe.

Idegtudományok

A krónikus neurológiai Covid-tünetek hátterében álló mechanizmus

Bár a hosszú Covidnak nevezett krónikus tünetegyüttes diszexekutív szindrómával vagy ködös agyműködéssel járhat, az eddigi vizsgálatok nem találtak a tünetek hátterében encephalitist. Amerikai patológusok most megfejtették a mechanizmust, ami legalábbis részben magyarázhatja a neurológiai tüneteket.