Hírvilág

Magyar tudósok rangos folyóiratokban

2011. DECEMBER 29.



A magyar kutatók a legrangosabb tudományos folyóiratokban publikáltak 2011-ben, a hazai szakemberek a Nature-ben és a Science-ben éppúgy beszámoltak tudományos eredményeikről, mint a Royal Society lapjában vagy az Amerikai Kémiai Társaság kiadványában; a szerzők között biológusok, kémikusok, fizikusok, kutatóorvosok és csillagászok egyaránt megtalálhatók.

Mint a Magyar Tudományos Akadémia honlapján (www.mta.hu) olvasható, jelentős szerepük volt az MTA Atommagkutató Intézete (ATOMKI) munkatársainak a neutron-proton párkölcsönhatás létét bizonyító kísérletben, amelynek eredményét a Nature-ben ismertette a munkát végző nemzetközi kutatócsoport.

Az MTA ATOMKI, valamint Részecske- és Magfizikai Kutatóintézete (MTA KFKI RMKI) kutatóinak nevéhez fűződik az a siker, amelyet egy nemzetközi csoport tagjaiként értek el. A CERN-ben (Európai Nukleáris Kutatási Szervezetben) végzett kutatások során a szakembereknek sikerült megerősíteniük a fizikusok többségének azt a meggyőződését, amely szerint a világegyetem anyag-antianyag aszimmetriája nem a részecske és az antirészecske tulajdonságainak eltéréséből ered. A tudósok az eredményekről a Nature-ben adtak hírt.

Perczel András akadémikus, az MTA-ELTE Fehérjemodellező Kutatócsoportjának vezetője négy külföldi vegyésszel közösen írt tanulmányt a fehérjék feltekeredését meghatározó kölcsönhatásokat vizsgáló kutatásaikról, írásuk az Amerikai Kémiai Társaság folyóiratában, a Journal of the American Chemical Society-ben jelent meg. A kémikusok szerint főként a vasat tartalmazó fehérjéket felépítő molekulákban mutatható ki olyan mágneses magrezonancia jelenség, amelynek vizsgálatával még jobban megismerhető lesz a fehérjék térszerkezete, a stabilizáló erők mibenléte. A Perczel András közreműködésével írt cikket a Nature-ben méltatta két világhírű olasz kutató, Ivano Bertini és Claudio Luchinat, akik további kutatások szempontjából nevezték fontosnak és "friss gondolatokat" ébresztőnek a tanulmányt.

Papp Balázs és Pál Csaba, az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont munkatársai által elért kutatási eredmények, amelyek a Nature két genetikai szaklapjában jelentek meg, "új frontvonalat nyitottak a gének működését számítógépes eljárással vizsgáló rendszerbiológia, valamint a hagyományos genetika és evolúcióbiológia között".

Mint az MTA honlapján olvasható, "alapvetően átírják a hasnyálmirigy működésével, illetve betegségeivel kapcsolatos élettani és kórélettani ismereteinket azok a felfedezések, amelyeket Hegyi Péter, az MTA doktora és munkacsoportja publikált öt közleményben a Gastroenterology, illetve a Gut című folyóiratban. Kutatásaik egyik jelentős eredményeként sok olyan gyógyszertámadási pontot sikerült azonosítaniuk, amelyre a jövőben akár gyógyszeres kezelés építhető. Az így kifejlesztett terápiák pedig nagy valószínűséggel képesek lesznek hatékonyan enyhíteni vagy akár teljesen meggyógyítani a hasnyálmirigy gyulladásos betegségeit".
Újfajta fájdalomcsillapítók kifejlesztését segíthetik elő a legújabb, a TRP (transient receptor potential) ioncsatornákkal kapcsolatos kutatások, amelyekről Bíró Tamás, az MTA Lendület programjának egyik idei díjazottja és három társa számolt be a Nature Reviews in Drug Discovery című szaklapban közölt összefoglaló cikkben. A TRP ioncsatornák képezik az orvostudomány és a gyógyszerfejlesztés egyik legnagyobb érdeklődést kiváltó kutatási területét. A cél olyan szer kifejlesztése, amelynek hatékonysága felér a morfinszármazékokéval, de nem okoz függőséget.

Szokatlan módon nem egy, hanem három csillag alkotja azt a rendszert, amelyet a Derekas Aliz és Kiss László által vezetett 44-tagú nemzetközi kutatócsoport ismertetett a Science magazinban.
"Az MTA Konkoly Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézet tudósai napjaink legpontosabb fényességmérő műszerével, a Kepler-űrtávcsővel találtak rá a különleges trióra. A felfedezett asztrofizikai konfiguráció rendkívül ritka a csillagok világában, hiszen a Kepler-űrtávcső által folyamatosan megfigyelt mintegy 150 ezer csillag közül mindössze egyetlen ilyen rendszert ismerünk. A Lendület-program keretében végzett vizsgálatok során az asztronómusok a HD 181068 elnevezésű, viszonylag fényes csillagról mutatták ki, hogy valójában hármas rendszer, s fő komponense az élete vége felé járó, felfúvódott vörös óriáscsillag".


MTI 2011. december 29., csütörtök

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Egészségpolitika

Módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény

Mindenképpen módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény - állították egybehangzóan munkajogász szakértők egy, az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényről szervezett videókonferencián. Ahogy elfogadhatatlan ennyire méltatlan, elkapkodott, kidolgozatlan és indokolatlanul nehéz körülményeket teremteni, és ilyen választásra kényszeríteni valakit az élethivatását illetően.

Gondolat

Miért vagyunk illetve miért nem vagyunk kaukázusiak?

A paleontológiai leletek és a genetikai vizsgálatok egyértelműen azt mutatják, hogy az emberiség Afrikából származik. Nem kellene használnunk az ezt tagadó, elavult kifejezést.

Gondolat

Veszélyben az egyetemek autonómiája?

Tiltakozó közleményekkel „szavaznak” sorra az egyetemek az alapítványi átalakítás, illetve annak intézési módja ellen. Professzorok, munkatársak, hallgatók, legutóbb az MTA doktorai adtak ki hivatalos állásfoglalást. Megkérdeztünk „kívülállókat”, Freund Tamást, az MTA elnökét, Tillmann József filozófus, esztéta, egyetemi tanárt, Fleck Zoltán jogász, szociológust, tanszékvezető egyetemi tanárt a kialakult helyzetről, a folyamatról, illetve Fábián Istvánt, a debreceni egyetem korábbi rektorát is. Többen a tudományos és kutatómunka, az egyetemi autonómia ellehetetlenülésétől félnek, veszélyes ugyanis, ha ezek a szellemi műhelyek politikai irányítás alá kerülnek. Az MTA elnöke kiemelte az egyetemi autonómia tiszteletben tartásának és a döntések előtti tisztázó vitáknak a fontosságát.

Gondolat

A szem és a látás a Bibliában

RÁCZ Péter

A látásra vonatkozó igehelyek és értelmezésük, szimbolikus jelentőségük a Bibliában.