Hírvilág

Korábban mennek nyugdíjba a cukorbetegek

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+


A cukorbetegek gyakrabban vonulnak nyugdíjba illetve betegállományba 50-es éveikben, mint nem cukorbeteg munkatársaik, még akkor is, ha azonos munkakörben dolgoznak – derült ki a francia nemzeti gáz- és elektromos vállalat 3000 alkalmazottjának adatait elemezve. „A cukorbetegség többféle módon gátolja a munkaképességet” - magyarázza Dr. Rosemary Dray-Spira, a francia nemzeti kutatóintézet (INSERM) rangidős kutatója. „Például a látásromlás, az idegi károsodások megnehezítik a mozgást, nem beszélve a végtagvesztésekről melyek szintén gátolják azt, hogy a betegek dolgozhassanak." A cukorbetegség gyakran fokozza a szív-érrendszeri és vesebetegségek előfordulási valószínűségét is. A kövérség a cukorbetegség egyik fő kockázati tényezője, a kutatási eredmények szerint éppen ez az, ami a munkaképességet a legnagyobb mértékben befolyásolja. A közlemény a Diabetes Care című szaklapban jelent meg. Korábban 2004-ben foglalkozott a témával egy amerikai közlemény. Az 50-es éveikben járó cukorbetegek kisebb valószínűséggel dolgoztak, mint nem beteg társaik. 1992 és 2000 között 4,4 milliárd dollár bevételkiesést jelentett az idő előtti nyugdíjazás és 32 milliárd dollárt munkaképesség csökkenés miatt a betegség. Az eredmények alátámasztják, hogy a cukorbetegségnek „jelentős szociális és gazdasági következményei vannak a beteg, a munkáltató és a társadalom számára”. A vizsgált vállalatnál 1989 és 2007 között 506 alkalmazottnál ismerték fel a betegséget. Adataikat egyenként öt-öt nem cukorbeteg, azonos korú és munkakörű dolgozóéval vetették össze. A betegek kisebb valószínűséggel dolgoztak 50-es éveik közepére (55 éves korukban 52 illetve 66 százalékban). 60 éves korra, mely egyben a francia nyugdíjkorhatár is, a különbség csak tovább fokozódott. (10 százalékuk dolgozott szemben a nem betegek 13 százalékával). Ráadásul 100 cukorbetegből 5 volt addigra rokkantnyugdíjas, ami közel ötször annyi, mint a nem cukorbetegek közötti arány. Franciaországban elég alacsony a nyugdíjkorhatár, és jól hozzáférhető az egészségügyi ellátás. Olyan országokban, ahol magasabb a nyugdíjkorhatár illetve nincs alanyi jogon járó egészségügyi ellátás, mint például az USA-ban, a cukorbetegség gazdasági hatásai még jelentősebbek. „Vizsgálatunkból kiderül, hogy nagyon fontos odafigyelni a cukorbetegségre, azért is, hogy a dolgozók munkaképesek maradhassanak” - írták a kutatók. AZ USA-ban körülbelül 26 millió cukorbeteget tartanak számon. Többségük 2-es típusú cukorbeteg, ami még szorosabban összefügg a kövérséggel. Ha Amerikában továbbra sem nyer teret az egészséges életmód (mozgásszegényen élnek, túl sok kalóriát juttatnak szervezetükbe, ezért kövérekké válnak) 2050-re a becslések szerint a lakosság egyharmada cukorbeteg lesz. Kapcsolódó anyagok: Étrendi változtatásokkal csökkenthető a cukorbetegség kockázata

Húsz év alatt duplájára emelkedett az elhízottak száma

Együttműködés a 2-es típusú diabates megelőzésére

Megduplázódhat a cukorbetegek száma 20 év múlva

Kétszer annyian lehetnek cukorbetegek, mint ahányan tudnak róla

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

COVID-19

A SARS-CoV-2-re adott antitest válasz COVID-19 betegekben

A SARS-CoV-2 vírus fertőzés kapcsán még nem ismerjük pontosan a szervezet antitest válaszát, illetve az antitestek kimutatásának klinikai értékét sem tudjuk még felmérni.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

PharmaPraxis

Modern kötszerek tudatos választása és alkalmazása a gyógyszertárban

LÉGRÁDI Péter

A megfelelő kötszer kiválasztásának alapja és fő célja, hogy az gyors és optimális sebgyógyulást eredményezzen, csökkentse a fájdalmat, kontrollálja a seb bakteriális állapotát, védjen az infekció ellen, abszorbeálja a sebváladékot, a lehető legkevésbé zavarja a beteget és javítsa az életminőséget. Az alábbi cikkben a modern sebtisztítás, -fertőtlenítés és -kötözés metódusát és eszközeit ismertetjük.