Hírvilág

Könyörtelennek lenni az undorító eszmékkel szemben

2013. JÚNIUS 07.

Szöveg nagyítása:

-
+

Manuel Valls francia belügyminiszter pénteken úgy nyilatkozott, hogy a szélsőjobboldali csoportokat "valószínűleg" feloszlatják, miután bőrfejűek halálosan bántalmaztak egy antifasiszta fiatalt. "Megcsináljuk, valószínűleg, de kell hozzá egy kis idő, sok határozottság, a megfelelő megoldás és az eljárások tiszteletben tartása" - válaszolta Valls arra az újságírói kérdésre, hogy a kormány feloszlatja-e a szélsőjobboldali csoportokat. A miniszter szerint a köztársaságnak "könyörtelennek" kell lennie és "harcolnia kell azon undorító eszmék ellen, amelyek történelmünk legsötétebb óráit idézik". A 19 éves Clément Mérichet politológus-hallgató egy antifasiszta diákszervezet tagja volt. Mielőtt a nyílt utcán végzetes ütést kapta, társaival együtt szóváltásba keveredett egy radikális szélsőjobboldali szervezethez, a Fiatal Nacionalista Forradalmi Csoporthoz (Jeune Nationaliste Révolutionnaire - Groupe JNR) tartozó bőrfejűekkel, akik közül az egyik bokszerrel megütötte. A diák a helyszínen elvesztette az eszméletét és soha többet nem tért magához. Csütörtök délután halt meg egy párizsi kórházban. Az ügy hatalmas felháborodást váltott ki: csütörtök este összesen 15 ezren vettek részt a fiatalember emlékére országszerte rendezett mintegy 70 tüntetésen. A rendőrség összesen nyolc, a szélsőjobboldalhoz köthető személyt vett őrizetbe a tragédia miatt, köztük a feltételezett elkövetőt, egy 20 éves férfit. A belügyminiszter szerint az "ilyen jellegű események sajnos egyre gyakoribbak". Szavai szerint "néhány száz egyénről" van szó, akik viszont "nagyon erőszakosak, rasszisták, antiszemiták és idegengyűlölők", valamint "vitatják a köztársaság tekintélyét, sőt meg is akarják dönteni a köztársaságot." A pénteki lapok szerkesztőségi írásai a tragédiát párhuzamba állították az azonos neműek házasságának törvényesítése elleni tömegtüntetéseken az elmúlt hetekben elszaporodott incidensekkel. A törvénytervezet ellen - amelyet múlt hónapban fogadott el a parlament - hónapokon át tartottak a jobboldali ellenzék és a katolikus egyház által támogatott tömegtüntetések, amelyek fokozatosan radikalizálódtak, s a megmozdulások végén szélsőjobboldali randalírozók rendszeresen összecsaptak a rendőrséggel. "Tény, hogy több hete, több hónapja láttuk, hogy a szélsőjobboldali csoportok megjelentek a melegházasság elleni megmozdulásokon és ezek a csoportok veszélyesek" - emlékeztetett rá a belügyminiszter. Az ellenzéki jobboldal egyébként azt kérte, hogy az erőszakot alkalmazó szélsőjobboldali csoportok mellett a szélsőbaloldali mozgalmakat is oszlassa fel a belügyminisztérium. Manuel Valls ezt visszautasította. "Ez nem alkalmas pillanat a csúsztatásokra. A szélsőjobboldali csoportok azok, amelyek hónapok óta gyűlölködnek. Nem szabad összekeverni ezt a beszédmódot azokkal az emberekkel, akik ilyen vagy olyan módon felveszik a harcot a fasizmus ellen" - fogalmazott a Barcelonában született, katalán származású belügyminiszter. Hozzátette: "Spanyol családból jövök. Én pontosan tudom, hogy milyen volt a fasizmus Spanyolországban". MTI 2013. június 7., péntek

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

COVID-19

A SARS-CoV-2-re adott antitest válasz COVID-19 betegekben

A SARS-CoV-2 vírus fertőzés kapcsán még nem ismerjük pontosan a szervezet antitest válaszát, illetve az antitestek kimutatásának klinikai értékét sem tudjuk még felmérni.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

COVID-19

COVID-19: gasztrointesztinális tünetek

A szerzők szerkesztőségi levél formájában hívják fel a figyelmet arra, hogy a 2019 decembere óta világjárvánnyá lett coronavírus betegség 2019 (COVID-19) okozója, az új coronavirus (SARS-CoV-2) az ismert légzőszervi panaszok mellett gasztrointesztinális tüneteket is okozhat. Enyhe tünetekről van szó: émelygés, hányinger, nem súlyos hasmenés, melyeknek összefüggését a járvánnyal gyakran nem ismerik fel, jóllehet egyértelműen kimutatható a SARS-CoV-jelenléte a tápcsatornából vett biopsziás anyagban éppúgy, mint a székletben. Az emésztőszervi tünetek megelőzhetik a légúti tüneteket. A kezdeti tünetek felismerése nagy jelentőségű, mert lehetővé teszi a fertőzés korai diagnózisát és a beteg izolálását, még a léguti tünetek megjelenése előtt. Jelenleg nem tisztázott fontos szempont a fertőzőképesség megállapítása a gasztrointesztinális COVID-19 eseteiben.

Egészségpolitika

Módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény

Mindenképpen módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény – állították egybehangzóan munkajogász szakértők egy, az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényről szervezett videókonferencián. Ahogy elfogadhatatlan ennyire méltatlan, elkapkodott, kidolgozatlan és indokolatlanul nehéz körülményeket teremteni, és ilyen választásra kényszeríteni valakit az élethivatását illetően.

PharmaPraxis

Antimikrobás szerek a patikai gyakorlatban

TÓSAKI Árpád

A baktériumfertőzés esetén alkalmazható készítmények széles tárháza áll a gyógyítók rendelkezésére. Egyes csoportjaik eltérő hatásmechanizmussal pusztítják el a kórokozókat. Jelen cikkben a baktériumok sejtfalszintézisére ható gyógyszerekkel ismerkedünk meg részletesebben.