Hírvilág

Szöveg nagyítása:

-
+


Táncra perdült szombat este a Könyvek éjszakáján a 83. Ünnepi Könyvhét közönsége, a kiadók borokkal, pogácsával, házi süteményekkel kínálták a fesztiválvendégeket.

Az időnként eleredő eső sem zavarta meg a 83. Ünnepi Könyvhét immár hagyományos rendezvényét, a Könyvek éjszakáját, amelyre a kiadók az idén is rendhagyó programokkal készültek. Estére több standon előkerült a gitár, írók, meghívott zenészek varázsoltak laza hangulatot a budapesti Vörösmarty térre. A Jelenkor Kiadó standjánál például fiatal írók olvastak fel műveikből, az elhangzó szövegek között két gitárral rögtönöztek átkötő zenét.
A leghosszabb sor a Helikon Kiadó standjánál kígyózott ahol, Böjte Csaba ferences rendi szerzetes dedikálta új könyvét, A szeretet bölcsőjét.

Sokan dedikáltatták Parti Nagy Lajossal is új könyvét, a Fülkeforr és vidéke - Magyar mesék című kötetet a Magvető Kiadó standjánál. A dedikálást a már hagyományosnak számító borozás követte, a kiadó az idén is írókat kért fel arra, hogy vendégeljék meg az olvasókat. A szerzők, Esterházy Péter, Grecsó Krisztián, Závada Pál és Parti Nagy Lajos mindenkinek teletöltötték a poharát, ha kérte. A Scolar Kiadónál házi süteménnyel és borral vendégelték meg az arra járókat, az egyik gyerekkönyvkiadónál málnafröccs, a Librinél pedig egy tequila sunrise koktél várta a vásárlókat.

Az Oroszlános kútnál felállított színpad előtt mintegy százan perdültek táncra, a tömeget nem zavarta az sem, hogy néhány méterrel arrébb szintén élőzene szórakoztatta a közönséget.

A kiadók arról számoltak be, hogy pénteken nem volt erős forgalom, de ezt a szombaton kilátogató közönség némiképp kompenzálta.



MTI 2012. június 9., szombat

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

Pszichiátria és medikalizáció A pszichiatrizálás okai

KOVÁCS József

A pszichiatrizálás szakaszai A XX. században, a pszichiátriai betegség határainak a kitolásával természetesen a betegek száma is folyamatosan nőtt. A XIX. században a pszichiátria illetékességi körébe főképpen a pszichotikus betegek tartoztak, a XX. század elején ez kiegészült a neurotikus betegekkel, a XX. század második felében pedig számos olyan tünetet is pszichiátriai betegségnek kezdtek tekinteni, amelyeket korábban nem tekintettek volna annak

Gondolat

A kifutó veszélyei

Az evészavarok az elmúlt évtizedben kitüntetett figyelmet kaptak a pszichiátriai szakirodalomban. Ennek fő oka, hogy az anorexia nervosa és a bulimia nervosa viszonylag gyakori mentális betegségekké váltak, de újfajta evészavarokról (például: izomdiszmorfia, orthorexia nervosa, purgáló zavar) is egyre több kutatás születik.

Gondolat

Amikor az orvos egyben filozófus is volt

Habár a filozófusok, a bölcsesség szeretői minden korban kevesen vannak, a filozófiának léteznek sűrűsödési időszakai. Ilyen koncentrált periódus volt az ókori görög (athéni) civilizáció aranykora. A medicina értékrendjét, metafizikáját (az aktív eutanázia és a magzatelhajtás tilalmát, „a beteg java a legfőbb törvény” -t) az aszklépioszi hagyomány alapján kinyilatkoztató, s az empirikusan vizsgálható fizikai hatóokról szóló kórtani elméletét (humorálpatológia) úgyszintén megteremtő Hippokratész kilenc évvel volt fiatalabb Szókratésznél, s amikor meghalt, Platón már az ötvenedik életévébe lépett.

Gondolat

Buddhizmus a hazai gyakorló szempontjából

BRYS Zoltán

Gánti Bence a buddhizmus rendkívül szerteágazó, sokszor ellentmondásos bölcseletének és gyakorlatainak bemutatására vállalkozik új kötetében. Aktuális téma, hiszen hazánkban is több buddhista iskola működik, és a reneszánszát élő New Age mozgalom is részben a hinajána, a tibeti és a zen buddhista hagyományokból táplálkozik.

Gondolat

Mire képes az ember, mire képtelen? Mire hajlandó és mire hajlamos?

Mindannyiunkban élnek válaszok a fenti kérdéseket illetően. Mind rendelkezünk egyfajta realitással, a mindennapjainkat észrevétlenül meghatározó ember- és világképpel. Rutger Bregman, korunk egyik kiemelkedő, holland származású történésze 2020-ban megjelent nemzetközi bestsellerében arra vállalkozik, hogy forgasson egyet látásmódunk kaleidoszkópján. Ráadásul szofisztikált humorral, világos, inspiráló gondolatmenetekkel és személyes hangvétellel. Talán többünknek volt kedvenc tanára, aki egyszerre volt intelligens, közvetlen és szórakoztató. Bregman e kötetben épp ilyen.