Hírvilág

Ki festhette a folignoi Madonnát?

2014. ÁPRILIS 07.

Szöveg nagyítása:

-
+

Általános vélekedés szerint Raffaello Santi reneszánsz olasz festő nem készített másolatokat saját alkotásairól, egy córdobai magángyűjteményben azonban rábukkantak A folignói Madonna című festményének spanyol szakemberek által autentikusnak tartott, kisebb másolatára. Az eredeti festményt, amely a vatikáni képtárban látható, fatáblára festette az olasz művész 1511-1512-ben. Sigismondo de' Conti, II. Gyula pápa titkára rendelte meg a képet hálaadásként Szűz Máriának azután, hogy a nemesember folignói házát villámcsapás érte, mégsem okozott benne kárt. Először a római Capitolium dombján levő Santa Maria in Aracoeli-templomban állították ki, ahova de' Contit eltemették. 1566-ben a Raffaello-festmény az umbriai Folignóban lévő Szent Anna-templomba került, innen 1797-ben a francia csapatok vitték el Párizsba, ahol a fatáblára festett olajképet vászonra helyezték át. Luis Rodríguez Simón, a Granadai Egyetem szakembere közölte, hogy a córdobai magángyűjteményben felbukkant kép tudományos vizsgálata és archív kutatások nyomán nyilvánvaló a kapcsolat a spanyolországi és a vatikáni festmény között, és előbbi akár a Vatikánban őrzött fő festményhez készült tanulmány is lehet - olvasható a The Art Newspaper művészeti folyóirat honlapján. "A kisebb Madonna-festmény jelenlegi tulajdonosának őse egy üzletember volt Franciaországban, és ő hozta Córdobába a képet" - mondta. Azt azonban nem tudják a szakemberek, hogy ez mikor történt, mint ahogy arról sem tudni semmit, miként került a kép Párizsba. Ez a kisebb festmény is fatáblára készült, és a 19. század végén tették át vászonra Franciaországban. Erről tanúskodnak a vászonra ragasztott könyvlapok, amelyeket 1872-ben nyomtak. Olasz művészettörténészek vegyesen fogadták a felfedezést. Stefano Alessandrini, az olasz kulturális tárca tanácsadója szerint "a festmény lehet egy jó másolat is, amelyet akkor készítettek, amikor a Louvre 1797 és 1816 között kiállította a képet". Hangoztatta, hogy megfigyelt rajta olyan repedezéseket, amelyek a 19. századi műalkotások jellemzői, és nem olyan festményekéé, amelyeket fatábláról vittek át vászonra. https://www.theartnewspaper.com/articles/Lost-Raphael-surfaces-in-Spain/32240 2014. április 7., hétfő

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok