Hírvilág

Kritikus állapotok az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben

2012. JÚLIUS 18.


Kevés az ápoló, a pszichológus és a pszichiáter, az infrastruktúra rendkívül leromlott állapotban van - összegezték tapasztalataikat az alapvető emberi jogok biztosának munkatársai, amikor ismét helyszíni vizsgálatot tartottak az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben (IMEI).

Az IMEI csak azért működik, mert vannak, akik működtetik, közben pedig késik az új büntetés-végrehajtási egészségügyi központ létrehozása - olvasható az ombudsman hivatalának szerdai közleményében.

Az IMEI elköltöztetése, a büntetés-végrehajtás összevont egészségügyi intézményének létrehozása régóta napirenden van, ám a helyszín megjelölésén kívül eddig érdemi előrelépés nem történt. Az alapvető jogok biztosának munkatársai egy korábbi vizsgálat után nemrég ismét az IMEI-ben jártak, és változatlanul azt látták, hogy a leromlott állapotú épületek nem alkalmasak kórház működtetésére, nem akadálymentesek, lift nincs bennük, holott testi fogyatékossággal élőket is gondoznak az intézetben.

A vizsgálat résztvevői aggályosnak tartják, hogy az egymástól több száz méterre lévő három épületben éjszaka két-két ápoló és mindössze egy ügyeletes orvos van szolgálatban, egyes kórtermekben pedig nagy a zsúfoltság.

Továbbra is súlyos gond, hogy a létszámstop miatt nem tudnak ápolókat felvenni, a pszichiáterek átlagéletkora 70 év körül van, a szakorvosi utánpótlás pedig nem megoldott - áll a közleményben.
A vizsgálat szerint előrelépés, hogy - a kényszergyógykezeltek osztályainak kivételével - valamennyi kórteremben van kamera, ám nem biztosított a felvételeket rögzítő monitor 24 órás, szakszerű figyelése.

Az ombudsman vizsgálati jelentése hamarosan elkészül, amelyet ajánlásokkal kiegészítve megküldenek az érintetteknek - zárul az ombudsman hivatalának közleménye.



MTI 2012. július 18., szerda

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Kapcsolódó anyagok

Agykutatás

Az agyi plaszticitás kulcsa

A felnőtt korban született neuronok jóval a neurogenezis hanyatlása után is hozzájárulnak az agy flexibilitásához, állapította meg a Journal of Neuroscience tanulmánya.

Gondolat

Veszélyben az egyetemek autonómiája?

Tiltakozó közleményekkel „szavaznak” sorra az egyetemek az alapítványi átalakítás, illetve annak intézési módja ellen. Professzorok, munkatársak, hallgatók, legutóbb az MTA doktorai adtak ki hivatalos állásfoglalást. Megkérdeztünk „kívülállókat”, Freund Tamást, az MTA elnökét, Tillmann József filozófus, esztéta, egyetemi tanárt, Fleck Zoltán jogász, szociológust, tanszékvezető egyetemi tanárt a kialakult helyzetről, a folyamatról, illetve Fábián Istvánt, a debreceni egyetem korábbi rektorát is. Többen a tudományos és kutatómunka, az egyetemi autonómia ellehetetlenülésétől félnek, veszélyes ugyanis, ha ezek a szellemi műhelyek politikai irányítás alá kerülnek. Az MTA elnöke kiemelte az egyetemi autonómia tiszteletben tartásának és a döntések előtti tisztázó vitáknak a fontosságát.

Agykutatás

A drogok hatása az agyra

A kábítószerélvezet valószínűleg a „gondolkodás nélküli cselekvés” veleszületett hajlamához köthető. Legalábbis ezt mutatták ki a kutatók mesterséges stimulánst használó testvérek vizsgálata alapján.

Hírvilág

Az infectiv endocarditis megelőzése szívbillentyű-betegségben szenvedők esetében

Az American College of Cardiology és az American Heart Association utoljára 2006-ban közölt irányelveket a szívbillentyű-betegség kezelésére. Azóta az infectiv endocarditis (IE) megelőzésével kapcsolatban számos új eredmény született, amelyek szükségessé tették az irányelvek jelen frissítését. Egyes szakembereket meglephetnek majd az irányelvek, amelyek jelentősen eltérnek a korábbiaktól…

Klinikum

A humán immunrendszer rendszerelvű megközelítése

A nukleotidpolimorfizmusok kutatása révén kiderült, hogy az autoimmun betegségek kialakulásában nagyon kis hatáserősséggel nagyon sok genetikai lokusz közreműködik, és itt is kiderült, hogy egy-egy kórkép molekuláris heterogenitása – pl. SLE esetén – milyen óriási. E betegségek kezelését forradalmasította a biologikumok rendszerimmunológiának köszönhető bevezetése.