Hírvilág

Magyar Fenntarthatósági Csúcs

2013. OKTÓBER 23.

Szöveg nagyítása:

-
+

A felelősen gondolkodó és cselekvő emberek éves találkozója Fókuszban az értékváltás szükségessége Konferencia és kiállítás Időpont: 2013. november 20., 9.00–17.00 Helyszín: Budapest „A fenntartható fejlődés olyan fejlődés, amely kielégíti a jelen szükségleteit anélkül, hogy veszélyeztetné a jövő nemzedék esélyeit arra, hogy ők is kielégíthessék szükségleteiket.” Gro Harlem Brundtland 2013 novemberében negyedik alkalommal gyűlnek össze a felelősen gondolkodó emberek Magyarországon, hogy megvitassák, hol tartunk mi, magyarok a fenntartható fejlődés, vagyis élhető világunk fennmaradása érdekében. A Magyar Fenntarthatósági Csúcs 2013 konferencia fókuszában az értékváltás szükségessége áll. Esélyünk az élhető világ visszaállítására és megtartására ugyanis valószínűleg csak akkor lesz, ha minél többen változtatjuk meg az életünkben eddig követett értékrendünket, gondolkodásunkat. Fővédnökök: Láng István akadémikus, a Brundtland Bizottság tagja László Ervin, a Budapest Klub alapító elnöke, világhírű filozófus, író Juhász Árpád geológus Plenáris előadások Meghívott előadók: Dr. Náray Szabó Gábor, a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács társelnöke: Konzervatív evolúció: út a fenntarthatósághoz Botos Katalin professor emeritus, Szegedi Egyetem: Milyen gazdasági gondolkodásmódra van szükség a világban, mely mentén a profitérdekek és a fenntarthatóság érdekei szinkronban tarthatók? Faragó Tibor címzetes egyetemi tanár: Melyek ma a nemzetközi porondon a fejlesztési és fenntarthatósági célok? Gyulai Iván, az Ökológiai Intézet a Fenntarthatóságért igazgatója: Fenntartható fejlődés és fenntartható gazdasági növekedés? Együtt nem megy. Hetesi Zsolt fizikus, ELTE TTK: Víznagyhatalom vagyunk, és sivatagosodik az Alföld. Visszafordítható a folyamat? Hízó Ferenc zöldgazdaság fejlesztéséért, klímapolitikáért felelős helyettes államtitkár, NFM Juhász Árpád geológus professzor: A szén-dioxid múltja és jövője. Kerekes Sándor egyetemi tanár, Corvinus Egyetem: Hicks-től a reciprocitásig. Miért kell az emberi kapcsolatokban a kiszolgáltatottságot mellőzni? László Ervin professzor, a Budapest Klub alapítója: Minden a tudatban dől el. Az etika szerepe világunk fennmaradásában. Tóth Gergely, a KÖVET Egyesület a Fenntartható Gazdálkodásért főtitkára: Hol és hogyan kezdődjön a paradigmaváltás? Kerekasztal-beszélgetések 1. A magyar társadalom, gazdaság, politika értékrendjében megtalálható és tetten érhető-e a felelősség a fenntartható fejlődésért. Javultak vagy romlottak a felelős létezés esélyei hazánkban? Gazdaságpolitikai, társadalompolitikai kerekasztal A közönség bevonása SMS-falon 2. Az üzleti szektor felelőssége munkatársai, a környezet és a társadalom iránt. Az üzleti szereplők kerekasztala Beszélgetésben részt vevők: Dakó Andrea partnerkapcsolati igazgató, Magnet Magyar Közösségi Bank; Kedves Gáborné környezetvédelmi és minőségirányítási felelős, Ricoh Hungary; és még 3 személy egyeztetés alatt. A közönség bevonása SMS-falon Benne: Jó példák bemutatása (Best Practice előadások) − Magnet Magyar Közösségi Bank − Unilever Magyarország Kft. Dialógusok 1. A moralitás, az üzleti etika fogalmának és tartalmának értelmezése a fenntartható fejlődés szemszögéből. Van-e átjárás az etika, moralitás, tisztesség, becsület stb. fogalmak és az üzlet, a profitszemlélet között? Dialógus a közönség bevonásával (Élőbeszélgetés) Véleményvezérek, felkért hozzászólók 2. Hogyan állunk a fosszilis kontra megújuló, alternatív energia csatájában? Jó példák a gazdaságból. Kezd jó üzletté válni a környezettudatosságot hordozó termék, szolgáltatás? Dialógus a közönség bevonásával (Élőbeszélgetés) Véleményvezérek, felkért hozzászólók 3. Mentális és fizikai állapotunk okai és annak hatása a környezetünkre, munkánkra, az egész társadalom állapotára. Mit teszünk egymással? Van-e esélye az egymásra tekintettel élés tömeges elterjedésének? Dialógus a közönség bevonásával (Élőbeszélgetés) Véleményvezérek, felkért hozzászólók A dialógusokban: Best Practice előadások (beépítve az élőbeszélgetésekbe!) A beszélgetések meghívott résztvevői: Beke Zsuzsanna kommunikációs igazgató, Richter Gedeon Nyrt., Brezovits László igazgató, Környezettudományi Intézet Alapítvány, Dakó Andrea partnerkapcsolati igazgató, Magnet Magyar Közösségi Bank, Dinya László innovációs igazgató, Károly Róbert Főiskola, Dzubay László igazgató, MGYOSZ Környezetvédelmi és Infrastrukturális Igazgatóság, Gazsi Zoltán ügyvezető igazgató, Eisberg Hungary Kft., Gyenes András ügyvezető igazgató, Unilever Magyarország Kft., Kedves Gáborné környezetvédelmi és minőségirányítási felelős, Ricoh Hungary, Kovács Lajos elnök, Klímabarát Települések Szövetsége, Petrik Ida igazgató, Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH), Radácsi László CSR-szakértő, Budapesti Gazdasági Főiskola, Ruzsa Ágota igazgató, SOL Intézet, Schmuck Erzsébet társelnök, Magyar Természetvédők Szövetsége, Szabó György elnök, Menedzserek Országos Szövetsége, Szeles Péter elnök, Magyar PR-Szövetség, Tóbiás József társelnök, Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács (MSZP). Jelentkezés: https://www.piacesprofit.hu/konferenciakozpont/magyar-fenntarthatosagi-csucs-2013/ 2013. október 8. A tematikaváltoztatás jogát fenntartjuk. (x)

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Ökológia

Túlfogyasztás és lelki kiteljesedés – Gyulai Iván új kötetéről

A szerző ökológus, a hazai környezet-, és természetvédelem ismert szakembere és a fenntartható fejlődés fáradhatatlan kutatója és propagátora. Gyulai Iván e kötetében a fenntartható fejlődés koncepcióját mutatja be. Nagyon világosan, közérthetően, rendszerszemléletben. Onnan indul el, hogy a megközelítésmód fókuszában nem az emberi igények, hanem a szükségletek kielégítésének biztosítása áll. Ez a kérdéskör magyar irodalmában gyakran összekeveredik.

Ökológia

Minamata kór – Valami új a nap alatt

A kötet alapján teljes bizonyossággal látható, hogy a klíma változása, a tiszta ivóvíz hiánya, a lecsökkent biológiai sokféleség rengeteg viszontagságot hoz még az emberiség számára.

Ökológia

Mennyi az elég?

Az SZVT Kutatási és Fejlesztési Központ székházában került sor arra az interaktív konferenciára, melynek témája Gyulai Iván „Fenntartható fejlődés” tanulmányának három fejezete volt. Az egyes fejezetekhez korreferátumok hangzottak el Gyulai Iván rövid ismertetőit követően, majd a hallgatóság oszthatta meg észrevételeit...

Ökológia

A boldogság közgazdaságtana

Elmondható, hogy a piacok leginkább a boldogtalan és elégedetlen fogyasztókra várnak. Ők ugyanis a vásárlói azoknak a nagy mennyiségben előállított komforttermékeknek – pl. cipők, autók, TV-k -, amelyek használata rövidtávon közvetlen ösztönzést és kellemes érzetet nyújt. Azonban ezeknek a termékeknek gyorsan csökken a hasznosságuk, sőt tartós fogyasztásuk hosszútávon függőséghez vezet(het), ugyanis a múltbeli örömérzet megszerzéséhez a jelenben még több komfortjószágot kell fogyasztani.

Ökológia

Szuperterjesztők és az ökológiai immunológia

Ez az összefoglaló a betegség-ökológia és az ökológiai immunológia erősödő fogalmi és tapasztalati összefüggéseit tárgyalja. Leírja ezen két terület lehetséges összefonódási vonatkozásait kitérve a szuperterjesztők és kulcsgazdák fertőző betegségekben betöltött szerepére, a környezeti tényezők hatására, a beteg közérzetre,mint immunológiai tényezőre és a társuló fertőzések következményeire és immunfolyamataira.