Magyar modernizmus indulása
2013. DECEMBER 16.
2013. DECEMBER 16.
Szöveg nagyítása:
Francois Gachot francia író, pedagógus, a magyarországi francia nagykövetség attaséjának egykori gyűjteménye is szerepel a Kieselbach Galéria 19-20. századi festményeket felvonultató téli árverésén, december 21-én a budapesti Marriott Hotelben. Több mint fél évszázad után került vissza Magyarországra Francois Gachot egykori gyűjteménye, amely 13 festményt, köztük Czóbel Béla több vásznát és grafikáját, Márffy Ödön csendéletét és Rippl-Rónai József korai pasztelljét tartalmazta. Emellett Benczúr Gyula, Hollósy Simon, Tihanyi Lajos, Paál László és Aba-Novák Vilmos alkotásait kínálja a 204 tételt felvonultató téli aukció. Francois Gachot 1924 novemberében jött Magyarországra, elsősorban azért, hogy franciát oktasson Budapesten, emellett a francia kulturális intézet igazgatói posztját is betöltötte. Gachot néhány év alatt megtanult magyarul és megismerkedett a korabeli szellemi élet legjobbjaival, 1926-tól a Nyugat folyóiratban is publikált. Gyűjteményében a két világháború közötti magyar képzőművészet franciás irányultságú, lírai alkotásait válogatta össze. 1956 után a francia követség attaséjaként dolgozó írónak el kellett hagynia az országot. A gyűjteményből Márffy Ödön Szőlős csendélet című olajfestményét másfél millió forinttól kínálják az árverésen, míg Ámos Imre 1937-ben keletkezett önarcképére 1,2 millió forinttól indul a licit. Czóbel Béla alkotásai közül a Fehér ruhás lány és a Fiatal lány szobában című olajképekre 2,5-2,5 millió forinttól licitálhatnak az érdeklődők. Rippl-Rónai József Három mopszli című korai pasztelljét 5 millió forinttól kínálják. Szintén 5 millió forinttól kelhet el Farkas István 1938-ra datált Parkban című alkotása. Az aukció anyagának egyik figyelemre méltó, múzeumi darabja Paál László 1873-as Eső után, őszi hangulat című tájképe, amelynek kikiáltási ára 15 millió forint. A 19. századi klasszikusok közül kiemelkedik Hollósy Simon zsánerképe, a Két tűz között, amelyen a mücheni iskolára jellemző kompozíciót alkalmazott a művész: szereplőit egy ablak elé helyezte el. Az olajkép kikiáltási ára 8,5 millió forint. Az aukció anyagában a magyar modernizmus indulását olyan festmények képviselik, mint Bornemisza Géza Kilátás a hegyre című korai, fauve-os karakterű vászna, amely először az 1912-es Nagybánya-kiállításon szerepelt közönség előtt és amelyet 12 millió forinttól kínálnak az aukción. A Nyolcak művészeinek cézanne-i ihletésű festői világát idézi Tihanyi Lajos Csendélet kék üvegpalackkal című képe, amelyért 22 millió forinttól licitálhatnak az érdeklődők. A két világháború közötti évtizedek festészetéből többek között Czóbel Béla kerti csendélete emelkedik ki, valamint Aba-Novák Vilmos Magyar hegyi falu című nagyméretű alkotása, amely a festő érett korszakának egyik főműve - olvasható a galéria tájékoztatójában. 2013. december 16., hétfő
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Egészségpolitika
A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.
Idegtudományok
Az agyak közötti szinkronitás szintje – ami minél erősebb, annál nagyobb élvezettel jár – szociális állatoknál, így az embernél is, előre jelzi a kapcsolat minőségét, állítja a gyorsan növekvő új kutatási terület, a kollektív idegtudomány.
A magányosság 1,4-szeresre növeli a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát, míg számos gyógyszer szedése csökkenti, még több gyógyszer pedig növeli incidenciáját.
Egészségpolitika
Interjú Sinkó Eszterrel, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ egészségügyi közgazdászával. Meglátása szerint az egészségügy jelenleg „betegelhárító üzemmódban” dolgozik, zajlik az összeomlása.
„Ez egy veszélyes irány” – az eLitMednek nyilatkozó szakértőkkel értékeltük a jelenlegi helyzetet, illetve a most elfogadott salátatörvény részleteit.
A Covid-19 jövője
A Magyar Nephrologiai Társaság 2023-ban meghirdetett pályázatai
1.
2.
3.
4.
5.
Egészségpolitika
Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”1.
2.
3.
Ideggyógyászati Szemle
[Visszatérő, egyidejű központi idegrendszeri demyelinisatio perifériás demyelinisatióval/nodopathiával – egy szeronegatív beteg esete]4.
5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás