Kólibaktérium terjeszti a járványt Németországban
2011. AUGUSZTUS 15.
2011. AUGUSZTUS 15.
Szöveg nagyítása:
Németországban nagy riadalmat okoz az Escherichia coli baktérium kiterjedt járványa, amely eddig három ember halálát okozta, és valószínűleg százakat megfertőzött.
Legalább 80 ember fogyasztotta el a fertőzött élelmiszer nyersanyagában lévő veszélyes EHEC törzsét az elmúlt két hétben, és további 350 gyanús esetről tudnak. 2010-ben egész évben összesen 1000 EHEC fertőzés történt.
A mostani járvány főként a fiatal nőket veszélyezteti, és az egyik elmélet szerint fertőzött saláta terjeszti a baktériumot. Bár a halálesetek pontos okát orvosi tesztekkel még nem állapították meg, mindhárom áldozat nő, ketten 80 éven felüliek, egy pedig 24 éves volt.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint az E. coli baktérium természetes módon előfordul az emberi bélrendszerben, és legtöbb törzse ártalmatlan. Az emberi szervezetbe főként fertőzött élelmiszerek, például nyers vagy rosszul átsütött darált hús termékek és pasztörizálatlan tej fogyasztásával, valamint állatürülékkel fertőzött víz és élelmiszer, illetve ételkészítés során keresztfertőzés útján juthat. Az EHEC baktériumtörzs hemolitikus urémiás szindrómát (HUS) okozhat, amely akut veseelégtelenséggel jár, és görcsök, stroke és kóma kialakulásához vezethet.
Reinhard Burger, a német Robert Koch Intézet szakértője elmondta, hogy az országban általában 50-60 HUS esetet tapasztalnak évente, a jelenlegi járvány alatt azonban már 80-ra nőtt az ilyen esetek száma. Burger hozzátette, hogy a járvány forrását egyelőre nem sikerült azonosítani, de a magas esetszámot tekintve valószínűleg még több haláleset fog bekövetkezni.
A járványügyi szakértők szerint a járvány nem jellegzetesen egy korosztályt érint, és az EHEC törzsre nem jellemző módon főként a fiatal nőket sújtja.
Susan Huggett, a hamburgi Medilys laboratórium munkatársa azt javasolja mindenkinek, hogy kerüljék az előrecsomagolt vagy előre elkészített saláták fogyasztását, amelyekben előfordulhat a baktérium. Érdemes ugyanakkor betartani a szokásos higiéniai óvintézkedéseket is, például alaposan kezek kell mosni étkezés és főzés előtt.
Forrás: Medipress
Kapcsolódó anyagok: LAM (Lege Artis Medicinæ) - 2005;15(3klsz) A nosocomialis Gram-negatív patogének érzékenységének változása a meropenem és komparátorai iránt 2000-2004 között Két hazai, prospektív, multicentrikus felmérés adatainak elemzése
Összefogás az ország járványügyi biztonsága érdekében - Interjú dr. Visontai Ildikóval
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
A WHO és az afrikai CDC globális egészségügyi vészhelyzetet hirdetett az mpox járvány miatt, miközben az európai hatóságok több mint 175 000 vakcinát terveznek a régióba küldeni.
Egészségpolitika
Az államtitkársággal való egyeztetést követően Takács Péter államtitkár ígéretet tett arra, hogy idén már nem terjeszti be a MOK szerint fenyegető változásokat tartalmazó törvénymódosító javaslatot.
Minden, amit jelenleg tudni lehet a majomhimlő-járványról; szupergyors öregedés 44 év felett; a „csendes gyilkosnak” nevezett hőhullám; a rákos megbetegedések drasztikus növekedése; nődokik. Hétvégi lapszemle – külföldről és itthonról.
Fiume és a magyar tengerészeti egészségügy – történelmi háttérrel
Várják az orvosokat Németországban is
1.
2.
3.
4.
5.
Egészségpolitika
Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”1.
2.
3.
4.
Mesterséges intelligencia
A legújabb, MI által asszisztált robotsebészet megérkezett Magyarországra5.
Orvoslás és társadalom
Különleges nap halmozottan sérült gyermekeket nevelő szülők számára a Bükki Nemzeti Parkban
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás